Aluljáró térdmagasságból

Metróvégállomás. Vonatállomás. Emberek ezrei fordulnak meg itt naponta. Nyíló új üzletek, cserélődő árusok. Egyvalaki található meg itt szinte minden nap: az aluljáró arca, az utcazenész fiú, Gábor.

Nyáron 35 fokban, télen (ma éppen) mínusz 6 fokban reggel és délután majd’ kétméteres termetével besétál „állandó munkahelyére”, mindenkinek köszön, mindenkihez van egy kedves szava, mosolya, mindenki ismeri. Aztán előveszi a gitárt, és órákon át penget. Az aluljáróban elhaladó emberek reakciója igencsak szórakoztató és változatos: akiről sosem gondolnád, hogy megállna, és aprót szórna a kirakott kalapba, az lassít, ácsorog egy picit, hallgatja a zenét, majd előveszi a zsebében lapuló forintokat. Morcos arccal közeledő emberek mosolyodnak el egy-egy ismerős dallamot felismerve, sorban álló fiatalok topognak a zene ütemére, az ott dolgozók csujjogatnak a számok szövegeire. Kicsit megváltozik az, aki mellette elhalad.

Az utcazenészek megítélése szerintem elég változó, ámbár kishazánkban inkább az „inkább mennél el rendes munkahelyre” vélemény a számottevő. Mondják ezt, akik nem ismerik őt, a napi rutinját, munkabeosztását. Merthogy reggel fél 8-tól 10-ig, majd este 5-től 8-9-ig tartó állandó zenélést -én személy szerint- nem nevezném munkakerülésnek. Elképzelhető, hogy aki az előbbi véleményen van, talán némileg irigykedik arra, aki saját magának osztja be az idejét, nem áll a feje fölött a főnöke, nem kell az idegesítő munkatársait hallgatni órákon, napokon vagy akár hosszú éveken át. Egy rövid interjút olvashattok most Gáborral, aki tíz éve utcazenészként dolgozik.

Milyen előnyei vannak az utcazenélésnek?

Például a fentebb felsoroltak mindenképp: én döntöm el, mikor játszok, kivel és hol. Nekem fix helyem van, itt ismernek, szeretnek, sokan már régi ismerősként köszöntenek hazafelé menet. A zenélés mellett zeneiskolába járok, például erre sem kell a főnök engedélyét kérnem. Pár évbe telt, amíg kialakult a mostani rutin, és így most jó. Ha pedig nincs kedvem lemenni zenélni, akkor nem megyek. Ha pedig másik országba akarok menni, akkor viszem a gitáromat, és ott dolgozom. És elég kalandos sztorik is vannak, ajánlottak már fel ingyenjegyet Krakkóba, többször volt, hogy kórus vett körül minket, és közösen énekeltünk az aluljáróban.

fenykep0399

Gondolom, vannak hátrányok is, például ha nem mész le zenélni, nem keresel pénzt.

Ez így van. De egyszerű a képlet: ha akarsz valamit, tegyél érte. Ha valamire gyűjtök, akár utazásra, akár hangszerjavításra, akkor többet vagyok lenn. Aztán nem túl kellemes a kánikulában vagy a mínuszokban több órát lenn ülni sem. És hát az aluljáróban megforduló emberek se mindig jó fejek, sok a kéregető, akikkel sokan engem is egy kalap alá vesznek. És a barátaim is napközben dolgoznak, amikor én éppen ráérek, de így legalább el tudom intézni a dolgaimat, vagy éppen tanulok, készülök az óráimra.

És akkor a klasszikus, gondolom, oly sokszor feltett kérdés: meg lehet ebből élni?

Mivel nincsenek nagy igényeim, ezért nincs szükségem sok pénzre. A pénz jön, aztán megy. Amire kell, arra pedig mindig megvan. Tíz éve utcazenélek, eddig jól boldogultam. Ráadásul egyre több felkérést kapok fesztiválokra, ráadásul olyanoktól, akiket az aluljárós éveim alatt ismertem meg, az ilyen bulikért tiszteletdíjat kapok. Koncertezni is szoktunk, ahol vagy előre fixált gázsink van vagy kalapot teszünk ki, így is összejön némi bevétel.

Egyébként milyen az életed? Szerintem sokan azt gondolják, az utcazenész olyan, mint egy hajléktalan, nincs családja, és ezért kénytelen ezzel foglalkozni.

Szerencsés vagyok, szerető szüleim, nagymamám, testvérem, kedvesem van. Elvégeztem a gimit majd egy vendéglátós sulit, tehát van „rendes” szakmám is. Dolgoztam több helyen, de éreztem, hogy nem vagyok odavaló. Itt megtaláltam a helyem, rengeteg jó embert ismerek meg, és sok jó élményt kapok. Egyébként olyan vagyok, mint mások: sokat járok koncertekre, barátokkal találkozni. Nagyon szeretek túrázni, utazni, bár eddig csak Európa néhány országában jártam, de célom egy világjáró utazásra indulni néhány éven belül. Az emberekkel meg nincsenek rossz tapasztalataim, mert aki veszi a fáradtságot, hogy pár szót váltson velem, annak úgyis kiderül, milyen ember is vagyok.

11009969_10200615905677397_5917359246664391424_n

Mi a vágyad az életben?

Én csak szabadon akarok élni. Szeretem ezt az utcazenész életet a nehézségeivel együtt. Boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom, és hogy adhatok ezzel az embereknek. Sokan megköszönik, hogy szebbé tettem a napjukat, zenéltem már telefonon keresztül kórházban fekvő betegnek is. Nekem ez az életforma sokkal többet ad, mint egy fix munkabéres állás, amit nem szeretek, de muszáj csinálnom.

Mit üzennél azoknak, akik még csak tervezgetik, hogy megvalósítják az álmaikat?

„Ne álmodd az életet, hanem éld meg az álmaid”!, de közben ne nyomj el senkit.

Amilyen változatos az utcazenész élete, olyan a nap végén a kalap tartalma is: fém- és papírpénz, euró, korona és többféle külföldi pénznem, étkezési utalvány, csoki, pár szál cigi, Máriamedál, telefonszámok. Ezekből néhány tovább ajándékozásra kerül, és új gazdát talál.