Legendák nyomában II. – Hol táncolnak a papok?
Mert a világ telis-tele van megmagyarázhatatlan dolgokkal. Én pedig teszek egy próbát a lehetetlennel, és utánanézek néhány, jelen esetben foglalkozásokkal kapcsolatos fantazmagóriának. Tartsatok velünk, és nyomozzuk ki együtt, hogy éltek akik kefét kötöttek, miért nem szerette a szódás a lovakat, vagy, hogy beszéltek a kocsisok!
Nyelvtekerő kefekötő
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint kefét, ecsetet, meszelőt, pamacsot és söprűt készítő kisiparos. Szóval ő az, aki megcsinálja a söprűt, amivel takarítani lehet. Nem egy könnyű szakma, ebben biztos vagyok, ugyanis egy söprűt úgy összekötözni, hogy az használható legyen, nem öt perc munkája. Na de, a nehéz munkák végzői valóban lecsúszott alkoholista életmódot folytattak? Egy seprű, egy feles? Nem. Sőt, tudtátok, hogy a kefekötők között sok fogyatékkal élő volt? Az I. világháború után támogatott volt a sérült emberek továbbképzése, és ez a szakma éppen azért vált jelentőssé, mert nem kellett hozzá látás; tapintás alapján is meg tudták kötni a termékeket.
Szorgos kutatómunkám eredményeként arra jutottam, hogy az „Iszik, mint a kefekötő” mondás egy (kapaszkodjatok meg) német nyelvtörőből ered. En trinkt wie ein Bürstenbinder. Valóban nehéz kimondani, főleg részegen, és annak, aki nem tanul németül.
A konklúzió tehát: a kefekötők ártatlanok, a német pedig nehéz nyelv.
Tíz bubis lóidomár
Ez a téma már kicsit karcosabb. Azokra az otthoni szódagépek előtti időszakra kell visszanyúlnunk, amikor valóban házhoz vitték a szikvizet, természetesen lovas kocsin. Ez sem olyan könnyű meló, mint elsőre látszik, nem úgy megy, hogy reggel felülsz a kocsira, mindenhova beadsz egy-egy üveg szódát, aztán mész a kocsmába a kefekötővel. A szódás feladata volt ugyanis betanítani a lovát, mikor kell elindulni, merre kell menni, mikor kell megállni.
És mivel akkoriban még nem dívott az állatvédelem, mindezt puszta erővel érték el. Tehát a ló kapott, ha menni kellett, ütötték, amikor egy kanyart kellett betanulni, ostorozták, ha köszönésre nem állt meg, és odasóztak, ha mégis, pedig nem kellett volna.
Szükség volt a jól betanított lovakra, hiszen a jó szódást gyakorta kínálták fröccsel, és amikor a nap végére békésen szundikálóra itta magát, a lovaknak bizony utasítás és ostor nélkül kellett hazatalálni.
Érdekes, hogy az előírások szerint a jó kocsis ügyes, halk, tisztelettudó, és legfőképpen józan.
Nos, a kivétel meg erősíti a szabályt, ugyebár.
Olyannyira erősíti, hogy 1895-ben értekezést tartottak az országos állatvédő-egyesületben, ahol Monostori Károly pontokba szedve, konkrét tantervet írt, és hangsúlyozta a képzés fontosságát. Komoly szaktudáshoz kötötték a feltételeket, mind a felszerelések, mind a ló anatómiáját tekintve, így egy alaposan kitanult, és számon kért szakmaként vezették be, kocsi-hajtó néven. (Jelzem, még Londonnal is összehasonlította a fővárosi helyzetet, mert ugyebár, a szomszéd kertje mindig zöldebb.)
„Úgy káromkodik, mint egy kocsis.” Nektek sem áll össze a kép, ugye? 🙂
Pedig pont ez a válasz; azért volt szükség ezekre az intézkedésekre, mert előtte a kocsisok jelentős része kontár, és mondvacsinált cselédkönyvhöz jutott emberekből került ki. Feltehetőleg tettek az illemre, jó modorra vagy szofisztikált beszédre. Én ez esetben a sztereotípiáknak adok egy pontot, a kocsisok valóban káromkodhattak.
De még mindig nem tudni: hol táncoltak a papok?
Megőrültök, de minden az Efézusiaknak írt levélből indult: „Ne látszatra, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, lélekből cselekedjétek Isten akaratát.” (Efézusiaknak írt levél 6. 6.)
És mit mond az anya a gyereknek, amikor az lebukik a félmunkát végzett takarítással? „Fiam, ne csak ott pakolj el, ahol a papok táncolnak!” (Édesanyától származó szavak 5.1.)
Engem gyerekként kifejezetten foglalkoztatott a kérdés, hogy hol táncolhatnak, sejtettem, hogy nem arra utal anyám, hogy ma este a nappalinkban lesz buli, inkább valami poros templomra tippeltem. Igazából feleslegesen, mert ez a mondat csak egy tanítás lebutított változata, ami arról szól, hogy ne látszatra, hanem szívvel-lélekkel végezzük a munkánkat. Se buli, se tánc, se legenda…
0-0. Ellenben jó pap is holtig tanul, nemhogy én.
Ismertek még legendás foglalkozásokat, amiknek utána nyomozhatnánk?