“Az integráció egy elég bonyolult fogalom”

Valahányszor olyan helyzetbe kerülök, hogy könnyedén, ismerkedő jelleggel kellene elcsacsognom egy vagy több adott illetővel, értelem szerűen szóba kerül a családi állapotunk megvitatása is. Ezzel még nem is lenne gond, de mikor elmondom, hogy a páromnak mi a munkája, olyan kérdéscunamit zúdítanak rám rendszeresen, aminek csak elég csekély töredékére tudok pontos választ adni.
Ezért aztán most megkíséreltem felidézni a legtipikusabbakat, hogy aztán ezekre ő maga adja meg a válaszokat immáron ország-világ előtt.
Szocmunkás GYIK, sok szeretettel mindenkinek, akit érdekel.

Fotó: Tóth Dániel

Pontosan hol és mivel is foglalkozol?

Szociális segítőként dolgozom egy nyolcadik kerületi alapítvány alacsonyküszöbű szekciójában.

Mi az, hogy alacsony küszöbű ellátás?

Olyan ellátási forma, aminek a küszöbén baromi nehéz nem átjutni :). Gyakorlatilag ez egy első kapcsolódási pont a szociális rendszerhez, különösebb elvárások nélkül. Anonim módon igénybe vehető, térítésmentes segítségnyújtás, amibe sok minden tartozhat az ártalomcsökkentéstől az életvitel segítéséig, akár a szolgáltatás kihelyezésével is- tehát mi megyünk oda, ahol a potenciális igénybevevők élnek és nem várjuk el, hogy ők keressenek fel minket.

Mik a feladataid az alapítványnál?

Több dologgal is foglalkozunk. Házon belül van egy ún. Drop-in szolgáltatásunk, itt a klienseink kicsit  átmelegedhetnek, pihenhetnek, védett környezetben kifújhatják magukat. Biztosítunk internet- és telefonhasználatot, mosási lehetőséget, szükség szerint egyéni esetkezelést/ krízisintervenciót és nagyjából minden olyan basic, nem anyagi jellegű  támogatást, amire egy nehéz helyzetben lévő embernek szüksége lehet (szálláskeresés, önéletrajz írás, álláskeresés, jogsegély). Végzünk utcai szocmunkát is, főként a nyolcadik és kilencedik kerületben. Itt leginkább szerhasználókhoz, prostituáltakhoz juttatunk el különböző ártalomcsökkentő csomagokat, illetve igény esetén megpróbáljuk őket eljuttatni valamilyen ellátórendszerbe, rehabra, védett házba.

Fotó: Tóth Dániel

Hogyan lehet segíteni ezeken az embereken?

Attól függ, mivel fordulnak hozzánk. A legfontosabb, hogy az adott kliens mit szeretne és ha már eljutunk odáig, hogy  képes megfogalmazni egy konkrét problémát, azon elkezdhetünk dolgozni. A hangsúly a közös munkán van, senki sem fog instant megoldásokat kapni több éve halmozódó gondokra.  Abban viszont segíthetünk, hogy megismerd a saját működésed, elakadásaid és a problémáidra megtaláld a saját válaszaid.  Ez persze egy tudatosabb hozzáállást feltételez. Másnál ugyanilyen értékű segítségnyújtás lehet megadni a legközelebbi önsegítő csoport, vagy addiktológia elérhetőségét is- tényleg mindent az egyénre kell szabni.

Hány százalékukat lehet visszaintegrálni a társadalomba? Vagy nem is ez a cél? Ha nem, akkor mi?

 Az integráció elég bonyolult fogalom. Pontosan hová és pontosan kiket szeretnél visszaintegrálni? A szerhasználók, prostituáltak, deviánsnak bélyegzett emberek most is a társadalom részei, csak mondjuk egy rendezett, középosztálybeli „normának” nevezett helyzethez képest tök más ponton állnak.  Egy nyolcadik kerületi, mélyszegénységben szocializálódott anyagos részéről nem feltétlenül reális gyökeres változásokat elvárni, de jelentős javulások elérhetőek az egyéni életvitelében. A többi már extra. Ismerek embereket, kik több évtizedes szerhasználat, hajléktalanság után is talpra tudtak állni és beteljesítették a diploma/család/kocsi szentháromságot, és közben vannak olyanok is, akiknél az is nagy előrelépés, ha mondjuk hajlandóak bemenni egy szállóra, hogy túléljék a telet.  

Ehhez nagy elhivatottság kell, ugye?

Pénzért nem túlzottan érné meg 🙂

Fotó: Tóth Dániel

Mennyire megbecsült ma Magyarországon ez a szakma?

Viszonyítás kérdése. Ha a megbecsültséget tisztán anyagi szempontok alapján mérem, akkor nagyjából segédmunkás és a szakmunkás közti szinten. Az egyéni visszajelzések azért sokat javítanak a képen.

Mennyi sikerélményed van így a munkádban? Nem ég ki tőle az ember nagyon hamar?

Szerintem a sikerélményekre mindenki egyéni mérőket alkot magának. Számomra nagy előrelépés volt, amikor rájöttem, hogy egy csomó irreális elvárásom van a klienseim iránt, ezért nem vettem észre, hogy azok a lépések amiket külső szemlélőként kicsinek, vagy lassúnak látok, az ő életükben valójában hatalmasak. Az is egyfajta tanulási folyamat, hogy megalkossam a saját szakmai kereteim és az is, hogy észrevegyem a pozitív visszajelzéseket.. Meg kellett tanulnom távolságot tartani és  közben empatikusnak maradni úgy, hogy ne csússzak át megmentő szerepbe. Nagyon fontosnak tartom, hogy az intézményi rendszerből adódó hierarchikus viszonyokat a minimálisra csökkentsük és egyfajta partneri viszony alakuljon ki a segítséget kérővel. Ezek az alappontok eddig egész jól megóvtak a kiégéstől..de térjünk rá vissza tíz év múlva 😉