Gutenberg dealerei

Egy nagyvárosban gyakorlatilag bárhol lehet könyvet venni. Könyvesboltok, antikváriumok, pályaudvari vagy utcai kipakolós árusok nyújtanak változatos és kifogyhatatlan kínálatot. Ráadásul a paletta is igen széles: az ember olykor kincset talál, néha el-elborzad, vagy éppen valami egészen meghökkentőbe botlik. De hát ahol nagy a kereslet, ott a kínálat is színes. Természetesen vannak olyan árusok is, akik külön utakon járnak: közülük mutatunk be most néhányat.

A székelők

Manapság egyre több az olyan nyomda, amely kis példányszámú könyvek előállítását is vállalja. Ez kifejezetten kedvez azoknak a szerzőknek, akiket kevesebb pénzzel (vagy tehetséggel) látott el a Jóisten, így komolyabb kiadói háttér nélkül vágnak neki a zsúfolt könyvpiacnak. Hiába van azonban több doboznyi könyvünk, ha a terjesztés nem megoldott. Ennek a legolcsóbb, legegyszerűbb módja a személyes, vagyis nem bolti terjesztés, amit lehet végezni például interneten vagy horgászszéken. Következzen két, egyébként értékes példa az utóbbira.

01_Gulag

Miklósi Károly a Nyugatinál (Forrás: Facebook)

Aki Budapesten lakik, biztos, hogy legalább egyszer látta már Miklósi Karcsi bácsit – ha másutt nem, hát a Facebook-on régóta keringő fotón biztosan. Ő a „magyar Szolzsenyicin”, az elegáns idős úriember a Nyugatinál, aki a bőröndjéből árulja Málenkij robot című önéletrajzi könyvét. A ma 89 éves Karcsi bácsit ugyanis 1945-ben az egyik pesti utcán, munkába menet a „felszabadító” szovjet katonák elhurcolták, hogy aztán majdnem három évet töltsön el egy ukrajnai munkatáborban. Érdemi kártérítést, bocsánatkérést azóta sem kapott senkitől. A könyvét, amely eddig két kiadást ért meg, először 2003-ban adta ki, persze saját költségen. A történetét elsősorban a mai fiataloknak szeretné elmesélni: „a mai generáció talán el sem hiszi, hogy a szüleiknek vagy a nagyszüleiknek milyen megaláztatásban és sanyargatásban volt részük.” – írja. (Karcsi bácsi régi székszomszédja egyébként a házi sütit árusító Irénke néni, aki szintén a Nagy Kék Oldal egyik sztárja.)

Bár Karcsi bácsinál jóval fiatalabb, mégis régebb óta árulja művét Zemlényi Zoltán. A Hoppárézimi szintén önéletrajzi könyv, de egészen más jellegű. Az egyetlen közös pont a két történetben, hogy ő is szinte a halálból tért vissza: 1985-ben, 15 évesen elgázolta egy autó, a teste teljesen összetört, sokáig kómában tartották. Számtalan életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az agya súlyosan megsérült, ezért részlegesen lebénult, viszont kisebb csoda, hogy szellemileg nem lett sérült. Két hónap elteltével volt képes egy tolószékben megmaradni, de csak úgy, ha rögzítették. Bár beszélni még (már) nem tudott, az írásra képes volt, így hát írt. A Hoppárézimi az 1986-os év naplója: ekkoriban tanult meg többek között járni… A könyvet egy évvel később kiadták, és rövid idő alatt el is fogyott mind a 68.500 példány. Zoli akkoriban ott volt a tévében, rádióban, állandóan zajlott körülötte az élet. Azóta már több könyvet írt, de még ma is látni olykor-olykor a Deák téren. (A Hoppárézimi teljes története elolvasható itt.)

02_Hopparezimi

Zemlényi Zoltán (Forrás: artnews.hu)

Bár a könyvet nem olvastam, egyszer egy rövid ideig volt a birtokomban: az egyik Múzeum körúti antikvárium dobozában találtam egy egészen jó állapotú példányt (50 forint – szégyen), amit aztán rengeteg pontért elrukkoláztam (ez is szégyen, igen). És akkor itt egy elegáns bakugrással át is térek egy másik nagy utcai könyvforrásra: az ócska dobozokra! Mert az ócska dobozok, mint láttuk, sokszor kincseket bújtatnak.

A földszintiek

Néhány éve lett Budapesten nagy divat, hogy az antikváriumok 100-200-300 forintos könyves dobozokat helyeznek ki a bolt elé. Ennek nyilván a válság is oka volt, az emberek ugyanis egyre kevesebbet költenek könyvre. Az antikváriusok régóta panaszkodnak az alacsony forgalomra, ezért keresik az új utakat. A dobozok nyilván nem oldják meg a gondjaikat, de egyrészt alkalmasak arra, hogy kiszórják a gyengébb eresztésű könyveket – talán abból is jön be némi pénz –, és persze afféle cégérnek sem rossz. Egy boltnak ugyanis először meg kell állítania a vakon száguldó járókelőt, aztán ott kell tartania a kirakata közelében, végül berántania a boltba. Valószínűleg működik is a módszer, hiszen egyre több a doboz, sőt, sok helyen komplett utcai polcok épültek.

DSC01069

Antikvárium az utcán (Fotó: Posztit.hu)

Vannak olyan dobozok is, amelyeknek már saját antikvárium sem kell, elég pár lépcső. Ilyen például az állandóan újságot olvasó úriember a Múzeum körúton, aki a felállványozott ház lépcsőin ütött tanyát a portékájával. Néhány hete vettem nála két 100 forintos könyvet, és addig a pontig nagyon kedves volt, amíg meg nem kérdeztem finoman, hogy a közteresek nem szokták-e zargatni. Akkor kifejezetten ingerült lett, és szinte elzavart. De annyit megértettem, hogy az ő álláspontja szerint, mivel az épület lépcsőjén vannak a könyvei, magánterületen árul. Na, nem mintha bármi rosszat kívánnék neki, inkább könyvet áruljanak a járdáról, mint elemmel működő ugató-villogó plüsskutyákat, vagy a frissen lop… szedett levendulát százér’ egy csomaggal.

Hasonló árusokkal a város minden pontján lehet találkozni, biztosan mindenkinek megvannak például a saját „pokrócosai” a napi útvonalán. Én mostanában a Margit híd budai hídfőjénél látok mindig pár srácot (szerintem ők szoktak korábban az ottani HÉV-megálló korlátjára is kipakolni), akik valószínűleg hajléktalanként árulják a könyveket. Legalábbis, amikor legutóbb Danival arra jártunk, és kinéztem egy könyvet, a padon aludt szegény, fel kellett ébresztenünk. Hogy mit szedett korábban, nem tudtuk meg, de értelmes válaszhoz nem jutottunk. Amikor megkérdeztem, hogy hozzá tartoznak-e a könyvek, elég durva mélykómában azt felelte: „is”. Amikor rákérdeztem, hogy akkor többen árulnak, azt mondta: „is-is”. Van, amit jobb nem tudni.

DSC01071

A kultúra dealerei (Fotó: Posztit.hu)

Lehet látni egyébként ennél is elgondolkoztatóbbat, ott van például az idős néni a Kálvin villamosmegállóban, aki a padról árulja a rongyos könyveket, valószínűleg ebből igyekszik kiegészíteni a kis nyugdíját… Sajnos ilyet is egyre többet látni, végtelenül szomorú.

A kerekesek

Régen a Szabó Ervin Könyvtár előtt, a Fecske mellett volt állandóan egy srác, aki egy biciklihez köthető utánfutós kocsiról árult könyveket. A kocsin egy kétoldalas polc volt, azon a sok kötet. Minden reggel odatekert, és ott tanyázott, amíg a könyvtár nyitva volt, vagy amíg voltak érdeklődők. Őt már évek óta nem láttam, de Tamás nemrégiben mutatott egy hozzá hasonlót. Veress Márton kocsival húzott szekere azonban sokkal nagyobb: A Mozgó Könyvek elnevezésű vándor könyvesbolt 1000-1000 kötettel ver tábort minden nap három budapesti helyszínen. Ma már ugyanis három járművel tolja a kultúra szekerét: a Máriaremetei úton, a Csörsz utcában, és a kőbányai Kőrösi Csoma sétányon. Könyvrendelést is lehet nála leadni, a beszerzett könyveket pedig olykor egészen házhoz viszi. És hiába ajánlott fel számára a kőbányai önkormányzat ingyen üzlethelyiséget, a tulajdonos nem szeretne bezárkózni a négy fal közé, mert a könyvárusítást amolyan utcai iskolának, küldetésnek tekinti – derül ki egy vele készített videóriportból.

11167953_1115555621804593_8230852873913104011_n

“Utcai iskola” a Mom Park előtt (Forrás: Facebook)

És hogy miért is kedvelem annyira a különböző utcai könyvárusokat? Mert a boltban ugyan megkapod a könyvben lévő történetet egy eladótól, de csak azt. Az utcán viszont a könyv mellé megkaphatod az árus történetét is, amik viszont valódi, élő történetek, és szó szerint ott vannak az utcán. Ezek a sztorik néha keményebbek, meghatóbbak, vagy éppen vidámabbak, mint a kitaláltak.