Oldie but goldie – Prince

Ha most látja ezt a címet odafentről, biztosan nagyon mérges, hogy oldie-ként említem. Nem hitt az időben, azt csupán egy illúziónak tartotta. Nem számolta az éveket sem, úgy gondolta, így maradhat örökké fiatal. És végül sikerrel járt. Most fent ragyog egy fiatal csillag az égen, bíbor ködben, Prince a neve, és funky-t játszik. Vagy soul-t vagy blues-t, R&B-t, netalán jazz-t. Amihez épp kedve van.

Merthogy ő egy igazi sokszínű zenei tehetség volt, ezt le kell szögezni még az elején (és remélem, ezzel ki is engesztelődik). A legtöbben valószínűleg popsztárként definiálnák, és valóban az is volt. Is. Egy amolyan igazi, ízig-vérig sztár, a kötelezőnél is több allűrjével, fura személyiség- és önképzavarával, zabolátlan viselkedésével, és határtalan exhibicionizmusával együtt. Igen, ő Prince, a nagybetűs Popikon, akit a még „nagybetűsebb” Michael Jackson is felhívott maga mellé a színpadra (James Brown-ra már nem is tudom, milyen jelzőt aggassak). Tökéletesen tudatában volt annak, hogy sztár, és nem is próbálta meghazudtolni önmagát.

Hiba lenne ugyanakkor lepopsztározni, hiszen nem egy olyasfajta sztárocska volt ő, mint amilyeneket manapság gyártanak Hollywoodban. A hangját mindenki ismeri, de azon felül, hogy kiváló énekes volt, Prince több hangszeren is játszott, színészkedett, producerkedett, saját maga írta a dalszövegeket, néha másoknak is, mint például Sinéad O’Connor. És mindent olyan magas szinten, ami egyértelműen kiemeli őt a szimpla popsztárok közül.

Az a mindent elsöprő energikusság, ami aztán egész pályafutására jellemző volt, saját bevallása szerint nem más, mint túlkompenzálás. Gyerekként epilepsziás rohamokkal küzdött, és a suliban is sokat szekálták. „Karrierem elején ezt azzal kompenzáltam, hogy próbáltam annyira feltűnő lenni, amennyire csak tudtam, és olyan hangos, amennyire csak lehet” – mondta egy hat éve készült interjú során. Nos, ha a fenti videó erre nem lenne elég bizonyíték, itt egy teljes koncert 1982-ből:

Két példaképének hatása egyértelműen látszik a színpadi megjelenésén: ahogy szexel a gitárral, az erősen emlékeztet Hendrixre, énekstílusa pedig Jacksonra. Persze nem csak ők voltak hatással a zenéjére. Édesapja egy jazz formáció vezetője volt, így elég hamar belecsöppent a jóba. Tizennégy éves korára már három hangszeren játszott (zongora, gitár, dob), és ehhez nem kellett órákra sem járnia, mindent autodidakta módon tanult. Még mindig csak tizenhét, amikor az első demója eljut egy helyi üzletemberhez, három évvel később már szerződteti a Warner Bros. Első lemezén, a For you-n szinte mindent egymaga játszott fel, és ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni. Hallgassátok csak!

https://www.youtube.com/watch?v=xCz6S5nl87c&list=RDxCz6S5nl87c

Rögtön az első komment a videó alatt értékes információkat tartalmaz, kiderül, hogy valaki például neki tulajdonítja az érzékiségről szerzett tudását, ugyanakkor megjegyzi, hogy itt még nem vulgáris a szöveg. És ez két nagyon fontos tényező a pályafutását illetően. Leginkább az előbbi. Prince maga volt a két lábon járó erotika. Elég csak pár percet megnézni bármelyik koncertjéből, ez egyből lejön. De ha nem nézzük, csak a számok szövegeit, akkor is. Következő lemezén a Head című nóta konkrétan az orális szexről szól, a Sister pedig egy vérfertőző kapcsolatról. A rádiók alig tudtak néhány számot játszani az albumról a szövegek miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=iHGIchYZmTk

Az, hogy ma a világon szinte mindenhol figyelmeztetik a szülőket a szókimondó/obszcén szövegekre az albumok borítóján, szintén hozzá köthető. Tipper Gore, Al Gore szenátor felesége vásárolta meg gyanútlanul a legendás Purple rain albumot, és az ezen található számok kiverték nála a biztosítékot.

Érdekes kontraszt ugyanakkor, hogy Prince mélyen vallásos volt. Egy zenésztársának, Larry Grahamnek köszönhetően jehova tanúja lett, és aktív szerepet is vállalt a közösség életében. Előfordult, hogy házalni is eljárt, nem kis meglepetést okozva ezzel a környékbeli lakóknak. Ennek az egyháznak az erkölcsi értékrendje köztudottan ultrakonzervatív, így elég nehéz elképzelni, hogy a jehovások otthon az ő albumait hallgatták volna, de ez már legyen az ő bajuk.

Valójában ő maga is igen konzervatív nézeteket vallott, amikor a melegházasságról vagy az abortuszról kérdezték, azt válaszolta: „Isten eljött a Földre, és látta, hogy az emberek azt tesznek, amit akarnak, és úgy érezte ideje mindent tisztázni. És azt mondta, ebből elég.” Talán ez is csak egyfajta kompenzáció volt részéről, vagy éppenséggel a szexualitására vonatkozó vádakat próbálta így kivédeni, de ez is tökéletes példája annak, mennyire nehezen kiismerhető személyiség volt.

A napokban megjelent számos cikk, melyekben egészen hajmeresztő dolgokat is olvasni, az egyik ilyen az idővel való kapcsolata. ’84-ben írt egy apokaliptikus dalt 1999 címmel, ami egyébként szintén betudható vallási nézeteinek, és állítólag akkor jött rá, hogy az idő csak „az elme kitalációja”. Ennek okán nem is ünnepelte a születésnapjait. „Ez segít, hogy ne számoljam a napokat, ami segít, hogy ne számoljam az éveket, ami pedig lehetővé teszi számomra, hogy még mindig úgy nézzek ki, mint tíz évvel ezelőtt.” Nos, az idő most megállt. Good bye, Prince, we will miss you, baby!