Én és a Mikulás – Variációk egy témára – 2. rész

Csizmapucolás, Télapó énekek, kívánságlista, leskelődés. Talán ezek a leggyakoribb gyermeki előkészületek december hatodika körül. Felnőtt fejjel pedig mindannyian elő tudunk húzni egy-egy kedves, megmosolyogtató, vagy éppen furcsa emléket, ezért idén elhatároztuk, hogy belenyúlunk a puttonyba, és elhozzuk Nektek a mi kedvenc Mikulás sztorinkat.

Timi esete

Mikuval a kapcsolatunk egész jó. Általában szeretem azokat, akik ajándékot adnak nekem. Meg persze a csokikómát is szeretem, amibe hatodikán esem. Van egy szuper tippem: ha a dagadt piros emberre ínségesebb idők járnak, és csak CBA-s csokikat pottyant a Martens bakancsotokba, akkor vegyétek le az alufóliát, és toljátok be a csokimikut a mikróba. Amit így kaptok, az egy elég gusztustalan kinézetű, de kenhető massza. Az ünnepi delíriumban pedig beflashelhetitek, hogy Nutella, és kenhetitek kenyérre is. A mi családunkban ezt a kombót kovászosubival illik megspékelni, de ízlés kérdése. Egyébként én azokhoz a gyerekhez tartozom, akikhez bérmikulás jött. A tesóimmal énekeltünk neki, aztán megkaptuk a csomagot. Az egyik ilyen alkalommal egy kicsit részeg és nőnemű Mikulás jött hozzánk. Azt hiszem, innentől kezdve kérdőjeleztem meg a Mikulás létezését, és ismertem fel a szolgáltatóipar működését. Szép pillanat volt!

Barbi kérdései

Mindig is kritikus és kételkedő típus voltam, így aztán gyerekként sem lehetett velem megetetni akármit. Noha az X-aktákon nőttem fel, az ilyen természetfölötti lények, mint például a húsvéti nyúl vagy akár a Mikulás meséje is gyanúval töltött el. Először is azt láttam fontosnak tisztázni, hogy a Miki vajon ember-e, de az igenlő válasz csak még több kérdést vetett fel kicsiny fejemben, melyeket bizony azonnal fel is tettem családom felnőtt tagjainak. Például, hogy ha ember, mégis hogyan élhet több száz éve, de mivel a válaszra nem emlékszem, ezen a problémán valószínűleg hamar túltehettem magam. Az viszont megmaradt bennem, amikor azt kellett volna elhinnem, hogy a világ összes gyereke egyetlen éjszaka alatt kapja meg, ami őket megilleti – vagy az ajit vagy a virgácsot. Később a Cartoon Networknek és a kábeltévének köszönhetően összezavarodtam az ajándékozás metódusát illetően: miért van az, hogy Amerikában karácsonykor jön a Télapó? És akkor mi van a Jézuskával? Erre végül olyan választ kaptam anyukámtól, amibe még most sem tudok belekötni. Azt mondta, az amcsi gyerekek azért a Mikulástól kapják az ajándékot, mert a nagyszakállú csak addigra ér oda. Teljesen logikus. Ám ezzel még nem fogytak el a kérdéseim: szóval akkor a tengerentúlon a kölykök két ajándékot kapnak, egyet a Jézuskától, egyet meg a Télapótól? Meg különben is, ha Jézus szülinapja van karácsonykor, miért ő adja és nem kapja az ajándékot? És amúgy Jézus egy szakállas pasas, vagy egy kisbaba? És ha baba, mégis hogy tud ajikat szállítani szerte a világban? Megannyi kérdés ütött szöget a fejembe tehát a karácsonnyal kapcsolatban is, de ez mar egy másik történet…

Filip esete

Kiskoromban mindig vártam a Mikulás eljövetelét és a karácsonyt. Minden évben megnéztem a Télapu című filmet, és csak ámultam rajta. Nagyon szerettem a Mikulás köré épült kultuszt, és szentül hittem a létezésében, mondhatni rajongtam érte. Persze, ebben közrejátszottak a különböző karácsonyi, télapós filmek, melyeket minden évben – még akár idén is – lejátszott valamely csatorna. Most, ennyi év elteltével is nézem őket.
A december hatodika nálunk úgy zajlott, hogy átmentünk mamámékhoz, akik a IV. kerületben, az Árpád Üzletház közelében laknak, így ráláttunk magára az üzletházra. Teljesen be voltam zsongva már az érkezéskor, és akkor még ebben az időszakban nagy pelyhekben hullott a hó, ez csak jobban felerősítette bennem a téli, karácsonyi hangulatot. A megérkezést követően beszélgettünk, vagyis inkább mindenki más beszélgetett, mert én kisgyermek létemre, persze, hogy csak a Télapó eljövetelét vártam.
Egyszer csak, mint később kiderült, a mamám megszólaltatott egy kis csengőt. Ekkor odarohantam a konyhai nagyablakhoz, ahonnan ráláttam az Árpád Üzletházra, és ilyenkor mindig azt mondták nekem: „Nézd, ott repül a Mikulás a szánjávál az Árpád Üzletház felett!” Én pedig csak néztem és néztem, hogy hol lehet, de állítólag mindig akkorra már elrepült mire én serényen figyelni kezdtem a Télapó és rénszarvasai útját az újpesti estében. Ezután pedig mindig, mikor én elvonultam valahova, a mamámék és anyukámék belerakták az ajándékaimat a bakancsomba. És tudtam, hogy a Mikulás, még így is, hogy én nem láthattam őt, megajándékoz engem.
A december hatodika még most is ugyanígy zajlik nálunk. Annyi változott csak, hogy már 22 éves vagyok. De még mindig megmaradtam gyereknek, és remélem, annak ellenére is, hogy már tudom, úgy nem létezik a Télapó, ahogy kissrácként hittem, sokáig gyermek maradhatok még, ha nem is az egész évben, de legalább december hatodikán.

Kriszti meglepetése

Én nagy gondban voltam, hogy mégis mit tudok írni a mikulásról: sem horrorsztroim, sem szívet melengető emlékem nincsen az öreggel kapcsolatban. Idősebb testvérként még elég sokáig hihettem egy kicsit a Mikiben, félig már szövetkeztem a szüleimmel, hogy a húgomnak ne rontsuk el, félig pedig reméltem, hogy ők éppen ellenem szövetkeznek, és tényleg van Mikulás.  De a legtöbb Mikulásos emlékem inkább az édesség elfogyasztásáról szól, csokik, adventi naptár, földimogyi, narancs és minimandarin jár nálunk a mai napig. Meg egy virgács, mert az csak azért is jár, nehogy elszálljunk.
A kötelező földimogyoróról pedig eszembe jutott, egyszer valaki elhitette velem, hogy azért hoz a Mikulás sima mogyorót, mert minden szemet kettészedve egy kis Mikulásfej van a szem közepén.  Vagy benne lakik, már nem emlékszem, hogy szólt a mese. A lényeg, hogy ha kettészeditek a szemeket, egy szakállas, kucsmás arcot lehet felismerni benne. Aranyos játék megkeresni a legmikulásabb formát a mogyikban, mert elég metál kettéfésült szakállak és karvalyorrok is felbukkannak néha, de találni egész mosolygós pofikat is.