A pesti ember kritikája

Duna, hidak, Nagykörút, villamosok, ezer lehetőség, örök nyüzsgés – csak néhány dolog, amik számomra Budapestet jelentik. Dolgok, amik nélkül nem tudnám elképzelni az életemet, a hétköznapjaimat. Olyan dolgok, amiknek a hiánya miatt nem érezném magam otthon egyik vidéki kis- vagy akár nagyvárosban sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy máshol rosszabb élni, csak éppen én ezt szoktam meg. De mi a helyzet azokkal, akik egy csendesebb, nyugodtabb városban (vagy faluban) nőttek fel, éltek, és utána költöztek fel a fővárosba? Mik voltak az első benyomásaik a városról – és rólunk?

A fenti kérdésekkel kerestem meg néhány ismerősömet: a válaszadók többsége az egyetemi/főiskolai évek alatt/után költözött be, vagy azóta ingázik Budapest és a lakóhelye között. A kérdésekben nem kifejezetten a negatív tapasztalatok iránt érdeklődtem, ám a végeredmény végül mégsem lett túl rózsaszín. Nem árulok el nagy dolgot, ha elmondom előre: a Duna, a hidak, a Nagykörút és a villamosok nem szerepeltek a legfőbb tapasztalatok között, ellenben sok olyasmi, ami nekünk, budapestieknek megszokott, sőt, sokszor fel sem tűnik.

Keleti palyaudvar belul elolrol_2006 majus 31_033_800x600Forrás

Kezdjük rögtön a közlekedési örömökkel! Néhány ismerősöm az agglomerációból utazik be minden nap, így nekik már a város megközelítése is igazi kihívás. Persze, az ingázás ma már nem felétlenül jelenti a dugóban való meddő ücsörgést (rosszabb esetben álldogálást). Sokféle eszköz segítségével lehet hasznossá tenni az időt: Balázs (Szilasliget) például újságíró: a telefonján dolgozik, emailezik, adatokat gyűjt, így – nem hivatalosan – már az úton megkezdi a munkaidejét. Azt hiszem, ezt nevezhetjük HÉV office-nak. Ő az ingázás legkellemetlenebb részének a hazamenetelt tartja, egészen pontosan a késői órákban tapasztalható ritka járatsűrűséget. „Ha lekések egy járatot, előfordul, hogy 1,5 órát kell várnom a fűtetlen, nyitott végállomáson.” Közlekedhetne autóval is, de a hatalmas dugók miatt tömegközlekedéssel még mindig legalább egy félórával hamarabb megérkezik a városba. Adri (Piliscsaba) szintén a dugók miatt szokott mérgelődni: „ha az autókban nem egyedül ülnének az emberek, akkor is ekkora dugó lenne?” – tette fel a költői kérdést.

Persze nem elég csak eljutni Budapestre: a városon belüli közlekedés (és egyáltalán, a tájékozódás) már egy másik történet, ami még a bennszülötteknek is állandó kihívást jelent. Töhötöm (Zalaegerszeg) véleménye szerint bár vidéken könnyebb és stresszmentesebb a városi közlekedés, a BKK-t gyorsabbnak érzi. A szintén zalaegerszegi Katinkát először a metrók ajtónyitási gyakorlata bosszantotta. „Megérkezel, felszállsz a metróra az óriási bőrönddel, elhelyezkedsz az ajtónál. Hát persze, hogy a következő megállónál már az az ajtó nyílik. Egy vonalon miért nem csak ugyanaz az ajtó nyílik?” – teszi fel a kérdést, ami például nekem magamtól az életben nem jutott volna eszembe! Katinka is az okostelefonokat említi (ld.: papír térképek, tájékozódás), szóval – teszem hozzá már én – még egy piros pont a BKK-nak a Futárért és az appokért. Gábor (Vác) évek óta jár Budapestre, mégis, a metrók és a sűrűn járó villamosok után loholó emberek megszokhatatlanok a számára: „mifelénk a kisvárosban 40-60 percenként jön a busz, mégsem látok nagyon futkorászó embereket.” Adri szerint azért vannak nagyon pozitív dolgok is, ilyen például, hogy nagyon sok ember olvas közlekedés közben: „a héten láttam két külföldit, amint minket néznek, és arról beszélnek, hogy itt iszonyat sokan olvasnak.” Külön örömét fejezte ki amiatt is, hogy a bringa „már nem csak egy vidéki közlekedési eszköz”, hanem egy kifejezetten menő dolog. Van azonban, aki ezt másképpen gondolja: Anikó (Jászberény) otthon mindenhova biciklivel járt, de Budapesten már nem merne nyeregbe pattanni.

Funny_Pictures_cycling-in-budapest-hungary_11784

A következő neuralgikus pont, maga a drága jó pesti ember. Szinte minden válaszadó kitért a budapesti emberek vak, buta utcai tömegére. A különbség mindössze annyi, hogy kiből mit hoz ki. Balázs például, aki egyébként egy mindig vidám, jó kedélyű, kedves ember (de tényleg!) igen erős Hulk-hatás alá szokott kerülni. Mint írja: „nem tudok haladni a saját tempómban, az aluljáróban árusok, zenészek állnak, a megnövekvő környezeti zajok miatt bepöccenek, és olyan dolgokat teszek, amire amúgy soha nem lennék képes. Nekimegyek embereknek, ha nem térnek ki. Az előttem szerencsétlenkedő, vagy elém vágó emberek bokáit összerúgom, ott hagyom a lábam szándékosan stb. Rúgtam már fel illegális virágárus vödrét, mert útban volt, élvezem, ahogy lepattannak rólam a figyelmetlen tinilányok, és utálom az ellenőröket, ahogy feltartják és lassítják a forgalmat.” Ehhez nincs mit hozzáfűzni, lássuk be, fejben már mi magunk is megtettük mindezt, százszor is.

1229981_646073912102600_1102285855_nForrás

Aztán persze, a pesti emberek furcsák is. És nem csak azért, mert – ahogy Adri megemlíti – valóban egyre több a magában beszélő fura figura az utcákon. A tősgyökeres pesti ember „bezártabb” is. Árpád (Ócsa, majd Tatabánya) számára mindig furcsa volt, hogy a beutazók, beköltözők sokszor jobban ismerik a várost, mint maguk a városiak. Ők ugyanis, ha nem akarnak eltévedni, kénytelek megismerni azt. Sokszor hall olyanokat, hogy például „a körúton túl az már messze van”, „az már nem is a város” stb. Úgy tapasztalta, hogy az átlagos budapesti egyszerűen nem utazik már 1-2 kerülettel arrébb. Anikó ellenben kertes házból költözött be a 11. kerületbe, egy bme-s koliba. Nagyon éles volt számára ez a váltás, ráadásul sok barátságtalan ember is volt körülötte. Az első rossz benyomások után viszont idővel felfedezte a város más részeit is és rájött,„hogy jé, nem csak a 11. kerület három utcája létezik itt, hanem van pl. Margitsziget, Gellérthegy stb. is… Az előzőleg beszűkültnek vélt város kitárult előttem!” Lassan sikerült beletanulnia abba, hogyan kell elkerülni a számára nem szimpatikus helyeket és embereket, bár egyszer egy este ugyan megtámadták a Blahán, de szerencsére nem esett baja.

péntek esteForrás

Sajnos megkerülhetetlen téma a hajléktalanok és az különböző utcai kéregetők/osztogatók kérdése. Gábor szerint nehezen szokható, „erős” a rengeteg szerencsétlen látványa, de rögtön hozzáteszi azt is, hogy a pestiek immunitása még ennél is „erősebb”. Töhötöm a bosszantó, rámenős lejmolókat emeli ki: „pláne ha az ötödik ember megy oda hozzád cigit lejmolni, amíg a buszra vársz, úgy hogy látta, hogy a korábbi négy embert is elzavartam. Mindig más sztorival akarnak pénzt vagy cigit szerezni, és ebből Pesten sokkal több van… amikor meg kaját akartam adni, akkor elzavartak a…” (pillangóba).

Az előnyök között előkelő helyen szerepel a bulizási és bevásárlási lehetőségek szinte végtelen skálája. Többen is kiemelték, hogy vidéken hétköznap alig van szórakozási lehetőség, maximum a hétvégéken. Budapesten ellenben gyakorlatilag bármelyik nap bármelyik órájában be lehet ülni valahova, vagy meg lehet enni egy gyrost. Töhötöm számára fontos, hogy akár este kilenckor is be tud vásárolni, ha éppen akkor van ideje például főzni. Anikó szerint viszont az élelmiszerek (zöldség, gyümölcs, hús, pékáru) minősége általánosságban rosszabb itt, ezért ha teheti, inkább otthon vásárol, és amit tud, inkább beteszi a fagyasztóba.

10325774_315157318635315_4177139147256304059_nForrás

Jól látható, hogy a válaszok – teljesen érthető módon – elsősorban az életben maradás alapvető szükségleteit ölelik fel. Ellenben például számomra ezeknek egy jelentős része nem annyira fontos vagy szembetűnő, hiszen ide születtem: a többségük értelemszerű, nem érdekes, vagy egyszerűen csak elmegyek mellettük, mert megszoktam/észre sem veszem. Aki ide született, az más dolgokra, vagy legalábbis más arányban figyel (ld. Duna, hidak, villamosok stb.) De akkor végeredményben mi a helyzet Budapesttel, mint várossal? A válaszadók közül erre egyedül Silvius tért ki direktben: „Szépnek tartott fővárosunkat egy döglött metropolisznak látom. Ami érték van benne, az az előző századfordulón keletkezett. Vagy őrzik, és szépen felújítják ezeket, vagy hagyják elrohadni” – sommázta tömören a kérdést.

A fenti válaszok szerint valahogy így nézünk ki, mi budapestiek „külső szemmel” nézve, bár néhány vélemény nyilván nem adhat ki egy teljes összképet. Mindenesetre, ha te is Adri, Gábor, Anikó, Töhötöm, Balázs, Katinka, Árpád cipőjében jársz, és megosztanád velünk a saját tapasztalataidat, örömmel várjuk azokat a Facebook-oldalunkon! (És persze akkor is, ha esetleg éppen hogy fordítva: budapestiként költöztél el vidékre!)