Kalandozó magyarok 1. – London

A Posztit szerkesztőségének minden tagját érinti a barátaink, családtagjaink külföldre vándorlása. Ezért döntöttünk úgy, hogy cikksorozatot szentelünk a külföldön szerencsét próbáló fiataloknak – az első részben kedves barátnőmmel, Ancsival beszélgettem, aki angol-orosz alapszakot végzett bölcsészként egyik napról a másikra döntötte el, hogy Londonba költözik – egyelőre dolgozni, később pedig tanulni szeretne. Fél év Anglia után, túl az első izgalmakon beszélt kalandjairól, a londoni migránsokról és az ígéret földje-jelenségről – természetesen nagyon szubjektív módon.

Kezdjük azzal, hogy miért döntöttél úgy, hogy külföldre mész, és miért Londont választottad?

Egyrészt voltak családi okai is, másrészt mindenképpen szerettem volna világot látni. Elég nyughatatlan természet vagyok. Korábban tanultam Moszkvában, ami nagyon nagy élmény volt. Arra gondoltam, voltam már Európa egyik végén, most elmegyek a másikba – angol szakosként adott volt, hogy angol nyelvterületen járjak. London azért volt adott, mert budapestiként a nagyvárosokhoz szoktam – talán a kisvárosi közeget nem is nagyon viseltem volna el. Illetve itt több a lehetőség is – vidéken, az egyetemvárosokban nem biztos, hogy találtam volna olyan munkát, amivel fenn is tudom tartani magam.

Mikor megérkeztél Londonba, mik voltak az első lépések? Mennyire volt nehéz a nulláról elindulni?

Azt hiszem, az égiek nagyon mellettem álltak. Két embert ismertem összesen a városban. Egy augusztusi este ültem otthon, és arra gondoltam, költözzünk ki Londonba jövő hétvégén. Megvettem a repülőjegyet, de se munka, se szállás nem volt még. Gondoltam, három éjszakát töltök egy hostelben, aztán majd meglátom. A dolgot nehezítette, hogy fizetős a wifi: egy font fél óra, így nem tudtam naphosszat böngészni az albérletkereső oldalakat. Kiírtam legalább ötven telefonszámot egy óra alatt és utána egész nap hívogattam őket. Óriási szerencsém volt, hogy rögtön az első megtekintésen megtaláltam az Álomlakást – ott is ragadtam. Aztán munkát is viszonylag hamar sikerült találnom – másfél hónap alatt, de ez londoni viszonyokhoz képest nagyon gyors – van, aki fél évet is kell várjon, mire megfelelő állást talál.

ancsi

Mik a tapasztalataid az ottani magyarokkal? Milyen magyar szervezeteket találtál, hogyan ismerkedtél új emberekkel?

A kinti magyarok nem hiszem, hogy homogén közösség. Én az egyetemista- és néptáncos körökben mozogtam. Ez utóbbi varázslatos közösség. Vannak itt Erdélyből, Kárpátaljáról, a Vajdaságból, mindenhonnan érkezők – különböző munkaköröket töltenek be, főleg bébiszitterkednek, szakácsok, de akad grafikusművész is köztük. Nagyon befogadóak és nagyon sok bulit szerveznek – karácsonyit, farsangit, de mindig akad ok a mulatásra.

Amikor kimentem, azt is rögtön megnéztem, hogy a Magyar Kulturális Központ és a nagykövetség milyen eseményeket szervez. Létezik több jelentős magyar diákközösség – például a UCL egyetemen vagyunk jelen a legnagyobb számban. A diákszervezetek keretében a magyar kultúra népszerűsítése is kiemelt szerepet kap.

Megtalálni kint mindenféle magyar orvost, a nőgyógyásztól a fogorvosig. Több magyar bolt is van, a kerületünkben nemrég nyílt egy Norbi Update is 🙂 A legnagyobb kereslet a Túró Rudira, ropira, pálinkára, és szalámira van a tapasztalataim szerint. St. Albans-ban működik magyar vasárnapi iskola. Ezek mellett iparág épült a csomagszállításra, Londonból Magyarországra és vissza végeznek költöztetést, tehát bőröndtől kezdve hűtőszekrényen át kisállatig mindent eljuttatnak a megadott címre nagy gyorsasággal – nekem négy nap alatt hazaérkezett a cuccom. Van egy magyar rendezvényszervező cég is, akik a legkülönfélébb programokat szervezik: Bagdy Emőke pszichológia-előadást, Tankcsapda koncertet, de Berecz András is jön márciusban.

Mi a tapasztalatod, mennyire nehéz magyarként elhelyezkedni? Min múlik, hogy valaki milyen munkát talál kint?

Egyrészt erre nyilván lehetne a sztenderd választ adni: a végzettségen; nekem óriási szerencsém volt az angol-orosz szakkal. De szerintem az is közrejátszik, hogy sokaknak nincs önbizalmuk: azt gondolják, bevándorlóként a létra legaljáról kell kezdeni. Én ugyanazokat az állásokat pályáztam meg, ahova itthon is jelentkeztem volna, nagyon nagy arcom volt 🙂 De tulajdonképpen bejött.

Ha már a bevándorlókat említed: a londoniak viszonya milyen velük? Most ugye Magyarországon elég nagy kérdés, hogy mit kezdjünk a folyamatosan özönlő migránsokkal. Londonban ezt hogyan oldják meg?

London lakosságának csak a fele fehér. (Amúgy is annyira bonyolult definiálni a csoportokat a keveredések miatt.) Az angolok inkább az agglomerációban laknak, illetve a környező kisvárosokban. De pl. London egyik drága dél-keleti kerülete gyakorlatilag szín brit – a magas árakkal tartják fenn, hogy az is maradjon. Szerintem nagyon jól viszonyulnak a bevándorlókhoz, de ez azért is lehet, mert a multikulturalitás szervesebb része a kultúrájuknak: a gyarmatok óta mindennapos jelenség. Viszont most új törvények léptek érvénybe, például a családi pótléknak, segélyeknek, munkanélküli támogatásnak szigorították a feltételeit, ami valahol érthető is. Személyes példám a bankszámlanyitás kálváriája: igazolni tudtam az állandó lakcímem, a munkahelyem is állított ki igazolást az alkalmazásomról, mégis körülbelül másfél hónapba telt… Ez egy ördögi kör, mert sok háziúr elvárja, hogy legyen munkád a lakáshoz, munkát viszont nem kapsz addig, amíg nincs lakásod, mert még a National Insurance Number igényléséhez is kell cím… Mindent csak valaminek a függvényében lehet megkapni. Úgyhogy igyekeznek megnehezíteni a dolgunkat.

A britek milyen munkákat töltenek be? Hol lehet találkozni nem bevándorlókkal?

Főként bankban. A magasabb pozíciókat töltik be, a kulimunkákat mind bevándorlóval végeztetik. Például boltban vagy arabok, vagy feketék az eladók. Étteremben már a latinok is megjelennek. A mi részlegünkön a munkahelyen is csak úgy volt két brit, hogy az egyikük nagyszülei Olaszországból menekültek a világháború után Angliába, a másik lány pedig jamaikai, de már szintén itt nőtt fel. Egyébként spanyolok, olaszok, és lengyelek árasztják el a várost. A magyarok jellemzően a négyes zónában laknak, nagy házakban, tízen-tizenöten.

Mesélted, hogy sokan elképesztő körülmények között élnek.

Elképesztőek a lakásárak is! Hármas-négyes zónánál beljebb nem is lehet gondolkodni. Hogyha árakat is mondhatok: az 500 fontos lakbér havonta még jónak számít… És ez nem minden esetben tartalmazza az elektromosság árát (mert azt háromhavonta kell fizetni). Ha külsőbb zónában keres szobát az ember, az így megspóroltnak hitt összeget visszaforgatja a közlekedésbe, messze van a központtól, arról nem is beszélve, hogy iparvidékre emlékeztető és lehangoló a környék… Voltam lakásmegtekintésen bangladeshieknél, ahol omlott a vakolat, penészes volt a fürdőszoba, a fűtésen spóroltak, és az összes unokatestvér családostul, kisgyerekkel, mind együtt élt. A magyar néptáncos közösségben van egy nagyon kedves grafikusművész, aki egy vasúti töltés alatti garázsban lakik (én csak ,,bunkernek” hívom).

Jó pár hónapot Londonban töltöttél, a terveid közt szerepel, hogy visszamenjél, de most Budapesten beszélgetünk. Milyen volt hazajönni?

Hirtelen minden megfizethetővé vált és sokkal szebbek körülöttem az épületek 🙂 Nagyon nagy a stresszhelyzet Londonban amiatt, hogy ilyen drága a közlekedés, a lakás, gondot okoz, hogy miből fizeted ki a számlákat – még az étkezést meg lehet oldani. De azt hiszem, a londoni tapasztalattal visszatérve sokkal több lehetőség nyílik előttem bárhol a világon.

london

Tehát a hosszú távú terveid közt London szerepel első helyen? Visszamész, és ott szeretnél tanulni, dolgozni?

Azt érzem missziómnak, hogy ott végezzem a mesterképzést és minél többet kihozzak ebből a városból. Utána viszont biztos, hogy hazajövök, és visszahozom a szellemi tőkét. Ez elvi kérdés számomra. Örök életemre nem tudnám magam ott elképzelni, és bárkit kérdeztem, mindenki így gondolkodik.

A magyarok közül kik vállalkoznak arra, hogy kimenjenek Londonba? Milyen célokkal, milyen elképzelésekkel vágnak neki?

Nagyon sokféle ember. Kell ehhez egyfajta kalandvágy. Én nem mindig értek egyet azzal, aki arra hivatkozik, hogy gazdasági okokból megy ki. Nagyon sokaknál nem értem, mi tartja őket kint; annyira kieső zónákban laknak, kulimunkákat végeznek. A sok munka és az utazás miatt semmire sem jut idejük, gyakran heti 6 napot dolgoznak. Olyan magasak a létfenntartás költségei, hogy gyakorlatilag mindent, amit keresnek, rögtön el is költik. Szinte bárki, akivel beszéltem úgy indult neki, hogy csak egy évre jött. Aztán ott vannak már tíz éve… Ez egy fekete lyuk, ami egyszerűen beszippant… Van ennek egy ígéret földje-jellege is. Nagyon sokan csalódottan térnek vissza, hogy éveket elvesztegettek, nem vált be a tervük, viszont az otthoni életüktől is eltávolodtak, és így két szék közül a pad alá… A fülöp-szigeteki lakótársam is hétből hat napot dolgozik, nem jár sehova, nem volt otthon két éve. A karácsonyt és szilvesztert is teljesen egyedül töltötte otthon, pedig hívtuk magunkkal. 27 éves és teljesen örömtelenül telik az élete. Ez nagyon kiábrándító. Sok az elmagányosodott ember itt.

 Láttál pozitív példát is, akinek sikerültek a tervei?

Szerencsére azért ilyenekkel is lehet találkozni, de kevesebben vannak. Páran ott házasodtak, ott élnek a gyerekeikkel, és szép sikereket értek el a munkájukban is. Még magam is keresem tulajdonképpen, hogy mi ennek a kulcsa. Szerintem az, hogy jó szakon tanulj, jól beszélj nyelveket, és nagyon tudatosnak kell lenni a legelejétől kezdve. Nem rossz sodortatni magad, de ha valamit komolyan akarsz, akkor konkrét célokkal és a-b-c tervvel kell érkezni.