Kalandozó magyarok 3. – Toulouse
Kalandozó magyarjaink ezúttal mediterrán tájakra kalauzolnak benneteket! Egész pontosan Dél-Franciaországba, Toulouse-ba. Gyorstalpaló Occitániából!
Harmadszorra készülök ebbe a szuper kis városba, amely a Garonne folyó partján terül el. Mediterrán fácskák, szép francia nők, sok-sok csokoládé és finom sütemények szegélyezik utamat. És ezek alapján plusz húsz kiló, gondolnátok, de tévedtek! Hiába van ennyi cukros hami a franciáknál, azonban az ebédek és vacsorák sokkal könnyedebbek, temérdek zöldségkörettel, és semmi fagyasztott kajával. Így a városban tett séták során hamar meggyőződik róla az ember (kis segítség: ember=magyar nő=én): a francia nők szépek, vékonyak és sikkesek. Ha szerencsés, akkor miután hatalmas kisebbségi komplexussal megspékelve visszaér a lakásba, a barátja elmagyarázza neki, hogy csak azért látja így, mert ő nem francia, és aki idegen, abban mindig van valami elérhetetlen és szép. Mert más. Ezután megint lehet tömni a csokit meg a croissant-t, és élvezni, hogy a körülötte levők nem beszélik a nyelvét, ő sem az övékét, így kicsit levegőhöz juthat és gondolkodhat. Tökéletes én-idő. Juppi. 🙂
No, de a városkép is más, mint Budapesté. Én a fővárosunk szerelmese vagyok, imádom az épületeket. De Toulouse is megfogott, ami nagy szó. Toulouse-t rózsaszín városnak is hívják, mert teli van vörös téglával. Seems legit! A kifejezés eredője, hogy elvileg a tégla alapanyaga, az agyag, a kemencében rózsaszínű, mielőtt vörösre vált. Mondjuk, ettől sem érzem sokkal logikusabbnak a névválasztást, de mindenesetre csalogatóbban hangzik. Van nekünk is hasonlónk ám: nem tudom, láttátok-e a táblát Gyömrőn, mely szerint az a magyar romantika fővárosa. Most már tudjátok! Irány Gyömrő, csináljatok gyereket!
De vissza Toulouse-hoz. Szinte minden épület ebből a jellegzetes vörös téglából épül, ennek pedig elég prózai oka van: ezt volt itt a legegyszerűbb előállítani. A stílus pedig: román. A város tele van szűk kis utcákkal, tömve éttermekkel. Itt nem az megy étterembe, aki nem tud főzni, vagy diplomaosztója van, hanem mindenki. Házias konyhák, ázsiai falodák, észak-francia kaja, dél-francia menü, minden, mi szem szájnak ingere, egy utcán belül. Nekem ez elképesztően furcsa volt. Az árak körülbelül ugyanannyit kóstálnak, mint otthon, csak persze más fizetéshez mérve, így a legtöbb ember meg tudja engedni magának, hogy beüljön palacsintázni (erre a franciák jól pofán vágnának, hogy az crêpe!). Egyébként gondolkoztam, nálunk szerintem a kisboltokból van hasonló dömping, ezt például Finnországban és Franciaországban egyáltalán nem vettem észre. Mondjuk, ezt is kezdik megenni a multik, lehet, hogy a külföldiek ennek a folyamatnak már a végén vannak, mi meg még küzdünk. Visszatérve a kajára, amit meg kell itt kóstolni, az a toulouse-i kolbász, babbal [cassoulet] – ez mondjuk nem a lájti kaják közé tartozik, a kacsamáj, és úgy en bloc a kacsa [confit de canard], mindenki kedvence. Mutatom:
Jó idegenvezető leszek, és elmondom nektek a kedvenc helyeimet a városban. A Saint-Sernin különleges formájú bazilika, éppen emiatt Toulouse egyik jelképe. Nekem azonban a jakobinusok temploma – Couvent des Jacobins – a kedvencem. Gyönyörű rózsaablakokkal, amelyeken mindig besüt a fény (merthogy itt még télen is meleg van). Kevés dolog van, amit annyira szeretek, mint a színek. Egy ekkora épületben, a gyönyörű árnyalatokkal a falon eléggé meg lehet tapasztalni, hogy milyen kicsi is az ember. Én pedig imádok így elveszni. Plusz a helynek van egy szuper kis kertje, amely tipikus francia kert, szép négyzet alakú, szabályosra nyírt bokrokkal. Aki hozzám hasonlóan szimmetriamániás, annak ez a Kánaán! Érdemes megnézni a Le Capitole-t is, ahol ingyen járhatjátok végig a képtárat. Állítólag egy űrmúzeum is van valahol a városban, de én ott még nem jártam. Egyébként a múzeumok egész Franciaország szerte nagyon barátságos árakat kínálnak, főleg diákoknak. Érdemes élni vele.
Zárásként pedig kicsit az itt élő emberekről írnék. Sokan felkészítettek rá, hogy senki nem fog beszélni angolul, sőt, meg is fognak sértődni, ha én ezt a nyelvet választom a kommunikáció során. Nos, ezzel a jelenséggel egyáltalán nem találkoztam. Az emberek segítőkészek voltak, és nagyon sokszínűek. Persze, az sem ártott, hogy ott volt egy őshonos francia a jobbomon. Néha kicsit megcsapott a mediterrán sztereotípia: sokat beszélnek az arcok és hangosan, sőt, nagyon sokan énekelnek is az utcán. Az apartmanból rendszeresen hallottam egy rakodó srác énekét, de szerencsére jó hangja volt. Mondjuk, ezt a dolgot megkedveltem, lehet, hogy a színek és a klíma is hozzátett ehhez, de mintha vidámabbak, felszabadultabbak lennének ott az emberek. És ami még furcsább volt: olyan bátran szaladták át az utcán, akár volt zebra, akár nem, akár zöld volt a lámpa, akár piros, hogy azt a mi nyugdíjasaink is megirigyelhetnék. Szerencsére, az autósok hozzá vannak szokva ehhez. Én viszont nem, úgyhogy legalább három szívinfarktust kihordtam lábon. 🙂
Ígérem, kalandozunk még tovább a későbbiekben! Hogy merre, azt még nem tudom, majd kiderül, merre visz az élet. Ha nektek is van Toulouse-zal kapcsolatos élményetek, várjuk szeretettel kommentben!
