Ki lopta el a tinikorom?!

Van az úgy, hogy az ember unja mind a 86 albumot, amit már 2 éve pörget a lejátszóján, de nem ismer mást. Vagy nem is akar mást ismerni. Vagy akar, de nem tudja, hol keresse, mit keressen. És akkor bevillan: végül is egész nyáron erre főzött a konyhában, a szomszédok már kívülről fújják a 13 vagyok-playlistet, hát miért is ne hallgathatná most egy darabig ezeket fülbe dugva?

Na de ez még mind semmi. A valami az akkor van, amikor egy kellemes 45 percre leül a metrón, Újpesttől Kőbányáig és szeretné kizárni (általában szeretné kizárni) a többi embert az elméjéből. Ez most annyira jó, hogy jobb, mint oridzsibe: sokkal jobb érzés most tininek lennem, mint amikor tini voltam! Lássuk csak szép sorjába’, hogy miért is…

Csak hogy a gimis legjobb barátnőmet is megalázhassam...

Csak hogy a gimis legjobb barátnőmet is megalázhassam…

  • Emlékszem, 14 évesen annyira, de annyira szerettem volna egy Alvinos pulcsit és annyira, de annyira nem volt rá pénzem, hogy végül le is mondtam róla. Persze, nem volt túl sok választási lehetőségünk, hol veszünk ilyesmit. Bezzeg ma! Aliexpress, eBay, Etsy, Amazon és a többi mennyországában akkor lesz együtteses tangám, amikor csak akarom!
  • Még egy percre az öltözködésnél és ezzel együtt a külsőségeknél időzve: csodálatos, hogy úgy nézel ki, ahogy csak akarsz. Mindennapos konfliktusok vagy kicsinyes basztatások nélkül. Oké, nem mondom, hogy én konszolidált jókislány-jelmezben töltöttem a gimis éveket, de bőven visszafogtam magam ahhoz képest, ahogy legszívesebben mászkáltam volna emberek közt. Na, hát ma már nem kell anyámtól visszahallanom, hogy a fizikatanárnő a hátam mögött kurváz le a szülői értekezleten, mert elkenődött a szemfestékem (mai napig fel nem fogom, miért nem nekem szólt, mikor ezt észrevette… Mit gondolt, én szívesen járkálok elmázolt szemcerkával az arcomon?!).

    img_0658

    Már akkor is mesés photoshop-képességeim voltak…

  • És ezzel együtt nem kell minden áron a zenei ízlésednek megfelelő kaszt jelmeztárát viselned az év 365 napján, ha barátokat akarsz. Sőt, akkor kelted a legnagyobb feltűnést, amikor egy csitti-fitti púderrózsaszín, fodros ruhához aranyszínű szandit húzol, de a metrón feletted álló fickó kiszúrja a telefonodon, hogy mit hallgatsz (asszem éppen Murderdolls volt). Imádom ezeket az arcokat!:D
  • A kétezres évek elején tökre nem volt könnyű nemzetközi zenekarokat rajongani, ha abban reménykedtél, hogy esetleg még valaha az életben látod is őket élőben. Oké, ott voltak a fesztiválok, de ezen kívül nem sok lehetőségünk (vagy rálátásunk) volt külföldi együtteseket megnézni. Meg amúgy is volt bennünk egy olyan naiv feltételezés, hogy mire felnövünk, ezek feloszlanak/meghalnak (oké, a Gunsos korszakomban ez azért komoly stresszforrás volt, és lássuk be, teljes joggal) és mi meg már úgyse fogjuk őket szeretni. Egy felnőtt nem hallgat ilyesmit, muhahahahahaaa…. Azt meg szerintem nem kell részleteznem, milyen baromi jó helyzetben vagyunk mostanság e téren.
  • Na de, ha éppen mégsem jön a városba/országba (egykori) legkedvencebb bandánk, akkor sem kell kétségbe esve és könnyek közt elengedni plátói rajongásunk tárgyát. Ma már kontinensen belül utazgatni 1-1 koncertért több, mint elérhető.

    img_0223

    Na, ki tudja, hol készült a kép?

  • És ez utóbbi nem csak azt feltételezi, hogy többé nem vagy a végletekig csóró (ahogy egy tinédzser általában az), hanem arra az egyszerű tényre is rávilágít, hogy már nem igazán tartozol senkinek az időddel és az állapotoddal. Már persze, ha van szabadságod (már ha van egyáltalán munkád, ugye…:D) és nem okoz gondot másnaposan elvégezni a feladataid – nekem mondjuk az lenne, és akkor itt rá is térnék a következő pontra, hogy tudniillik
  • még ha mentálisan egy balfasz kamasz boldog tudatlanságában is ragadtunk (*jelentkezik), a testünk öregszik. Képtelen vagyok elképzelni már azt, hogy egy este alatt egymagam megigyak 2 üveg pezsgőt úgy, hogy az égvilágon semmi bajom nem lesz tőle. Én azóta már élem egykori kedvenceim dalszövegeit és két sörtől rögtön fejre állok. Viszont így minden buli roppant olcsón kihozható, egy probléma letudva.
  • S végül, de nem utolsó sorban: lehet ez csak nekem ilyen felszabadító erejű újdonság, de sokkal könnyebb konfliktusokba belemenni és akár tartani is azokat (igen, kicsinyesnek lenni néha ér, ha jól esik). Nyugodtan küldheted el a *csába az egykori matektanárodat (bármelyik takonygerincű volt osztálytársadat vagy az életedet egykor megkeserítő tetszőleges személyt), ha jól esik (de még milyen jól), nem kell utána még 4-6-8 évig a pofáját bámulnod, az erőviszonyok immáron kiegyenlítettek.
img_3839

Ez itt az ajtóm jelen pillanatban

Szóval, a maga nemében azért nem volt annyira végletesen szar tizenévesnek lenni (bár azért nem kívánom vissza 100%-ban), egy pár dolgot átmentve a mostani életembe sokkal szórakoztatóbbá és elviselhetőbbé teszi azt, ez az igazság. Viszont midőn így filozofálgattam az élet nagy dolgairól, ingerenciám lett előkeresni azt a pár eredeti(!) Blink182 albumot, ami megvolt anno, de sajnos az a szomorú látvány fogadott a CD-állványomnál, hogy mindhárom szőrén-szálán eltűnt. Nem tartom valószínűnek, hogy az utóbbi időben bárki is kölcsönkérte volna tőlem, tehát feltenném újra a kérdést: ki lopta el a tinikorom?!