Szilveszter, ahogy mi látjuk

Az év utolsó pár perce. Örök divat azon agonizálni, hogy hol, és kikkel töltse az ember. Van, aki a házibulira esküszik, másoknak egy fergeteges, áttombolt éjszakát, esetleg egy pihentető, csendes estét jelent a szilveszter. Kis csapatunkkal arról nosztalgiáztunk a minap, hogy kinek milyen élményei vannak, és mit jelent számunkra az óév búcsúztató. 

Timi szeretetteljes gondolatai

Szilveszter, te aljas! Az ünnep, ahol az elvárások és a valóság olyan messze állnak egymástól, mint Miley Cyrus és a jó ízlés. Nem mondanám, hogy túl sok pozitív élményem lett volna ez idáig. Ért már utcán az új év,  mert még ez is jobb opciónak tűnt, mint egy szar buli. Máskor meg egy elkóborolt barátnőt kerestem, aki ezt a pillanatot érezte a legalkalmasabbnak a szökésre. Ápoltam már majdnem egyedüli józanként egy detoxnak kinevezett szobában osztálytársakat, ugyanekkor láttam, hogy éjfél előtt a visszaszámláláskor koccintás helyett a „kettő!”-nél valaki teletaccsolja a fotelt, amiben ült. De legyünk korrektek: feküdtem már én is kellő mennyiségű alkohollal bélelve a fürdőszobában, egy olyan este után, ahol Rihanna-számokat karaokéztam, koreográfiával együtt (ez persze titok!). Lilla, pajtásom és Posztit-kollégám tudna erről mesélni. 🙂

Azonban a legjobb szilvesztereim mindig azok voltak, mikor feladtuk a görcsös akarást, hogy jó bulit csapjunk. Átmentünk a barátainkhoz, átvedlettünk pizsibe, tömtük magunkba a szüleink csinálta kaját, és egymilliomodjára is megnéztük a Bajos csajokat, vagy újabban a Tökéletes hangot (haladunk a korral!). Közben kevertünk egy pusztulatosan rossz Cuba librét valami netes recept alapján, majd kidőltünk. Én nem hiszek abban, hogy olyan lesz az évünk, amilyen a szilveszterünk. Ha így lenne, rám elég rossz esztendők jártak volna az utóbbi időben. Az én tanácsom, hogy el kell engedni a feszkót, és olyanokkal kell lógni – ilyenkor főleg!,  akiket a legjobban csípünk. Abból baj nem lehet.

Hajni “oraveczkedése”

Amikor már csak pár óra van hátra az évből, sok minden átfut az ember agyán. Én mindig számot vetek az elmúlt 365 nappal, listázom a rossz dolgokat, és örülök, hogy ütött az órájuk, szabadon engedhetőek. Megköszönöm a jókat, és örülök, hogy nyomot hagynak bennem, tudom, ezután olyan emberre szállnak át, akinek nagyobb szüksége van rá. Számomra a szilveszter sosem volt, és nem is lesz „kötelező jól érezni magad” ünnep. Nem azért élvezem, mert kell, hanem mert színes, kavalkádos, szabados és nagyon-nagyon vicces. Beöltözni, vagy valami színes, csillogó, villogó, igazán feltűnő dolgot a fejedre tenni, végig karneválozni a városon, mindenkire ráköszönni, az utcán pezsgőzni, és valamit sok-sok emberrel, közösen átélni. Nem számít, hogy hol, a lényeg, hogy kivel töltöd azt az estét, amikor magad mögött hagyhatsz egy általában nehézségekkel teli évet. Azon az estén megszűnik minden, kikapcsol a „mennyi bajom van” funkció, pár óráig nem számít, hogy ki van kormányon, mennyit kell dolgozni, mennyit nem kapsz érte, vagy hogy mióta nem hívtad fel a rég tárcsázott rokont. A Himnuszt egy kicsit mindig megkönnyezem, és meghat a tűzijáték is, hiszen ilyenkor, amikor már nincs egy perced sem az előző évből, annyi minden átfut az ember agyán…

Dani gondosan megtervezett esetei

A szilveszteri házibuli olyan, mint a körúti gyrosos: mikor semmi szükséged rá, tuti, hogy úton-útfélen szembejön veled egy, de ha mardos az éhség, hirtelen minden bezár, vagy húst cserélnek, vagy elfogy a pita, vagy elromlik a kassza… szóval beüt a szar. Minden esztendő január másodikán – mivel elsején még a lélegzetvétel is kihívást jelent – megbeszéljük a haverokkal, hogy már akkor elkezdjük szervezni a jövő évi szilveszteri házibulit. Ugyanis általános tendencia, hogy először nyár derekán kerül szóba a dolog, akkor még néhányan fel is ajánlkoznak, hogy „gyertek hozzánk, szülők elmennek, miénk az egész kecó”. Aztán október-november tájékán a lelkes önkéntesek közlik, hogy az ősök mégsem mennek el, vagy ha el is mennek, éjfélre otthon vannak már, esetleg féltik a lakást a részeg barbár hordáktól – egyébként ez jogos –, inkább menjünk szórakozóhelyre (lábjegyzet: gyűlölöm a szórakozóhelyeket. Ennek több oka is van, amelyeket most nem fogok felsorolni, de ezek szilveszterkor exponenciálisan jelentkeznek, így én hatványozott energiabefektetéssel ágálok ellenük ilyenkor). Ezután decemberben megkezdődik a hajsza egy jó buliért, az sem baj, ha olyan valaki tartja, akit nem ismerek, netán rühellem a fejét. Végül pedig az év utolsó napját szétszórva töltjük, és egy idegen társaságban mélázva, esetleg otthon, a sastaps előtt ülve azon merengünk, hogy igazság szerint a szilveszteri buli egyáltalán nem nagy cucc, és semmi értelme ennek ekkora feneket keríteni. De azért másodikán, teljes egyetértés közepette mindig előkerül a jövő évi buli.

Kriszti nyugalmas ideológiája

Mivel én utálom a tömeget, de szeretem a barátaimat, általában házibulis szilvesztereket tartunk. Ezeknek közös jellemzője, hogy általában 30-án délutánig senki nem tudja, kinél lesznek, ki jön és mit kell vinni, általában felbukkan pár ember, akit senki nem hívott (rosszabb esetben nem is ismer), minden rendes ital korán elfogy és csak olcsó pezsgő marad, valamint fejenként két csomag virslit is betuszkolunk a hűtőbe – enni senki nem szokott belőle. Az elmúlt pár évben többször is otthon maradtam egyébként, és tök jó móka volt az is, én vagyok az a beteg ember, aki szeret január elején vizsgázni járni, hogy hamarabb végezzen, és olyankor elég sokat számított, hogy megúsztam az alváshiányt, a másnaposságot, az összevissza zabálást, aztán a hajnalban fagyoskodva hazakúszást. Tanulásra nem vetemedtem azért, nyugi 🙂
Egyik legemlékezetesebb szilveszterem egyébként 2010 volt, amikor december 30-án úgy berúgtam Tétényben, hogy körülbelül másodikára lettem jól, és otthon gyógyítottam 31-én a forgó fejemet és gyomromat.

Csabi tanmeséje

“Figyelj, a Karesz most hívott pont, aszonta egy olllyan tuti házibuliban van, ami ezerszer jobb mint ez, nincs beugró, a csoportttársa szervezte, ja, persze, mehetünk, csak piát kell vinni, minden van, hallod, lépjünk már!” – üvölti a haverod (nevezzük, mondjuk Józsinak) az arcodba 30 centiről majdnem üres pezsgősüveggel a kezében. Ez az a mondat, ami után Józsi és a többi féljózan balek nekiindul az éjszakai tömegközelekedéssel, 25 perccel éjfél előtt. Ismerős, ugye…? Egy alkalommal a mi kis társaságunk is egy hasonló mondat után kelt útra egyik helyről a másikra. Jó tíz éve történt – egy olyan korban, amikor még nemigen voltak utazástervezővel, térképpel felszerelt okostelefonok. Volt ellenben bőven HÓ, az a fehér, hideg fajta. Megindultunk, és naná, hogy eltévedtünk. Valahonnan a Hűvösvölgyi út külső részéről indultunk (már-még Budapest?) valami éjszakai busszal a város felé. Miután leszálltunk valahol, nem kevés kihalt, falusi mellékutcás bolyongás után Józsi megállapította, hogy abszolút elvesztünk. Ekkor már mindenki kijózanodott, éjfél elmúlt, így amikor észleltük, hogy az egyik házból hangos zene és bulizaj szűrődik ki, senki nem hezitált: ide bemegyünk és kész. Be is vonultunk mind a 8-10-en. A házigazdáknak már nemigen tűntünk fel, ám egyszer csak a sorban legelöl haladók sápadt arccal visszafordultak, és gyors léptekkel kihajtottak minket. Csak egy saroknyira mondták el, hogy miért: “buzibuli” – rebegte Józsi, aki amúgy nagy macsó hírében állt. Két sarokkal arrébb azt is közölte, hogy egyébként lányokat látott. A társaság egy része ekkor mindenáron vissza akart menni, a másik felének viszont már annyira tele volt a mindene, hogy végül felszálltunk egy buszra. Senki sem tudta igazán, hova is megyünk, de tudtuk, hogy az úticélunk a belváros, így amikor megérkeztünk Solymárra, éreztük,hogy kissé elbaltáztuk. Na, mindegy, végül csak rátaláltunk a jó irányra, bár ezzel még nem ért véget az éjjel. Az megvan, amikor az általános iskolás alsósok tömegközlekednek? “Itt kell leszállni, itt-itt! Ja, nem, mégsem, vissza-vissza!” – na, ki maradt lent egy ilyen jelenet után? Hát persze, hogy én. De nem is bántam, besétáltam a Moszkvára, aztán hazamentem aludni. Viszont csak másnap reggel jöttem rá arra, amire a többiek valószínűleg azonnal: mivel csak nálam volt hátizsák, minden alkohol nálam maradt… A tanulság? Sose hallgass a Józsikra szilveszterkor: nincsen jobb buli, mint ahol éppen vagy!

Barbi memoárja

Igazság szerint nincsenek nagy epic szilveszteri sztorijaim. A bulik hol jobban, hol rosszabbul sikerülnek, de én is csak úgy búcsúztatom az óévet általában, mint egyátlagos fiatal. Egyetlen tragikomikus élményről tudok beszámolni a témával kapcsolatban.
5-6 éve lehetett; barátommal szerettük volna együtt tölteni a szilvesztert, mint általában, de valamiért nem kezdtünk el időben tájékozódni a lehetőségekről és szervezkedni ezügyben. Úgy gondoltuk, majd aznap este kinyitjuk a Pesti Estet és biztos találunk majd benne valamit, ami tetszik. Teltek-múltak az órák, de egy szimpatikus programot vagy házibulit sem sikerült leakasztani, de addigra már olyan késő is lett, hogy nem lett volna értelme elindulni sem. Végül aztán kibontottuk a lakótárs otthon felejtett pezsgőjét, bevackoltunk a kb. 25m²-es albi kicsiny galériájára, TV és internet híján meghallgattuk a rádiókabarét a Kossuthon, végül belöktünk valami ezerszer látott filmet és éjfélkor már aludtunk. Party hard.

És Ti, Kedves Olvasók, mire esküsztök az utolsó éjjelen? 🙂