Merre tovább, bölcsészek?
Ismét eltelt egy egyetemi tanév, sokunknak az utolsó – a felszabadult bulizás, kikapcsolódás pedig sajnos nem tarthat örökké, a frissen végzetteknek gondolniuk kell a jövőre is. Sok diáknak egyértelmű, hogy az adott szakkal mit fog csinálni – az orvostanhallgatóktól és jogászoktól valószínűleg sokkal ritkábban kérdezik meg, hogy mire jó a diplomájuk, mint tőlünk, az örök kivételektől: a bölcsészektől.
„És te mit tanulsz? Hm, ez nagyon érdekes. De hol tudsz ezzel elhelyezkedni?” – ez az a párbeszéd, amit minden bölcsész szívből gyűlöl, mégis napi gyakorisággal át kell esnünk rajta. Újabban szándékosan nem kérdezek hasonlókat senkitől, hogy megússzam a visszakérdezést – a legfrappánsabb választ eddig egy frissen komolyzenészként végzett ismerősöm anyukájától kaptam, aki kérdésemre faarccal közölte, hogy fia most elmegy villamosvezetőnek. Nekem is van egy begyakorolt kis mondókám erre az esetre; ebben jelzem, hogy lehetőségek garmadája áll előttem – csak semmi konkrétumot nem tudok. Egyelőre. Hiszen nyilván lesz munkám, mint mindenkinek – kérdés, hogy micsoda.
A felnőtté válást sokáig lehet húzni, ez nagyon is jellemző a bölcsészekre: újabb és újabb (félbehagyott) szakok, alapképzések és mesterképzések. Esetleg doktori – de mindenkiből nem lehet kutató vagy tudós. Sok oka lehet az örök egyetemistáskodásnak, az egyik biztosan a munkába állás késleltetése. Ám örökké mégsem tarthat a diákélet és a diákmunkák – előbb-utóbb mindenki megunja a helyzetet. Ekkor vagy növeljük a diplomás munkanélküliek számát, vagy elmehetünk az első multihoz vagy call centerbe, ami szembe jön. Az álláskeresés ugyanis pont úgy működik, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan zseniális jelenetében, mikor a filmszakos srácnak a leginkább testhezálló munkaként egy hasonló telefonos állást ajánlanak. Ha viszont valakinek fontos, hogy olyasmivel foglalkozzon, ami érdekli, netán az addig megszerzett szaktudását is hasznosítani szeretné, sokkal nehezebb dolga van – a legtöbb munka, ami szóba jöhet számunkra, irodai munka, az igényelt „tudás” pedig köszönőviszonyban sincs a bölcsészkaron oktatott dolgokkal.
A helyzetet tovább rontja, hogy nem csak a munkáltatók nem tudnak mit kezdeni a bölcsészekkel, hanem úgy tűnik, az egyetem sem tudja, mire lesz jó az általa kiállított diploma a gyakorlatban. Öt év alatt nekem legalábbis nem sok támpontot adott – a szakjaimon nincs kötelező gyakornokság, így ha valaki ilyesmiben gondolkodik, teljesen önállóan kell utánajárnia a dolgoknak; számomra is így kezdődött az újságírósdi a Posztit elődjénél. Míg a műszaki területeken egyértelmű az együttműködés az iskolák és a munkahelyek között (sőt, egyre erősebb a kötelék), a bölcsészkaron mintha teljesen megszűnt volna a kapcsolat a külvilággal, ami egyik félnek sem jó – se az egyetemnek, se a munkahelyeknek, de legkevésbé a diákoknak. Mi értelme van úgy tanulni, hogy semmi hasznát nem vehetjük a szakmánknak? Eleve, mi egy bölcsész szakmája? Amint meg tudom válaszolni ezeket a kérdéseket, megírom a cikk második részét.