H@®© kiállítás

Politika, politika, politika az idei ARC kiállításon.

Magyar álom. Ez volt az idei mottója a pár napja zárult ARC plakátkiállításnak – inspiráló téma, bármerre el lehet indulni az öniróniától a büszkeségig, az egyéni vagy közösségi álmok (és ütköztetésük a valósággal) végtelen megoldási lehetőséget kínálnak. Ehhez képest a „megvalósult álom”, azaz a kiállítás elég felemás, sőt, számomra dühítő volt: a plakátok jelentős hányadának semmi köze nem volt a felhíváshoz. Kerítéseket, orbánozást meg egy kis nemzeti konzultációzást láthattunk – megdöbbentő, hogy szinte kizárólag ez jut eszükbe a „művészeknek” (művészet-e az óriásplakát) arról, hogy magyar álom.

Ebben a cikkben nem politizálni szeretnék. Megpróbálom objektíven vizsgálni a kiállítás anyagát és következtetéseket levonni belőle. Persze vékony a jég.

Északi Tamás: O álma

Északi Tamás: O álma

Az ARC közérzeti kiállításként határozza meg magát – ami tág és többféleképpen értelmezhető műfaj. Hiszen lehet egy embernek közérzete, vagy közhangulatot is jelenthet, figyelembe véve a közélet/közérzet összecsengést. Akármelyiket is fogadjuk el, az idei közérzet – a plakátok szerint! – egyértelmű. Magyarország szar hely – üzenik.

Persze ez nem 2015-ben van így először: az ARC a mindenkori ellenzék szócsöve volt és lesz. Mégis hatalmas a különbség a csípős, szellemes, humoros kritika és a parttalan, ízléstelenségbe forduló buta gyűlölködés között. Itt kap jelentőséget, hogy óriásplakátokról van szó, azaz hirdetésekről. A plakát veszélyes és furcsa műfaj. Lényege, hogy a világba kiált valamit – erre predesztinálják a fizikai jellemzői. Mintha csak egy felkiáltójel lenne. Épp emiatt nem akarhat komolyan elgondolkodtatni, egyszerű, világos, egy mondatban összefoglalható üzeneteket lehet vele átadni. Nem alkalmas bonyolult szituációk érzékeltetésére, hiszen az emberek elsuhannak mellette, pár szót vagy egy képet látnak a szemük sarkából – ha ügyes a plakát, már ennyivel hat.

Szabó Sándor: Rossz álom

Szabó Sándor: Rossz álom

Hatnak az ARC idei plakátjai is, ez nem kétséges. A legtöbb viszont – a kerítésmotívum, ezáltal a menekültkérdés felvállalásával – egyszerűen demagóg lesz. Hiszen hogyan is lehet relevánsan hozzászólni egy ennyire összetett, napról napra változó helyzethez? A plakátok szerint: van nekünk egy kerítésünk, ami rossz. Köszi. A második legnépszerűbb plakáttéma szerint: van nekünk egy diktátorunk, aki meghatározza minden lélegzetvételünket (és álmunkat). Hát az enyémet speciel nem – az alkotókét viszont bizonyára igen. Érdekes egyébként, hogy a nemzeti konzultációt is sok plakát gúnyolta, arra mégsem reflektáltak, hogy maga a plakátolás, a plakát műfaja is lejáratódott a (természetesen szintén demagóg) kék plakátokkal.

Faragó Sándor: Merj nagyot álmodni! (2. helyezett)

Faragó Sándor: Merj nagyot álmodni! (2. helyezett)

Üdítő volt a néhány – ezek között is volt jobb, rosszabb – plakátkísérlet, mely tényleg egy-egy keserédes magyar álmot mutatott be, a legtöbbször humoros formában. Az ominózus megfordulási kísérlet a Margit-hídon tökéletes plakáttéma; a Vissza a jövőbe! és Triász, a Köszöntjük a Budapest Pride résztvevőit! Árpád-sávon vagy a Badman forever? markáns hozzászólások egy-egy klasszikus magyar rákfenéhez. De a Közlekedési álmok, a Sorban állás segítségért, a Magyar valóság II., az Az a baj… vagy a gyerekrajzok is éleslátásról uralkodnak, miközben vizuálisan is figyelemre méltóak. Így is lehet tehát.

Erdős Gábor: Közlekedési Álmok

Erdős Gábor: Közlekedési Álmok

Az én álmom egy politikamentesebb közélet.

Az idei plakátok gyűjteménye itt látható.