Így vásároltok ti…
Kora délelőtt indul a nap, megvan a rutin, venni egy kávét, végigsétálni a még javarészt zárva lévő bódék mellett, gyors köszönés a kollégáknak, majd kezdődik a nyitás. Furcsa közösség a vásárosoké, ezerféle ember és ezerféle íratlan szabály alkotja. Hamar barátok lesznek az itt dolgozók, részben azért, mert kell. Vásárosként az ember ugyanis rá van szorulva a másikra. A körülmények extrémek, sokszor farkasordító hideg van, sokszor óriási a tömeg, sokszor vigyázni kell a másik bódéjára, míg az elmegy mosdóba. Sokszor nincs senki, és egy idő után elfogynak az ujjak a malmozáshoz. Ilyenkor beszélni kell, valakihez, aki ott van. Aztán jó megosztani a munka után főzött ebédet. Megosztani a kis bűnözéseket, a gumicukrot, a csábító fánkokat a túloldalról. Mondani, hogy itt bizony hízik az ember, nincs mese.
Van itt vállalkozó, aki a saját boltját viszi, egyetemista és gimnazista, kamionsofőr, bölcsész és mérnök, vidéki és budapesti, nagycsaládos és szingli. Történetek vannak, én pedig már nagyon sokat hallottam közülük. Tragédiák és sikersztorik, ez kérem, egy mini-Barátok Közt, egy kicsit több realitással, és sokkal, de sokkal több humorral.
Mi vagyunk a pult mögött. Azonban, mintha a vásárlók sokszor nem vennék ezt észre. Turisták és magyarok egyaránt elfelejtenek köszönni, ezt hamar meg kell szokni. Kicsit mintha az ember is a pult része lenne. A fánkosnak ízes fánk arca lesz, a szappanosnak szappanszaga. Így a vevő tekintete sokszor csak átsiklik rajtunk. Pedig higgyétek el, nem olyan könnyű megszólítani egy idegen embert, megkérdezni, hogy segíthetek-e? Minden ilyen kis kérdés előtt erőt gyűjtöttem az elején, persze, biztos ez is attitűd kérdése. Aztán megszokjuk.
De vannak sokan, akik köszönnek, sőt, azt is megkérdezik, hogy vagyok. Mesélnek a városról, milyen élmény nekik itt lenni. A legtöbben nagyon dicsérik Budapestet, ezt jó hallani, mindig mondom nekik. Aztán sokan csodálkoznak az árun, milyen szép, hogy csinálják? Néha pedig ők is megosztják a sztorijukat. Ilyen dísze volt a nagymamájának a falán, vagy ilyen terítőt keres évek óta. Van, aki a férje sírjára vesz egy apró mementót. Szóval, keringenek a történetek, a bódék között, a szűk kis utcákon. Vannak visszatérő arcok. Maci Laci és Sanyi bácsi. A zacskós úr, aki Babának hív, és a zoknival kereskedő cigánylány. Ismernek és én is ismerem őket. Volt Feri is, aki az egyik stand aljára vackolt be. Ferit már nem láttuk egy ideje, azt hiszem, nem élte túl a tavalyi telet.
Aztán van, aki morcos. Van, aki rajtam tölti ki a haragját, aki megsértődik, mert angolul szólok hozzá. (Miért ne tenném? A vásárlóim minimum hatvan százaléka külföldi.) Aki felkiált, hogy itt minden németül van?! Nein! − mondanám, de mindig a vevőnek van igaza. (Egyébként nálam éppenséggel semmi sincs németül.) Van, aki kioktat a különféle szimbólumokról, aki rám kiabál, hogy ne belőle akarjak meggazdagodni! És ilyenkor ülök a pult mögött, és szépen lassan ismételgetem magamban a mantrát: „Mindenkinek van csomagja, az ő csomagja valószínűleg kicsit súlyosabb. Szóval, nyugi, nem neked szól.” Persze, egy kis empátia a másik fél részéről sem ártana. Mondjuk vásárlóként átgondolni, hogy az a szerencsétlen a pult túl oldalán X órája ül kinn, a hidegben, és válaszolja ugyanazokat a szavakat. (Van olyan is, aki az egész karácsonyi vásárt végignyomja, szünet nélkül.) Vagy felmérni, hogy egy eladó nem tud öt embert egyszerre kiszolgálni, és ha teszem azt, valakinek a kisebbfajta roham miatt száz forinttal kevesebbet ad vissza, attól még nem szemétláda, aki át akarja verni. Persze, vica versa működik a dolog. Ha az eladó a bunkó, nyilván a vevő sem lesz túl kedves. Azt hiszem, mindkét részről kell némi bizalom és tisztelet.
Mesélek még egy kicsit arról, hogy karácsonykor egy karácsonyi dalt sem fogok meghallgatni, mert túltengésem van belőlük. Az egyik kollégám mesélte, hogy már akkor is dúdolja őket, mikor fogat mos – és nem szándékosan. Én néha eladok álmomban, vagy arra kelek, hogy el fogok késni a munkából. Minden ízében kimerítő munka ez, ami lefárasztja az ember agyát, és annak ellenére, hogy egész nap egy helyben ül vagy áll, a testét is.
Sok szépsége van a karácsonynak és a karácsonyi vásárnak, de az, hogy vásárosként mennyit kapsz ebből, javarészt a vevőkön múlik. Szóval, a jó tanácsom a következő: szolgáltatóipar ide vagy oda, jól esik, ha néha embernek nézik az eladót is. És giccses leszek, de a karácsony végül is a szeretetről szól. Szóval, tessék gyakorolni az igét, és szeretni minket is.
De azért ne felejtsetek el töki pompost venni, korcsolyázni, és fényjátékot nézni. Mert ilyet is lehet! Többek között a Bazilikánál, az Erzsébet téren, a Deák Ferenc utcában (Fashion Street), a Vörösmarty téren, a Kálvin téren és a Városháza Parkban is találtok vásárokat, szóval, fedezzétek fel őket!
A kiemelt kép forrása.
Nektek van valami különleges vásáros élményetek? Osszátok meg velünk!
