Ébredezgető Erő

Bár az alábbi posztban szinte csak rosszakat írok a Star Wars VII. epizódjáról, a célom egyáltalán nem a lehúzás, hiszen Az ébredő Erő jó film. De lehetett volna ennél sokkal-sokkal több is: odakerülhetett volna egy szintre a klasszikus trilógia mellé. Nem sok híja volt, és már önmagában ez a tény is hatalmas dicséret. Csak az a néhány dolog ne lett volna…

(Szpojlerek! Szpojlerek!)

Az a néhány dolog, ami bizony már a film nézése közben is bökte a csőrömet, és nem hagyott teljesen belefeledkezni az élménybe. Olyan alapvető hibák vagy hiányosságok, amik – legalábbis szerintem – kevés odafigyeléssel simán megoldhatók lettek volna. Ezeknek egy része betudható a film készítőire nehezedő óriási megfelelési kényszernek, egy részük azonban nem. De talán túljutva az új trilógia első részén, később már nekik is könnyebb lesz. Most azonban úgy érzem, hogy a nagy erőlködésben ez-az bizony elveszett. (Nem csak Luke.)

A következőkben lássuk tehát egy nyomokban csalódást tartalmazó rajongó észrevételeit, aki azonban még így is szeretnivalónak tartja ezt a filmet, és lehet, hogy másodszori nézésre megbékél még néhány dologgal.

  1. [ Bigpikcsör ]

Legelőször is nagyon zavar az, hogy nem világos, mi a Köztársaság és az Ellenállás viszonya, hogy pontosan milyen szerepet töltenek be ezek – vagyis hogyan épül fel a Birodalom utáni új világrend. A korábbi filmekben, ha néha csak mellékesen is, de azért mindig kaptunk valami képet a tágabb világról. Sőt, az előzménytrilógia története éppen a nagypolitika talaján állt. Itt azonban még arra sem kapunk választ, hogy a Lázadás győzelmét követően mennyire vált kiterjedté a Köztársaság uralma (úgy tűnik, hogy csak korlátozottan), van-e hadserege, és miért nem képes szembeszállni az Első Renddel, amiről szintén alig tudunk meg valamit. Szerintem ezek eléggé alap dolgok, amik szükségesek lennének ahhoz, hogy megértsük a helyzetet, a sztori alapját jelentő konfliktust, a szereplőket. Az Első Rend “vezérét” például egyszer csak úgy említés szintjén bedobják egy társalgásban, mintha nekünk amúgy tudnunk kellene, hogy ki ő, mi ő, vagy hogy egyáltalán létezik. Kicsit John Malkovichra emlékeztet az Eragonban, ahogy ott ül a barlangi trónusán és gonoszkodik. Csak azt nem tudjuk, miért is kell tőle félni, azt leszámítva, hogy csúnya szopott gombóc feje van.

  1. Darth Emo <3

Aztán itt van az ő jobbkeze: Kylo Ren, aki leginkább egy elkényeztetett úrikölyökre hasonlít, aki az első rossz hír hallatán hisztisen szétveri a monitort; aki csak azért hord légzőmaszkos sisakot, hogy menőbbnek tűnjön (és hasonlítson a nagypapira); és akit minden, fénykardot a kezében első alkalommal fogó zöldfülű összevagdoshat az erdőben. Mindenesetre az a tény, hogy a darkos ruha, a piros fénykard és a bűvésztrükkök önmagukban nem tesznek senkit sem nagymenővé, ismét csak Vader karakterét igazolja: a menő ruhát bizony nem elég pusztán hordani, azt viselni is tudni kell. Engem ez az emo viselkedés zavar, nem a „keresztvas”, ami amúgy szerintem kifejezetten jól néz ki, izgalmas. Sőt, még a karakter háttérsztorija és a belső viaskodása is tetszik. Alapvetően érdekes figura, csak a tréler alapján sokkal többet vártam egy könnyes szemű kisfiúnál: Vader utódját, de úgy tűnik, hogy ez a szerep egyelőre betöltetlen maradt.

star wars force awakens kylo ren

Külsőre nagyon okés.

  1. Napsugár…?

Ami viszont teljességgel menthetetlen, az a Halálcsillag 3.0. Valamelyik extended universe-könyvben olvastam egy Napzúzó nevű csodafegyverről. Akkor azt gondoltam, hogy ilyen marhaság csak ezekben a nem hivatalos könyvekben bukkanhat fel, erre tessék. Az a gondom, hogy ezzel kapcsolatban csak két dolgot tudok elképzelni: vagy ennyire fantáziátlanok (ezt azért kétlem), vagy hülyének néznek minket. Utóbbit úgy értem, hogy talán azt gondolják, ez a rajongói elvárás, hogy a nosztaligázó rajongók csakis a régit akarják látni, újracsomagolva. Ez bizonyos értelemben igaz is (ld. látványvilág), de azért ez már erős túlzás. Minden Star Wars rajongóban együtt él ugyanis egy fan és egy mezei filmnéző: a nehézséget az okozza, hogy a készítőknek mindkettőt ki kell szolgálni. Az azonban nem működik, hogy az egyiket kiszolgálom, a másikat viszont megpróbálom otrombán átverni.

Amíg ezen a problémán nem lépnek túl, nem mernek végre elszakadni a múlttól, nem fognak tudni kilépni az őstrilógia árnyékából sem. (Ezért is szuper a Han Solo-vonal.) Talán ezzel a filmmel letudva a kötelező rajongói köröket, a másodikban már erre is sor kerülhet.

  1. „Tá-dááá Dámm. Tá-dááá Dámm. Tá-dáááááá dá-dá-dá-dá dámm.”

Sajnos egyértelmű, hogy zeneileg az összes közül ez a rész a legkevésbé erős (a gyenge szót John Williams esetében nem vagyok hajlandó leírni). Az előzménytrilógia anno sok tekintetben elmaradt az eredetitől, de például zenében abszolút tartotta a mércét, ami óriási szó! Ebben a filmben azonban semmi emlékezeteset nem hallottam. Jó kísérődallamok, visszatérő klasszikusok, de semmi emlékezetes új. Utólag, interneten meghallgatva Rey témája tetszik, egyedi, de semmi több. Mondom, jó lett, de úgy tűnik, hogy hiába vártam valami nagy durranást, egy új klasszikust.

phasma star wars

Ő ugyanolyan felesleges karakter volt, mint C-3PO.

  1. Látvány ^^

Talán elsőre furcsa, hogy éppen a látványt hozom fel negatívumként, de mindjárt megmagyarázom. Az van, hogy szerintem a látvány tökéletes. Nem lehetne jobb! Tényleg, óriási. Csakhogy mintha a sok külsőség elvitte volna az alkotók energiáit, figyelmét, és menet közben elsüllyedt volna valami, ami még ezeknél is fontosabb: a korábbi filmek varázslata. Ne értsetek félre, az, hogy J. J. és a többiek óriási szívvel készítették a filmet, nyilvánvaló. De Az ébredő Erő “csak” egy átlagos mai akciófilm lett SW közegben és sok vicces helyzetkomikummal. Pont olyan, mint a stúdió által készített, egyre inkább uniformizált Marvel filmek. Amiket amúgy imádok, nem arról van szó! De ezek voltak az első olyan fénykard-párbajok, ahol nem volt meg a szokásos bizsergés. Szép, izgalmas akciójelenetek voltak, de semmi több. A varázslat valahol útközben kikopott. Érdekes amúgy, hogy amikor Abrams megcsinálta az új Star Treket, a sorozat sok rajongója nagyjából ugyanezt mondta: csili-vili, de kiveszett a lényeg. (Még olyanokat is olvastam akkor sok helyen, hogy túlzottan star warsos lett.) Szóval lehet, hogy J. J. egyszerűen csak jobb lenne látványtervezőnek, mint rendezőnek? Nem tudom. De annak azért persze örülök, hogy ilyen szép lett.

Bízom benne, hogy az utódai a külsőségekben ezt az utat követik majd, viszont a történet elmesélésében sokkal-sokkal alaposabbak lesznek, és nem kopik el végleg a csoda a Disney most beinduló futószalagján. Kezdetnek nagyon is ígéretes, az irány jó, de azért maradjunk két lábbal a földön, ez a film pedig maximum valahol a SW középmezőny felső részében.