Erőset kérhetek bele?

Ha tél, akkor tartalmas levesek, és ha leves… akkor az erőset jelent. Biztos mindenkinek megvannak a családi ebédeken azok a rokonok (jellemzően apukák és nagybácsik), akik gyöngyöző homlokkal morzsolják a paprikát a tányérjukba, és feldagadt ajkakkal fújják a levet a kanálban. Legalábbis sokaknak elképzelhetetlen egy csülkös bableves jó kis házi darált erős cseresznyepaprika nélkül, mások pedig a szárított macskapöcsére esküsznek, ami lassan mérgezi a levet, az utolsó két kanálra atomtámadás-erejű cérnametélteket hagyva. 

Az otthoni levesbe mindig kell tenni, mert azt úgy szoktuk, a kifőzdében pedig legalább lesz valami íze az erőstől. De mehet még erős savanyúság a második mellé, a lecsóba is kell néhány szelet erőset aprítani, és a darált paprika illik a húsos kajákba, és a kenőmájasra is.

És vannak sorstársaim, akik a pirosra erősözött vasárnapi levestől is furcsa hiányérzetben szenvednek, az igazi keménymag: a csili- és kapszaicinfüggők. Én kétségbeesésemben, hogy semmi nem elég erős, a terasz napos sarkához fordultam: idén nyáron 20 tő méregerős csilit neveltem a dél-keleti tájolású betonon, ahol normális növény nem marad meg a forróságtól. És most már nemcsak a piros csilikért rajongok, hanem a halványzöld magoncokat is ugyanúgy tudom szeretni.

A teraszcsilim ugyanis homlokizzasztóan finom lett. Most már én vagyok a vörös fejjel tovább erősöző rokon, elértem valamit az életben!

Ezt látva elég sokan felteszik  a kérdést: miért finom, ami fáj? Hogy lehet folyékony tüzet enni, és miért sokkal finomabbak ezek a kis paprikák egy klasszikus hegyes erősnél?

2983713787_5396afe917_b

liz west via Flikr

A paprikák erősségét az úgynevezett Scoville-skálán mérik, a Scoville-szám azt mutatja, hányszorosára kell az adott paprika levét cukros vízzel higítani, hogy már egyáltalán ne csípjen. A fehér TV paprika meg a kaliforniai a nulla, a skálán felfelé haladva pedig már a paprikák neve is szájpadlásgyilkos: Carolina Reaper, Ghost chili… Egy igazi csípős-mániásnak nem elrettentő, hogy ezek a paprikák már közelebb állnak a könnygáz töménységéhez, mint egy kanálka erőshöz, sőt. Szellemcsilis pizzát lehet rendelni angliában, és biztos vannak, akik nemcsak bátorságpróbának kérik ezt vacsorára.

Az 500-1000 Scoville-egységes magyar paprikák, vagy a 2000 körüli bolti Erős Pista már kezdenek erősnek tűnni, de az igazán jó ízű csilik, amik nemcsak méregerősek, hanem édesek, gyümölcsösek és fűszeres ízűek is, mint a cayenne, a habanero és a thai madárszem csili már jó pár tízezres szintet képviselnek. Persze ezeket nem harapva vagy  májkrémes kenyérre szelve eszik (ízlés kérdése). A képen a Habanero van, a legerősebb paprika, amit még valóban fogyasztani is lehet. 100 – 350 ezer Scoville-egység erejű, vékony, ropogós húsú, szerintem a barackra hasonlít az íze, de gyakran írják le citrusosnak is. Finom, főleg testes, marhahúsos kajákba, amik előhozzák a gyümölcsös ízt.

Ebben van a csilik igazi vonzereje: nagyon finom paprikaízük van. A klasszikus, világoszöld hegyes erős leginkább azzal támad, hogy hirtelen orrbamarja az embert, aztán még pár falattal később is zsibbaszt. Ezek a csilik akármennyire ijesztően magas a Scoville számuk, sokkal gyengédebben közelítenek. Mint az erőre kapó tábortűz, csak lassan kezdenek el égetni, de közben édesek is, végül pedig a kellemes bizsergés, amit hagynak a következő falattól sem ijeszt el. A sok nyelvmaró finomságtól pedig felszabadulnak a boldogsághormonok és boldog vérbőségben forog az ember arca: hát ki nem kapna rá erre az érzésre?

Kiemelt kép: Will Clayton via Fikr