Kaland?túra
Nem tagadom, megihletett az Oldie but Goldie – Útravaló című Posztit írás. Megihletett és fájdalmasan jó, utazós nyári emlékek törtek fel belőlem ismét, mint annyiszor már azóta az augusztus elejei nap óta, amikor is 16 napos, stoppos nomád túrára indultam.
Évek óta irodában, monitor előtt dolgozom, sokáig nem volt lehetőségem (vagy kedvem?) a nyári éves balatoni nyaraláson kívül máshová menni a szabadságom alatt. Idén viszont fordult a kocka, a 2016-os év nagy változások éve lett, átvitt értelemben útra keltem, és kiderült, hogy még mindig az a lány vagyok, aki virágokkal a hajában, SK hímzett farmerban, Hair-t dúdolva minden hülyeségben benne van. Az a cirka 18 év, ami azóta eltelt, mintha soha nem is lett volna, úgy indultam el egy tízkilós hátizsákkal -immáron gyakorlatilag is- az „én nagy utazásom”-ra.
Ami a legklasszabb volt, és amit már az út alatt is tudatosítottam magamban, az az időtlenség. Amikor nem a határidőkre, teendőkre fókuszálok, hanem arra, hogy egész egyszerűen „OTT” legyek. A naponta feltett kérdésre, miszerint hová menjünk ma, csupán annyi volt a válasz, amerre visznek. Ilyenkor kiálltunk az út szélére feltartott hüvelykujjal, és ha szerencsénk volt, 10 percen belül már robogtunk is valamerre, amerre az autó eleje állt. És ilyenkor mindig jött a kérdés: „Felvesznek még manapság stopposokat?” Igen, fel. A 16 nap alatt 21 autóban ültünk, 31 városban jártunk, majdnem 1000 kilométert utaztunk kis hazánkban, volt, hogy véletlenül kerültünk oda, ahol kilyukadtunk, volt, hogy gyorsabban értük el a célunkat, mint ahogy terveztük.
A szabadság édes ízéhez azért hozzátartozik, hogy a sátor mellett, amit éjszakára felvertünk, egyetlen alkalommal sem jelent meg egy komplett, 21. századi fürdőszoba, és hogy WC sem terem minden bokorban (bár ami azt illeti, a bokor éppen megfelelő az említett célokra) illetve hogy az időjárás szeszélyeinek azért ilyenkor jócskán ki van téve az ember fia és lánya. Utóbbi megállapításhoz hozzátartozik, hogy kaptunk -szó szerint- hideget (egy egész napos esővel) és meleget is (40 fokban órákig stoppolva).
Mit kaptam ettől a túrától? Például azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt, hogy tudom: bátor vagyok. És igen, ez baromi klassz érzés! Aztán azt, hogy az emberek igenis jószándékúak – legalábbis vannak még ilyenek. Továbbá hogy mennyire fantasztikus érzés olyan dolgot csinálni, amit addig még nem, merthogy ilyenkor bizony meglátja az ember, hogy a „komfortzónán” túl is van élet, és nem is akármilyen! Meg még azt, hogy nem kell mindig tervezni, néha a legjobb dolgok véletlenszerűen történnek velünk, mint például az a Török Ádám koncert, amibe sötétedés után belebotlottunk. És hát nem minden napos eset az sem, hogy egy napon utazom WV bogárral és kamionnal!
Az ilyen többnapos, stoppos túrák előnye még, hogy nem kell vonatjegyre költened, valószínűleg a ruhaméreted egy számmal csökkenni fog, tévé- és facebookmentes napokat fogsz átélni -ami szerintem még senkinek nem ártott meg-, rengeteg kedves embert és gyönyörű tájat ismerhetsz meg, kicsit tisztába jössz önmagaddal, és meglátod, mi is az igazán fontos az életben – csak hogy pár apróságot említsek…
Szóval, mik a tervek jövő nyárra?