„Dolgozni csak pontosan, szépen”
Dolgoztatok már diákmunkásként? Éreztétek úgy, hogy semmi értelme a munkátoknak? Mármint pénzt nyilván kaptatok érte, ami jó dolog. De mit kellett csinálnotok cserébe? Két extrém példa következik.
Félreértés ne essék, cikkem nem a diákszövetkezeteket kívánja bírálni, hiszen nagyon hálás vagyok nekik a rengeteg segítségért, rugalmasságért és szervezésért, amivel egy kis zsebpénzhez juttatnak. Igazából csak kellemes munkákat vállaltam rajtuk keresztül – mostanában túl kellemeseket. Panaszra tehát nincs okom, mindenki teljesen korrekt és kedves volt velem, inkább a nagyvállalatok munkapolitikáján csodálkoztam el egy kicsit. Ugyanis körülbelül annyira volt hasznos a tevékenységem, mint szüleink bulizása munkája a szocialista építőtáborokban, és még pénzt is adtak érte.
Első példa. Próbavásárlásokat kellett végeznem, azaz bementem egy üzletbe, nézegettem a kínálatot, miközben szigorú szempontrendszer alapján figyeltem az eladók munkáját és (nem létező) segítőkészségét. Utána az engem kísérgető főnökök visszamentek a boltba és jól leszidták az alkalmatlan alkalmazottakat. Ezt napi nyolc órában. Egy eladó miattam felmondott. Kísérőim ugrattak is, hogy lám-lám, milyen nyugis munka, csak aztán tudjak elszámolni a lelkiismeretemmel. Szóval nehéz dolog revizornak lenni, egész nap hűvös plázákban vásárolgatni és mások munkáját kritizálni! Munkám eredménye: hatalmas agytágítók összehívása, az eladók újrakiképzése. Nélkülem hol tartana a magyar, sőt, mivel multiról van szó, a világgazdaság!
Második példa. Egy ügyfélszolgálati irodában kellett üldögélnem és SEMMIT nem kellett csinálnom. Már megérkezésemkor azzal fogadtak a kollégák, hogy valószínűleg egyáltalán nem lesz forgalom. Ha valaki mégis bejön, majd ők – az igazi dolgozók – foglalkoznak vele. Én nyugodtan facebook-ozzak, internetezzek, olvasgassak, sőt, ha szeretnék, hátramehetek aludni is. Jóslatuk beigazolódott: egész nap nem volt feladatom. Aztán elmesélték, hogy néhány hete még valóban nagy volt a pörgés, szükség volt plusz segítségre, de mostanában már ők sem értik, miért hívnak a főnökeik diákmunkásokat. Munkám eredménye: kellemes környezetben meghallgattam egy fél Wagner-operát, kiolvastam a fél Internetet és egy fél folyóiratot, tehát igazi szellemi épülésben volt részem. Itt is jó munkát végeztem!
A két esetből persze nem érdemes általánosítani. A másik végletről posztites kollégám, Hajni mesélt, aki éppen ellentétes helyzetet élt meg hostessként: egészen embertelen feltételek mellett kellett robotolniuk, ráadásul a fizetésük is késett. A kettő között is bőven akad munkalehetőség: természetesen volt már teljesen „hagyományos” diákmunkám is. A gazdaság gépházába belesve viszont megdöbbentett, milyen kis tétel a néhány ezres fizetésünk (amit az idézett példákban gyakorlatilag a semmiért kapunk) a nagyvállalatok működésében: gond nélkül osztogatják nem csak nekem, de sok diákmunkástársamnak is. Ezt pedig akár nevezhetjük hasznos tapasztalatnak is, hiszen a diákmunka lényege a zsebpénz mellett a „munka világának” megismerése, nem?
Mivel nem vagyok öreg róka a diákmunkások között, Nektek biztosan sokkal viccesebb tapasztalataitok vannak. Kommentben várjuk őket!
