„Nem kell háromszázé’? Akkor menj a picsába…”

– szállt az ige a fejünk felett egy sikertelenül végződött alkut követően kedvenc pesti bolhapiacunkon. A végnapjait élő Petőfi Csarnoknál jártunk, ahol azért még bőven van élet. De meddig is? És minek egy haldokló piacnak mobilapp? Búcsúzunk.

Vasárnap délelőtt látogattunk ki a Városligetbe, és őszintén szólva, akkor még nem voltam biztos benne, hogy találunk is még ott valamit. Azt tudtam, hogy az épületet hamarosan elkezdik bontani a Liget-projekt miatt, de azt nem, hogy pontosan mikor. És bár tavaly októberben már túlestünk a búcsúbulin (jó magyar módra volt hivatalos és ellen-búcsúbuli is…), a piac egyelőre még töretlenül üzemel. Ennek örömére bele is vetettük magunkat a bolhapiaci forgatagba, még egyszer, utoljára.

Kezdjük azzal, hogy miért is szeretjük a „bolházást!” Mert szeretünk turkálni. Mert szeretünk kincset találni. Mert szeretünk elborzadni. Mert szeretünk olyan dolgokat újrafelfedezni, amiket gyerekkorunk óta nem láttunk, nem vettünk a kezünkbe. Mert szeretjük azt a hangulatot, amit a bolhán kívül max. jó magyar focimeccseken élhetünk meg. Mert szeretünk alkudni. És mert az Aldiban ezek közül csak igen keveset lehet megtenni. Néha bizony ki kell menni a levegőre, venni egy meleg teát, kinyitni a szemed-füled, és csak úgy bámészkodni. Jó az, bizony!

„Porcelán, persze.”, „Hogyne, eredeti!”, „Drágám, ilyet máshol nem kapsz…”, „Jóvan, ezeröt. Ezerkettő. Ezer. Hé, hova mész?” (forrás)

Ez még akkor is igaz, ha a pecsás piac már jó ideje nem az, ami régen volt. Talán a közelgő bontás, talán más az oka, de tény, hogy az utóbbi években érzékelhetően kevesebb az árus, sokan eltűntek a régiek közül, és bizony egyre több a mindenféle ruhaárus. Ettől nem kicsit lett kínais az összkép, pedig ide az emberek mindig is inkább a házi kacatokért, kincsekért jártak ki. De hiába, az árusok ebből élnek, ha valahol süllyed a hajó, ők bizony átszállnak egy másikra. Márpedig ez a hajó lassan már a halaké:

„Az Új Nemzeti Galéria épületének kijelölt építési területe a Városliget Hungária körút felőli oldalán, a mai Petőfi Csarnok és külső kiszolgáló egységeinek területén, a Hermina úthoz közel helyezkedik el.” (forrás)

„Külső kiszolgáló egység”, vagyis az a szabadtéri terület, ahol hétvégente (többek közt) a bolhapiac is helyet kap. Vagyis bezár a bazár! És ezzel eltűnik valami nagyon régi, ikonikus jelenség a városból. Még akkor is, ha a Pecsáé nem feltétlenül a legjobb piac a városban, talán nem is a legnagyobb, de biztos, hogy valamiért ez A Központi Bolhapiac. Van/volt itt valami plusz. Még akkor is, ha azok a tényleg nagyon jó vagy ritka dolgok, amiket tényleg meg is venne az ember, mindig is eléggé drágák voltak. De az ember már csak nézelődni, lökdösődni, beszélgetni is kijött időről-időre.

És ezen a ponton muszáj néhány szóban megemlékezni magáról a Petőfi Csarnokról is, mint jelenségről, hiszen az épület és a piac sorsa elválaszthatatlanok egymástól.

Menjetek a Pecsába!

A Pecsát többek között azért is bontják le, mert – és ezzel nehéz vitatkozni – egy düledező romhalmaz. Érdekes viszont, hogy mindig is az volt, romhalmaz. Olyan kicsit, mint azok a ráncos fejű színészek/zenészek, akik már 30 éve ugyanúgy néznek ki. A Pecsa kortalan, mondhatnánk, de annyira, hogy még a Wiki-oldala sem frissült legalább két éve. Ezt így illik, ez így van jól. Arra már csak igen kevesen emlékeznek, hogy ki és miért építette, valamikor valakik odatették, és kész. Aztán egyszercsak elkezdtek benne zenélni, az emberek pedig jöttek. És ennyi elég is, a többi ott van valahol a neten leírva, kit érdekel. Az biztos, hogy a nyitókoncerten, 1985 áprilisában a Karthago játszott. Ekkor nem mellesleg már 33. napja jómagam is jelen voltam – persze arra a bulira még nem mentem el (vagány lett volna), de röpke 6 év múlva már ott nyomultunk valami gyerekprogramon, ahol – máig emlékszem – a második Tini Nindzsa Teknőc filmet néztük. Trutymó titka, ez volt a címe, őrület. Aztán persze kiállítások, síbörzék, fan klub találkozók, rengeteg koncert, és szervezőként egy gólyabál… Nem részletezem, mert szerintem mindenkinek, aki ebben a városban él, van jópár ehhez a romhalmazhoz szentélyhez fűződő emléke. A Pecsa az életünk része, bár hamarosan tényleg már csak az emléke marad meg – mert előbb-utóbb sajnos az örökké ráncos fejű színészek/zenészek is mind elmennek.

(forrás)

Azért van, ami megmarad

És ez persze a piac. Egy piacot ugyanis nehéz elpusztítani (főleg, ha csak a Nagy Kéken 21.000 ember lájkolja!), bár az a helyzet, hogy a pecsás bolhapiac fílingjéhez maga a Pecsa is hozzátartozik. És ez a jövőben nyilván nem így lesz, hiszen elköltöznek máshova. Ha pedig mennek, akkor az már csak egy másik bolhapiac lesz máshol, a régi eladók egy részével. A piac üzemeltetői tudtommal valahol a Hungária-Egressy sarkon kaptak egy üres telket az önkormányzattól, aminek az előkészítése állítólag már zajlik is. Az a környék nekem eléggé kiesik az életteremből, ezért nem mentem el arrafelé, de ha tudtok róla küldeni egy fotót, akkor kaptok egy nagy köszit, kíváncsi vagyok!

Mindenesetre azt, hogy a piac üzemeltetői továbbra is hosszútávon gondolkoznak, az is jól mutatja, hogy nemrégen vált elérhetővé a bolhapiac hivatalos mobilappja is, amit ha telepítesz, nemcsak hogy ingyen léphetsz be a zsibvásárra, de például online élőképet is nézhetsz a placcról. Ezt amúgy ezen az oldalon is meg lehet tenni, ha éppen otthon ücsörögsz a gép előtt, és tényleg nincsen semmi, de semmi jobb dolgod. A kandallós csatornánál azért mindenképpen érdekesebb: élőben lehet kukkolni a zsebtolvajokat! Persze ez is akkor lenne igazán izgalmas, ha a bolhapiac helyett az épület melletti parkot lehetne nézni. Ott ugyanis szintén elég sokan árulnak, jellemzően pokrócról, maximum 300 forintért, és csupa olyan dolgot, aminek a származása… hát szóval, lehet, hogy egyszer a Tied volt. Viszont amint megjelenik egy közteres, a pokróc négy sarka, mint a villám találkozik, és a másodperc töredéke alatt kerül bele az egész pakk mondjuk egy babakocsiba. Mondjuk. A többit már inkább nem mondom, mert még megszólnak.

Na, például ez is egy olyan dolog, amihez kell a Liget is. Ez is hozzátartozik, és ez már biztosan soha nem lesz meg. Persze az élet mindig robog tovább, hiszen a változás, a fejlődés szükségszerű. Ha nem most bontják le a Pecsát, akkor lehet, hogy 10 év múlva magától dől össze. (Persze ezt mondták róla 10 évvel ezelőtt is, és még itt van…) Most viszont úgy olvasom, hogy márciusban elkezdik bontani, így biztosan nincs tovább. A részemről tehát a három nappal ezelőtti piacozás búcsúpiacozás volt. Szépen sütött a nap, nem volt túl hideg, csak annyira, hogy utána jólessen a tea. Hazafelé pedig a buszon ülve lapozgattam az utolsó, ötszázér’ zsákmányolt pecsás szerzeményemet:

Mottó: “Ami másnak szemét, neked talán a világ kincse!”

A kiemelt kép a bolhapiac facebookos oldaláról való.