Mindennapi mérgeink

Láttátok az Idétlen időkig című filmet? Tudjátok, amiben Bill Murray ugyanazt a napot éli meg újra és újra. Na, valami hasonló szisztémára épülhet pár apró, elsőre jelentéktelennek tűnő, de igencsak agyvíz felforrasztó dolog, ami néha megkeseríti a rutinos mindennapokat.

Ezen cikk ötlete egy buszmegállóban fogalmazódott meg bennem. Éppen a 9-es buszt vártam, és gondolatban a futártáblával beszélgettem, amin már legalább három perce villogott, hogy egy perc és itt a busz. Természetesen nem először. Gondoltam ez az idő legalább elég lesz ahhoz, hogy összetákoljam a mobil music centert, vagyis a fülhallgatómat párosítsam a telefonommal. De persze ez sem megy olyan egyszerűen.
És tudjátok mi nem egyszerű még? Íme, pár dolog, amit elvileg rutinból kéne nyomni, de valahogy sosem jön össze.
Mindennapi mérgeskedéseink legfőbb okozói.

Igyunk valamit!
Dobozos sör, kóla, energiaital. Mindegy, lényeg, hogy nyitófüles legyen, mert a nyitófül sok lehetőséget rejthet. Lehet alatta titkos kód, sör felirat (nem, ez nem a kólás dobozén), számsor, dátum. Vagy csak simán a kezedben maradhat, pont azelőtt, hogy rendeltetésszerűen betöltötte volna a feladatát. Ilyenkor választhatsz, hogy anyázol, és óvatosan betolod a fémen az ivórészt, persze csak félig, hogy pont ne annyira jöjjön az ital, de mivel az ujjad nem fér bele, ez van. Vagy anyázás nélkül betolod teljesen, hogy utána szanaszét vágva húzhasd ki a kezedet. Megemlítenék ebben a kategóriában egy egyértelműen különdíjas versenyzőt: az üveges Bombát. A mellékelt ábrán láthatjátok, ahogy a nyitófül leglényegesebb része egész egyszerűen levált a kupakról. Az alumínium tetőt ilyenkor le kell hámozni az üvegről; a sérülés 100%-ban garantált.

bomba

Kupakon a felirat: Tépd fel!

Azt mondta az öreg rája, ha már ittunk, gyújtsunk rája!
A dohányosok és a mosónők korán halnak (adok egy kis időt, hogy leessen annak, aki nem ismeri). Le lehet szokni magadtól, segítséggel, az egészségedért, mert drága, vagy mert a kibontása felnyomja az ember idegrendszerét. A fólia kis nyitófüle könnyen leszakad (kérlek, mondjátok, hogy Nektek is van bajotok a dolgok kinyitogatásával), és akkor az ég áldja azt a cigis dobozt, ami nem szenved sérülést miközben egy leheletvékony átlátszó csomagolással küzdesz. Mindezt persze a dohányboltból kilépve, miközben meggyőzően próbálod magyarázni a lesben álló, cigit lejmoló zombiknak, hogy nem dohányzol, nincs nálad, nem adsz, hagyjál békén.
A dohányzás témakörhöz kapcsolódóan érdemes megemlíteni az utolsó szál tragédiáját, amikor közel s távol nincs egyetlen dohánybolt sem, és te az utolsó szál cigidet gyújtod meg – fordítva. Shit happens, de inkább péntek 13-án.

20160122_214618

A dohányzás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét

Hapci!
A 10 darabos papírzsebkendő diszkrét, táskabarát megoldás, jobb, mintha csak úgy belehánysz egy tucat zsepit. Természetesen csak az első kinyitásig (a szerkesztő ezen a ponton kezd gyanakodni, hogy nyitási fóbiája van). Na, kezdjük ott, hogy a nyitófül (hess) egy kis darab öntapadós matricaféle, amit ha egyszer felbontasz, soha többé nem fog ragadni. Hát még ha az első mozdulatnál a kezedben marad, és a zacsi perforált részét kézzel kell kibontani. Zsepik mindenhol, és ha esetleg a farmerod zsebébe is tettél egyet, azt a következő adag mosás végén úgyis megtudod.

zsepi

Leszakadt zsepi nyitóka

Rágjatok, hogy okosodjatok!
Tudtátok, hogy mennyi mindenre jó a rágó? Állítólag, ha egy dal nem megy ki a fejetekből, és már saját magatokat idegesítitek vele, akkor rágózni kell, miközben meghallgatod (meg fél lábon ugrálva hangosan kotkodálni – a szerk.). Nekem ez még sosem jött be, de azt is olvastam, hogy aki sokat rágózik, annak jobban működik az agya. Szerénységemre hivatkozva ezt most nem erősítem meg, de nem is cáfolom. Azonban az biztos, hogy a rágó olyan, mint a papírzsepi: addig jó, amíg fel nem bontod. Utána kipotyog, szanaszét szóródik a táskádban, zsebedben, koszos lesz, megkeményedik, elmegy az íze, nyűg és teher. Persze pár szem után el tudod kezdeni visszahajtogatni a csomagolást, de előbb-utóbb a másik oldalon is kinyílik.

rágó

Ezzel már nem szívesen kínálgatok senkit

Végezetül, a múzsa
Ez egy zeneközpontú világ, ebbe menekülünk a bkv-n, az utcán, sorban állás közben, munkába jövet, vagy hazafelé menet. Zenét hallgatni jó, hiszen a jó zenére vagy minden eszedbe jut, vagy mindent elfelejtesz – mondják. És a fülhallgató az, ami összeköti az embert a zenei valósággal, továbbá a Mindennapi mérgek kategória egyértelmű és örök érvényű győztese, a helyéről kiüthetetlenül mindent vivő legbosszantóbb szereplő.
Lehetsz te akármilyen rendszerető, nett alkat, a fülhallgatód úgyis egy csomag agyrém. Brit tudósok vizsgálták (ezek tényleg léteznek???), hogyan képes gordiuszi csomó kerekedni az alig öt perce szépen összetekert és gondosan elpakolt zsinórból.

fülhallgató

A csomó

Természetesen a legnagyobb nyilvánosság előtt, mint buszmegálló, adott esetben tömött busz, ahol a legtöbb együttérzést kiváltó pillantást lehet összegyűjteni, miközben rákvörös fejjel gubancolod a fülesed, a lehető legrövidebb idő alatt (felejtsd el) és létező legdiszkrétebben (meg se próbáld). Ilyenkor feladni is szégyen: ha a felét már kicsomóztad majd idegesen visszavágod az egészet a táskádba, az azt jelenti, hogy kifogott rajtad egy 140 centis kábel, mindenki szeme láttára, ami valljuk be, vér ciki
És ha még B tételt is lehet húzni fülhallgató kategóriában, akkor az mindenképpen az a gyakori eset, mikor nagy küzdelmek árán kicsomózod a kicsomózhatatlant, diadalittasan beteszed a füledbe, megnyomod a play gombot és hopp: az egyik fele nem szól!
Epic fail.