Amúgy George R.R. Martin jó író egyáltalán?

Vannak írók, akik azért érdekesek, amiről írnak, és vannak, akik azért, ahogy írnak. A Trónok harca írójaként ismert George R.R. Martin inkább az előbbi csoportba tartozik.

Az Alexandra kiadó 2013-ban újra kiadta – valószínűleg a Trónok harca-őrület meglovaglása miatt –  George R.R. Martin egyik korai regényét, a 19. századi Missisippi-i gőzhajózásban érdekelt vámpírokról szóló Lázálmot. Amikor a szerző sorozata után ezt is elolvastam, két dolog járt az eszemben: az első, hogy Martin biztos élvezte, hogy ennyi halottal töltheti meg a könyv szereplőgárdáját, a halottak pedig haláluk után is részt vehetnek a cselekményben. A második, hogy bár ez a könyv csak 400 oldal, az írónál szinte novella, a könyvben a leírások színvonala ugyanúgy ingadozik, mintha legalább a Sárkányok tánca közepénél tartana Martin, félig ő is unva azokat a helyzeteket, amiben a karakterei épp vannak.

george_r_r_martin

A “George R.R. Martin bad writer” kifejezésekre keresve több mint két millió találatot kidob a Google, tehát nem én vagyok az első, akinek ez a dolog feltűnt. A nálam okosabbak szerint Martin nagyon gyakran használ szóismétléseket, hajlamos újra és újra ugyanazokkal a kifejezésekkel jellemezni dolgokat, és az ismételgetést – karakterjegynek álcázva – egyes szereplők párbeszédében túlzásba viszi. Hodor. A prózája meglehetősen szikár, az események leírására koncentrál, költőiség csak elvétve jelenik meg, az is inkább párbeszédekben.

Martinra szerintem az a legjellemzőbb, hogy képekben gondolkozik, emiatt pedig tesz az írói stílusra. Valószínűleg az olvasóit is elsősorban a cselekmény érdekli, nem a megfogalmazása – ebből a szempontból nem sokban különbözik egy jól megírt ponyvától a Trónok harca sorozat vagy a Lázálom. Ez utóbbi egyébként nagyon ügyesen keveri össze a Huckleberry Finn kalandjai és az Interjú a vámpírral legjobb elemeit. A “gőzhajózó vámpírok” egy olyan ötlet a tömegkultúrában, ami egyelőre nem kapta meg a neki járó tiszteletet – egy filmadaptáció egyszerre orvosolhatná ezt a problémát, és Martin prózájának gyengeségeit.

Varga Niki illusztrációja

Varga Niki illusztrációja

A Lázálom cselekménye dióhéjban:

Abner Marsh egy tapasztalt folyami hajós, akinek nincs szerencséje az üzletben – gőzhajós vállalkozását a csőd szélére juttatja egy szokatlanul kemény tél. Egy titokzatos idegen azonban felajánlja neki, hogy valóra váltja álmát, és együtt megépíthetnek egy minden addiginál nagyobb, gyorsabb, jobb gőzhajót, a Lázálmot. Az első úton aztán Abner kapitány rájön, hogy az ajánlat elfogadásával belekerült két egymással rivalizáló vámpír harcának frontvonalába. Horror, rémségek, izgalom, hangulat, gőzhajós üldözési jelenetek a Missisippin! Szóval érdemes elolvasni.