Oldie but goldie – Haláli számok

Legutóbbi Oldie but goldie–posztunkban a rock’n’roll egyik legismertebb toposztát vettük szemügyre, az utazást. Most jöjjön egy talán (vagy inkább remélhetőleg) kevésbé népszerű zenei toposz, a gyilkosság.

Bár be kell vallanom, magam is meglepődtem azon, hogy mennyi ilyen tematikájú dalt lehet találni aranyásás közben. Ezek közül mindenesetre csak ötöt fogok nektek bemutatni, nehogy rossz álmaitok legyenek! A félősök ne olvassák tovább, semmi para, vannak cikkeink mesékről is (itt).

Nirvana: Where Did You Sleep Last Night

Ó, édes tinikorom, mikor még Kurt Cobain lenőtt haját nézegetve elöntötte a szemeimet a könny! Talán mindannyiunk grunge korszakának legnagyobb ikonja volt ő, szóval nem hiszem, hogy egyedül voltam a rajongással (főleg Barbi cikke után nem). Azonban azt a mai napig vallom, hogy Cobainnek elképesztően egyedi hangja volt, a muzikalitás minden erőlködés nélkül, csak úgy szimplán áradt a fasziból. E rövid hommáge után térjünk a témánkra. Egyik legkedvesebb számom a Nirvanától a Where Did You Sleep Last Night. A balladisztikus dal eredetileg nem a banda szerzeménye, de a Nirvana Unpluggedja révén várt ismertté. Egy egyetemi disszertáció 160 változatát fedezte fel az In The Pines-nak, amely legősibb formája egyfajta szájról szájra terjedő történet lehetett egy gyilkosságról, amit egy nő követett el. Erről bővebben olvashattok itt.

A dal az apa és a lánya párbeszédre épül, majd hirtelen belép egy narrátor, aki elmeséli a rettenetes sztorit: a nő férjének titokzatos módon csak a fejét találták meg, testét nem. A tettes kiléte sejtetődik, de jó balladához híven azért nincs kimondva, homályban marad. Borzongató rémtörténet, remek eszköz ahhoz, hogy tábortűznél betojassuk a kölköket.

Johnny Cash: Folsom Prison Blues

A blues és a ballada műfaja nem áll messze egymástól. Plusz azt kell, hogy mondjam, hogy a blues műfajához talán még közelebb áll a gyilkosság, a halál és a halálvárás témaköre, mint a rockhoz. Mint ebben a gyönyörű, szívszaggató számban, Johnny Cashtől. A tettes itt sem látja a napfényt többé, akár az előző szövegben, mintha a természeti jelenség valahogyan összefüggne a kegyelemmel, a tisztasággal. Jó kis blues-os fordulat, hogy a főhős visszatekint a gyerekkorába: a Mama mondta neki, mindig legyen jófiú, és ne játsszon fegyverekkel. A pisztoly mégis elsül. Visszatérő motívuma a dalnak a vonatfütty, amely először a gyilkosság idején szólal meg, így akár a halál szeleként is értelmezhető, és amely aztán szép keretes szerkezetben a történet végén a bluest viszi el a szárnyain. Főszereplőnk azonban ekkor már a börtön udvarából fütyüli dalát. Ahova soha nem süt be a Nap, ezt ugye, tudjuk!

Jimi Hendrix: Hey Joe

Újabb csodálatos gyöngyszem ez itt. Itt is blues-os alapról van szó, nem hiába, ebben a műfajban van benne leginkább az ellentétek játéka: szabadság és bezártság, élet és halál, szerelem és szenvedés. Mint egy ősrégi westernben, Joe előveszi a fegyverét, és lelövi régi szeretőjét, aki megcsalta. Maga a sztori ismét egy párbeszéden alapul, azonban itt a narrátor és a gyilkos között.  A dal időkezelése érdekes, eleinte a gyilkosság előtt vagyunk, a következő versszakban már a gyilkosság után, viszont a narrátor kérdései ugyanazok maradnak. Joe-nak, a bűnösnek pedig menekülne délre, Mexikóba, mert nem akarja, hogy a talpa alatt fütyüljön a szél. Kimunkált keretes szerkezetet találunk itt is: Szia Joe! Viszlát, Joe! Most pedig Hello, Johnny Rotten!

Sex Pistols: Bodies

Ha engem kérdeztek, a világ egyik legdurvább számát hozta össze a Sex Pistols a Bodies-zal. Egy birminghami lányról szól a dal, aki őrült volt, s megölte saját gyermekét. A szöveg kicsit túl részletesen fejti ki a gyilkosság részleteit, és a halott test látványát, így feszegetve a befogadó határait. És feszegetve magát a kérdést is: mi is az abortusz? Gyilkosság? Mindenki vonja le a saját következtetését arra nézve, hogy mi is a Sex Pistols válasza ezekre a kérdésekre.  Én inkább tovább lapozom a következő számra, ami a

Pink Floyd: One of These Days című száma.

Rövid és velős dal: „One of these days, I’m going to cut you into little pieces”. Kell ennél többet mondani? Na, persze egyértelműen gigről beszélünk, hiszen van két sorra egy négy perc hosszúságú számunk. Ijesztő, futurisztikus, zavarbaejtő klippel. Egyáltalán mi történik itt? Nektek van rá megfejtésetek?

Ha kiegészítenétek a listát, örömmel várjuk a javaslataitokat kommentben!

Fotó: Andy Warhol.