A rádiózás szabadsága
A rádiózás maga a szabadság – állítják a hullámhosszok megszállott szerelmesei. Arra, hogy mennyire igazuk van, talán az egyik legjobb példa a három éves Börtönrádió.
„A börtön ablakában”, „lebilincselő”, „joga van hallgatni” – csak néhány a gyatra szóviccek közül, amik elsőként az ember eszébe jutnak, amikor először hall a dologról. Pedig ha van valami, amit kár volna elviccelni, akkor ez éppen olyan, hiszen az egész koncepció, miszerint rabok rádióadást készítenek a falak mögött, az valami egészen zseniális, szinte filmvászonra kívánkozik.
A börtönrádió, mint műfaj természetesen nem új, külföldön régóta létezik. Magyarországon is régóta működik a rendszer, miszerint a fegyintézetekben az arra megfelelő rabok különböző szakmákat tanulnak, munkákat végeznek. Lekötik a figyelmüket, kiszakadnak a monotonitásból, tanulnak. Ám az, hogy rádiózzanak, hazánkban merőben új gondolat volt, legalábbis 2014-ig. Abban az évben alapították meg ugyanis, brit mintára, Nick Thorpe újságíró kezdeményezésére az Adj Hangot egyesületet. Az egyesület még abban az évben elindította Vácon a Rács FM-et.
Kezdetben csak egy felhívás jelent meg a börtön falain belül, miszerint önkénteseket keresnek a fogvatartottak között belső műsorszórású rádióműsor készítéséhez. Sokan jelentkeztek, akik közül végül tizenkét főt választottak ki: ők lettek az első csapat. Az azóta eltelt években további két rádió jött létre: 2015-ben a győri Sing Sing FM, majd idén a budapesti Gyorskocsi utcában a – női fogvatartottak által működtetett – Hessz FM.
„Becsempésztem a börtönrádió magját Magyarországra és jól elvetettem. Aztán visszajöttem pár évvel később egy szép tavaszi napon, és mit látok? Látom a börtönrádiózás virágzó fáját.”
– nyilatkozta Thorpe a Brit Nagykövetség által áprilisban rendezett Börtönrádió konferencián. Merthogy idén már konferenciát is tartottak a témában.
Az adás utáni élet
Az Adj hangot egyesület azonban nem csak a közvetlenül a rádiózással foglalkozik, ahogy a rádiónak sem pusztán maga a műsorok gyártása a célja. A rádiózás egy út, aminek a végigjárása során tanulni lehet, a végső cél pedig segíteni a fogvatartottaknak felkészülni a szabadulásuk utáni reintegrációban. Ennek megfelelően figyelemmel követik és támogatják azokat, akik részt vettek a projektben, majd elhagyták a falakat. Az Ez már a szabadság? című projekt keretein belül például nyolc szabadult a saját fotóikon keresztül tesz kísérletet az alábbi kérdések megválaszolására: Milyen az élet a börtön után? Hogy megy a munkakeresés? Lehet-e onnan folytatni az emberi kapcsolatokat, ahol évekkel azelőtt megszakadtak? Mik az újrakezdés örömei és nehézségei?
Ráadásul a még fogvatartottak sem csak rádiózással foglalkoznak: bár az intézményekben a rabok internetet nem használhatnak, lehetőséget biztosítanak számukra arra, hogy az ott született írásaik az egyesületi honlapon megjelenjenek:
„Van, aki sosem írt korábban, csak a bezártság és a benne kavargó gondolatok, érzések sokasága vitte rá, hogy megossza velünk azt, ami sokszor a hozzánk legközelebb állóval sem megosztható.”
A külvilág számára olvashatóvá tett írások, megosztott rádióanyagok persze komoly szűrésen, szerkesztésen mennek át, hiszen a benti létről bizonyos információk megosztása tiltott.
„Legyél te is börtönrádiós!”
Na, nem kell megijedni, nem arra bíztatnak bennünket, hogy mi is kerüljünk börtönbe. Az egyesület munkatársai olyan (elsősorban Tököl vagy Eger közeli) civil szervezetek, újságírók jelentkezését várják, akik szívesen segítenének az újonnan tervezett rádióadók elindításában. Tervben van mindezeken felül egy országos rádióadás indítása is, egy olyan rádióé, amelyet már mi, a falakon kívüli világ lakói is hallgathatunk. Ehhez viszont még anyagi segítségre lesz szükségük, hiszen – bár több sikeres pályázatot tudhatnak maguk mögött – a technikai felszerelés beszerzése nem olcsó mulatság. De mindenképpen megéri. Hogy miért? Ezekért például:
„Tisztelt érdeklődő! Most joggal (§-gal J) gondolhatna arra, hogy „minek egy olyan rádió, amit fogvatartottak működtetnek fogvatartottaknak?” Azért, mert a fogvatartott is ember és mi azt szeretnénk elérni, többek között, hogy maradjon is ember. És az ítéletének letöltése közben átélt rengeteg negatív hatás ellenére is maradjon ember! Hiszen a börtönben jó dolgok nem történnek.” (Ábi)
“A börtönlakókkal közösen szerkesztjük a műsorokat az ő igényeiknek megfelelően. Próbálunk segíteni a helyes kapcsolattartásban és a helyes szemléletben. Az én mottóm az, hogy ha 100-ból csak egy ember szemlélete helyes irányban változik, már megérte. Én szabadulásomat követően is szeretném ezt a programot segíteni és önkéntesként tovább rádiózni az egyesület segítségével. Köszönjük ezt a lehetőséget, mi be fogjuk bizonyítani, hogy ez egy jó rádió!!” (Medve)
“Bevallom, hogy azelőtt nem voltam csapatjátékos. Csak és kizárólag a barátaimmal voltam hajlandó érintkezni. Senkitől nem fogadtam el kritikát vagy utasítást. Most viszont együtt dolgozom 9 vadidegen emberrel, akik ha kell kritizálnak és utasítanak. Már nem zavar, hiszen egy csapat vagyunk. Együtt dolgozunk a céljaink elérése érdekében. Megváltoztam.” (Yusuf)
További információk: