Szabad-e locsolni? És szabad nem?

Szinte érthetetlen számomra, hogy miután egy csomó jópofa és klassz hagyomány kikopott az életünkből, miért pont a legtöbbek által gyűlölt locsolkodás maradt kötelező a mai napig.

Farsangot, busózást, Szentiván-éjt, májusfát senkinek nem jut eszébe csinálni, pedig remek bulialkalom lenne mindegyik, csak ez a szerencsétlen húsvét hétfő maradt itt pár századdal ezelőttről. És miközben egyre több hang szólal meg a nemzetközi nőnap miatt,  egyre kevésbé szitokszó hangulatú az, hogy “feminista”, és tulajdonképpen a legtöbb fiatalnak általában már nem oké nyilvánosan megalázni valakit csak azért, mert nő, eközben itt van ez a hétfő, amikor ez nemcsak elfogadott, de el is várt.

A helyzet igazi kellemetlenségét talán nem is az annyiszor megírt női oldal mutatja jól. Lehet, csak jól válogatom meg a barátaimat, vagy van rendhagyó családom, de az ismerős fiúk is utálni szokták a húsvéti locsolást. Kínos és megalázó kötelezettségként emlékeznek rá, és amióta nem anya öltözteti ünneplőbe őket és cipeli át a rokonnénikhez, névre szóló, betanított versikékkel (hogy ne sértődjön meg senki!) általában a szabotázs jellemző.

Korábban a csoki, az ötszázasok, mostanában a pálinka sem elég meggyőző ahhoz, hogy ennek nekimenjenek a locsolók. A csajok meg minden fújásnak örülnek, amit megspóroltak nekik. Mert a legtöbben családon belül asszem elfogadnák aputól, öcsitől, papától, hogy kedvesen megfröcskölje őket kis csapvízzel, de sajnos a locsolás általában nem így sikerül.

A vécéillatosító aromájú locsolókölnik, lesből támadó szódás szifonok és műanyag vízágyúk szoktak előkerülni, és mellette rátelepszik a napra az a kellemetlen érzés, hogy nekünk, lányoknak ezt tűrnünk kell. Hogy nem mondhatjuk azt a kérdésre, “Szabad-e locsolni?”, hogy nem szabad, hogy nem utasíthatjuk vissza a büdösséget még vízért sem, hogy mindezt számunkra nem kedves emberektől is hagyni kell, és hogy utálkozni bunkóság, mert nem tiszteled a hagyományokat és a rokonaidat. Az év többi napján senkiben nem merül fel, hogy ne álljon ki magáért hasonló helyzetben, ne szóljon, hogy elég, és olyanokat fogadjon szeretettel, akik visszaélnek vele. Csak ezek a nem-ek még mindig igent jelentenek sokaknak, a nők meg már megint csendben tűrnek. Most éppen ezt. Ettől lesz olyan megalázó végül az esemény, kötelező rossz egy amúgy kellemes hosszú hétvége végén. És ezért is olyan furcsa, miért ez a szokás maradt kötelező, és miért nem rendezünk helyette nagy partikat és szalonnázást június 23-án, mindenki örömére…