Gluténmentes! Vagy mégsem…? Néhány szó a divatdiéták veszélyeiről

Lisztérzékenynek lenni 10-15 évvel ezelőtt egészen más volt, mint manapság. Míg régen még mindenkinek magyarázni kellett, hogy mi is ez a dolog, a „gluténmentes” jelző mára már az egészséges táplálkozás egyik divatos jelzője lett. Persze a többségnek valójában még mindig nincs fogalma a lényegről, és ez a tömeges tudatlanság nekünk, akiknek ez a diéta nem választott életmód kérdése, hanem orvosilag kötelező plusz teher, olykor bizony sok újfajta nehézségeket hoz. Például a boltokban, éttermekben, ahol egyre több olyan dologra írják ki, hogy gluténmentes, amire nem lehetne.

Körülbelül egy éve írtam (kissé más szempontból) arról, hogy milyen is volt régen lisztérzékenynek lenni, és arról, hogy azóta milyen nagy ívű fejlődésen ment keresztül a világ. Akkor a jelenség árnyoldalaira nem tértem ki külön, részben azért, mert annak a posztnak nem az volt az elsődleges célja. Az azóta eltelt időben azonban még több helyen lett elérhető gluténmentes áru, és bizony az emiatt érzett nagy lelkesedésben nem egyszer futottam bele olyan helyzetekbe, amik kissé ijesztőek számomra.

Valamikor tavaly nyáron például az egyik Fragola fagyizó előtt sétálva megakadt a tekintetem a kihelyezett gluténmentes feliraton. Gyorsan beléptem megkérdezni, hogy esetleg tölcsér is van-e. Nem volt, de az is kiderült két mondatból, hogy a fagyi sem volt GM. A fiatal (nyilván idénymunkás) lány nagy jóindulattal kérdezte, hogy „mennyire vagyok lisztérzékeny?”, merthogy ő azt szokta mondani, hogy aki „csak kicsit”, annak bátran ajánlja, aki viszont „jobban”, annak inkább nem. Nem volt sem időm, sem kedvem elkezdeni neki magyarázni, hogy ilyen nincs. Vagy az vagy, vagy nem. Nincs átmenet. Azt sem meséltem el neki, hogy volt olyan ismerősöm, akit egyszer régen mentő vitt el egy rosszul választott konzervétel elfogyasztása után. Ez persze nyilván szélsőséges példa, csak kevesek szervezete reagál ennyire durván, de mi történne, ha éppen ő térne be két gombóc fagyira?

Aztán egyre több cukrászdában lehet kapni egy-két fajta GM süteményt is. Az ember azt gondolná, hogy ott, ahol pékek, cukrászok dolgoznak, mégiscsak képben vannak a lisztérzékenyek alapvető problémáival. Egyfelől, mert tanulják a szakmát, másrészt, ha már kiteszik a pultba, csak elmagyarázzák az alkalmazottaknak, hogy mi is az, amit árusítanak. Hát, a külső bécsi úti Emil cukrászdában rendszeresen össze akarják csomagolni az enyémet a többi sütivel, a kissé beljebb lévő Cserfalviban pedig nemrég árulta el az egyik pultos, hogy nem ajánlja a GM jelzésű cukrászsütit, mert egy pulton készítik a gluténmentes és hagyományos sütiket. Vagyis semmire nincsen garancia.

gluténmentes

Keresd a különbséget!

De akkor is résen kell lenni, ha az ember étteremben enne. Úgy évente egy alkalommal el szoktunk menni különböző családi ünnepeken a Dallas nevű hamburgeres helyre (szintén Bécsi út közeli hely egyébként), mert ott mindenféle hamburgerből van GM verzió. Legutóbb előző pénteken jártunk ott, a szülinapomon. Tudni kell, hogy a szendvics mellé mindig tesznek egy jó adag steakkrumplit is, korábban mindig szó nélkül hozták. Most a pincérsrác szólt (óriási piros pont), hogy a krumpli helyett salit tenne mellé, mert a fűszer bizony „nem kóser”. Persze rögtön az jutott eszembe, hogy akkor az eddigi alkalmakkor, amikor mondjuk éppen nem ez a srác jött ki az asztalhoz, simán tolták belém a mérget? Hát, kösz… Amúgy, kérdem én, egy fűszerben mit keres búzaliszt? Na, ez egy olyan dolog, amivel még 2016-ban is meg lehetne őrjíteni egy éttermi pincért, hogy oké, natúrhusit kérek krumplival, de legyen olyan jó már, és hozza ki nekem a fokhagyma granulátumot, hadd olvasom el a címkéjét. Érdekes amúgy, de GM hamburger ügyben még mindig jobban bízom a Mekiben, ahol úgy egy éve lehet kérni spéci szendvicset. Oké, hogy „műanyag”, de valahogy egy ekkora cégben az ember jobban bízik, hiszen komolyabb ellenőrzés alatt áll, mint a sarki büfé a belvárosban. Az ember jobban bízik benne, de persze ettől még bármi lehet, sehol nincs garancia.

És egyébként még ha az ember nagyon alapos is, és mindenre rákérdez, még akkor is csak ez a bizalom marad, mert a kiszolgáló lehet 1.) tájékozatlan, 2.) érdektelen, 3.) rosszindulatú. A bizalom persze még akkor is kulcskérdés marad, ha éppen ki van írva, hogy GM, és a kiszolgáló személyzet is biztos a dolgában. Mindenki ismeri a mondást a pokolba vezető útról. Egyre több helyen van ugyanis kiírva, hogy gluténmentes árut tartanak, de valójában magáról a lisztérzékenységről fogalmuk sincs. Kezdjük ott, hogy nem is tudják, mi is pontosan az, hogy glutén (egyébként mindenki felteheti magának a kérdést, hogy tudja-e pontosan). A többségnek tényleg gőze nincs róla, csak sejti hogy valamiféle egészséges étrenddel kapcsolatos dolog.

gluténmentes south park

Gluténügyi gyorstalpaló

Az ember minden pénzt kifizet azért, hogy egészséges/vékony maradjon, de azért a jó kis kajálásról nem mondana le. Ezért vonzóak az ilyen diéták, amikor megmarad az evés és az egészség is, még ha kicsit drágább is. A zabálásnak ára van, az élelmiszeripar pedig ünnepel. A gluténmentes diéta egyébként valóban egészségesebb, már csak azért is, mert a búzaliszt a legtöbb esetben csak térfogatnövelő adalékanyag (vagyis felesleges, lásd a fokhagyma granulátumot feljebb). Csakhogy a tömegnek fogalma sincs arról, miért. Azt sem tudják, hogy az egészséges táplálkozás nem arról szól, hogy erről vagy arról teljesen lemondunk, hanem arról, hogy mindenből mértékkel fogyasztunk.

Mármint annak, aki megteheti. A lisztérzékenyeknek ilyen választásuk nincsen, és akkor, amikor minden szemétre tudás vagy lelkiismeret nélkül kiírják, hogy gluténmentes, akkor bizony emberek egészségével játszadoznak. Van a lisztérzékenyeknek egy nagyon jól működő, nagy múltra visszatekintő országos egyesülete, aminek a tagjai az elmúlt évtizedekben nem kevés küzdelem árán nagyon sok mindent elértek. Most azonban, amikor látszólag úgy tűnhet, hogy a küzdelmük célt ért, új kihívások elé néznek: a mennyiség már elérhető, de a tartalom és a különböző szigorú szabályozások ellenőrzése legalább ilyen kemény diónak ígérkezik – annak ellenére, hogy ez nyilván nem elsősorban az ő feladatuk, hanem inkább a különböző, erre a célra létrehozott állami szervezeté. A poszt elején említett Fragola például nem kis büntetésre számíthatott volna, ha a kedves, de tudatlan pultos lány nem nekem, hanem például egy élelmiszeripari ellenőrnek adja elő a kis jó tanácsait.

Addig nekünk, lisztérzékenyeknek marad az alapos kérdezősködés, hiszen néhány rossz példa miatt nem szabad lemondani a kísérletezgetés élményéről, csak kellően óvatosnak kell lennünk. És a világon mi magunk is változtathatunk: sokszor tényleg megvan a jóindulat, csak a háttértudás hiányzik. Ha kedvesen elmondjuk, hogy ez vagy az miért nem megfelelő, akár még segíthetünk is. Én például a munkahelyi menzán nyolcadik hónapja minden nap kérdezem, hogy éppen mit tudok enni, és mindig nagyon kedvesen segítenek is. Múlt héten pedig megjelentek a GM és az LM (laktózmentes) jelzések az ételek nevei előtt. Nyilván nem csak az én kérdéseim miatt, nyilván többen is vagyunk „speckók”, de minden egyes kérdéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz. Szóval érdemes kommunikálni, mert a világot mi is formálhatjuk, de azért soha nem árt az egészséges bizalmatlanság.