Oldie but goldie – Hugo Race and The True Spirit (koncertbeszámoló)

Az Oldie but goldie rovatunkban folytatjuk az aranyásást. Ezúttal egy beszámolót írtunk nektek, az ausztrál Hugo Race & The True Spirit koncertjéről. Oldie-nak oldie a zenekar, hiszen a nyolcvanas évek végén alakultak. Az pedig remélhetőleg kiderül a beszámoló végére, miért is nyerte el a goldie-besorolást a banda.

Hugo Race a nyolcvanas évek első felében a Nick Cave & The Bad Seeds gitárosa volt (ugye ismerős a zenekar neve? Ha más miatt nem, a Where the Wild Roses Grow című, gótikus dalocska miatt, amit Cave Kylie Minogue-gal együtt énekel), de számos más formációban is játszott (The Wreckery, DirtMusic, Hugo Race & Fatalists), és játszik manapság is. Emellett zenei producer, és nem mellesleg egy rendkívül karizmatikus énekes-dalszerző.

Ha ismeritek valamennyire Nick Cave zenéjét, a búgó férfihanggal megtámogatott darkos, romantikus világot, akkor nem jártok messze a Hugo Race & The True Spirittől sem. Már csak azért sem, mert Hugo Race nem csak gitározott a Bad Seedsben, hanem vokálozott is. Mégsem lehet azt mondani, hogy a True Spirit a Bad Seeds utánérzése lenne csak. Hugo Race ugyanis remek érzékkel keveri a blues és rock’n’roll elemeket egy kis elektronikával. Amit pedig így kapunk, az egyedi, atmoszférateremtő, egyszerre old school, de emellett nagyon is mai zene, amely az első perctől kezdve beszippantja a hallgatóját.

Szerda van, az éj sötét, csak egy pár szaros csillag… Az A38 kiállítóterének – ahol a koncert is volt – üvegfalán átsejlik a Duna. Mindezek együtt, és az előzenekar, a Tod Cklorox & His Band kellően megalapozzák a hangulatomat. Filmekre improvizálnak, többet között a Stephen King azonos című regényéből készült 1976-os Carrie-re. Nyomasztó, de remek kezdés. Várom azért már a Hugo Race-t is, egy kis tánc elférne, andalgás vagy zúzás, nekem édesmindegy, csak legyen. Életemben másodszor álldogálok egyedül egy koncerten – nem sokáig. Bizonyos szempontból adomány egy ilyen pillanat, próbáljátok ki! Bár a jó koncert mindig olyan, hogy egyrészt mintha csak neked szólna, mintha te lennél az egyetlen a teremben. Másrészt meg elkap a tömegélmény: be a pogó közepébe, test a testhez, doboló ütőerek az ütőerekhez. Persze, nem volt itt semmiféle pogó, de nem is kellett. Habár az átlagéletkor jóval az enyém fölé esett, mégis, a Hugo Race & The True Spirit koncertje volt az egyik legjobb koncertélményem eddig. Minden túlzás nélkül: világszínvonalú volt, hangszerelés és előadás tekintetében egyaránt.

hugo-race

Hugo Race, a frontember. Forrás

Hugo Race orgánuma ugyanis azon kevés férfiorgánum közé tartozik, amelyek az első kiejtett/kiénekelt hang után megborzongatják az ember minden egyes idegszálát. Búgó, selymes duruzsolás, ami körülöleli az embert. Erre persze rásegít a számokat megszakító átvezető szöveg is. Hugo Race mintha állandóan balladákat szavalna, akkor is, mikor énekel. Lassú tempójú, élőbeszédszerű ének jellemzi, amely azonban nem mentes a szenvedélytől. Ültetek már füstös kocsmában egyedül whiskey-t kortolygatva? Figyeltétek az embereket, hallgattátok a beszélgetésüket egy sötét zugban? Gondoltátok közben, hogy csessze meg, akárhogy is, de azért mégis csak jó élni. Főleg így, kívülállóként, elmélázva azon, ami van és azon, ami lehetne. Hát, ilyen volt részben ez a Hugo Race-koncert. Van a blues-zenében valami elemien bölcs, ami minden szívszakító, a padlóra küldő gitárszólam ellenére hordoz valami derűt, vagy még inkább, humort. Mert a humor azt is jelenti, hogy felülemelkedünk bizonyosan dolgokon, rálátásunk lesz rájuk. A True Spirit mögött nagyon erősen munkál a blues-hatás. Az elegáns, középkorú férfiak felmennek a színpadra, és elképesztő stílusossággal zúznak. Tömény elegancia. De újra kihangsúlyozom: zúznak. A zenéjük alapja ugyanis a blues mellett a rock’n’roll.

Az A38 kiállítótere egy kicsit túl steril volt, minden vibráló fény és az üvegajtón túl kavargó Duna ellenére is. Talán egy kis sötét és füst elfért volna még. Persze, csak mértékkel, elegánsan, ahogyan a Hugo Race & The True Spirit maga is koncertezik. A banda ezelőtt hét évvel lépett fel Magyarországon. Reméljük, a következő koncertjükre nem kell várnunk ennyit. Mindenesetre, a következő találkozásig járjon át titeket a true spirit! (Meg persze az erő is!)

A kiemelt kép forrása