Vigyázat, spoilerező-veszély!
Mindenki utálja a spoilereket. Viszont mindenki ismer olyat is, aki direkt és közepébe vágva, vagy ártatlan arccal, ártatlannak tűnő kérdésekkel hazavágja egy sorozat egész utolsó évadát, legbosszantóbb esetben jót derülve tehetetlen dühünkön. A Trónok harca évadzáró körül kitört posztháború inspirált, amikor kitaláltam, meg akarom érteni a spoilerezőket, tudni akarom, miért jó nekik ez a szerep.
Nem is lepődtem meg valami nagyon, amikor kiderült, tudományos kutatásokat is végeztek a rontócok (nyelvészpoén, pacsi!) természetével kapcsolatban. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis azért utáljuk a spoilereket, mert hiába nőttünk ki a tündérmesék világából, szeretünk hinni a történetekben. Egy spoiler pedig a történetek fikciósságára emlékeztet: a történetek szeretetének a legnagyobb részét ugyanis a várakozás szorongással vagy izgalommal teli folyamata adja, aminek során eljutunk a fordulatig. Ha ezt elveszik tőlünk, rögtön világos lesz, hogy hiába éljük bele magunkat mélyen az élménybe, az csak mese marad. Közben pedig ott van mindenkinek az emberi egója is, ami segít a világirodalom és a filmtörténet klasszikusait is azzal a vehemenciával elővenni, hogy az egyetlen és igazi katarzis a művel kapcsolatban csak az enyém lehet. 
Sokkal kevésbé világos viszont a pszichológiai indíttatás a másik oldal mögött. Igen, mindenki szereti a meglepetéseket, még a kicsiket és a virtuálisakat is, este sorozatnézés közben pláne, de ki élvezi lelőni a meglepit? Úgy tűnik, egész sokan, egész változatos indíttatásból. Hogy híroldalak vagy tematikus blogok azonnal előveszik a témát, érthető. Nekik kattintást hoz az is, aki saját magának nézi meg előre a végét (ugye mindenki lapozott már életében az utolsó oldalakra, amikor nem bírta a csavarokat kivárni?), és az is, aki csak azért kommentel oda, mert végtelenül ideges, hogy elvették a következő rész örömét tőle. Végül is, aki élőben nézi, azt nem kockáztatták, a többiek meg akár nézhették is volna – nekik viszont meg kell előzni a konkurenciát. Röviden, a pénz miatt. Hogy a saját facebookján, tumbliján, 9gagen miért oszt meg bárki is spoilereket, vagy nagyon-titokzatos-de-valójában-buligyilkos, sokat sejtető posztokat, jóval összetettebb kérdés a pénznél. A Pajiba bloggere szerint egyszerűen csak fontosnak akarnak látszani, azonosulni a műsorral, és ezt legjobban így tudják kimutatni.
A spoilerező tehát nem szemét akar lenni, hanem csak egy kevésbé magabiztos rajongó, aki így mutatja meg mindenki másnak, hogy igenis, számít az életében a sorozat, ő bizony hiteles és elkötelezett forrás. Aki azonnal kiírja Twitterre a Barátok Közt közben, hogy “Te jó ég, Magdi néni _mennyire durva_!!! Agyam eldobom!!!”, az hiába nem lő le semmit, mégiscsak beszáll ebbe a játékba, identitást épít abból, hogy mit néz.
Akinek elköpik a végét, annak a szemében azért mégis szemét a spoilerező, és nemcsak a konkrét, elárult bibi miatt. Mindenki szeretné megélni ugyanis azt az érzést, hogy a történet az övé. Aki pedig nem spoilerez, mert mondjuk később látja, van ennyi EQ-ja vagy nincs kinek, az megéli nézés közben, vagy kivár, amíg már látták elegen ahhoz, hogy egész asztaltársaságok tudjanak szenvedélyesen szétszedni egy-egy mozzanatot.
