Nekem Budapest – III. rész, Óbuda

Először is, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Hajni vagyok, imádok néha egészen jelentéktelennek tűnő dolgokon elgondolkozni, majd utána leírni; szenvedélyesen szeretem a várost, ahol élek, és leginkább annak is egy egészen csodálatos, mesebeli, de mégis realistán hideg pontját; a nagyszerű Budapest ezredik arcát: Óbudát.

Ez pedig az én történetem.

Tímár utca: gengszter-bolt és rendőrség

Négyemeletes, régi építésű téglaház, másfél szobás lakásokkal, négy lépcsőházzal, magasföldszinttel, közös belső udvarral. Nagyjából így nézne ki egy lakáshirdetésben életem első 19 évének színtere. Persze, csak számomra eszmei érték, hogy milyen volt a poroló tetejéről lezúgni az aszfaltra, mennyit kísérleteztem a száraz és nedves homok arányán, vagy hogyan sajátítottam el a koronafonás művészetét gyermekláncfűből.
Mivel csak át kellett menni a zebrán, kíséret nélkül mászkálhattam az oviba – rajtam kívül egyetlen gyerek sem tehette meg ugyanezt, igazi legenda voltam! Persze anyukám óvó tekintete mindig mögöttem járt egy lépéssel, és a sarokról figyelt.
Vagy az iskola, amit mindenki csak „Fényesnek” hívott, osztály bulik, fekete pontok, intők és dicséretek, a mi jellemünk pedig elkezdett fejlődni. Az enyém éppen pont a Tímár utcában.
A Hévtől indulva jobbra a kisjátszó, balra a régi SZDSZ székház kicsi kockaépülete. Egyszer felléptünk itt egy iskolai ünnepségen egy mesedarabbal, amiben én voltam a királylány.
Egy sarokkal odébb a suli, vele szemben a rendőrség, és a régi harisnyagyár. Vörös és Kék lyuk a szórakozni vágyó rockereknek és punkoknak, próbaterem zenészeknek, edzőterem gyúrósoknak, sportbolt és rengeteg, kétesnek tűnő seftelés. Igen, a rendőrség mellett, a régi harisnyagyárban. És egy zebrával beljebb is, Óbuda első non-stop boltjánál. A „gengszter bolt”-ban mindent lehetett kapni: alkoholt és mirelit pizzát, cigit és mindenféle „fűszereket”, kenyeret, és híreket Ragyás Tóniról. A békási lakótelepet akkoriban bandaháborúk fonták be.

Tímár utca

 

A csomópont

A Flórián tér Óbuda Deák tere. Mind közlekedés, mind „arculat” szempontjából: ennek a helynek lelke, és személyisége van. Tudjátok mi az a Faluház? Egy eszeveszett hosszú panel házsor Óbudán, a Flórián térnél. A panelprogram mára zöldre színezte, nekem még élénk emlékeim vannak kolosszális szürkeségéről. És az előtte lévő zöld térről, ami méreteiben pont illett a házhoz. Vándorcirkusz, vurstli, koncertek, mini fesztiválok: egész gyermekkoromat végigkísérte a Flórián tér szórakoztató közelsége. Télen a dombról szánkóztunk le, nyáron a bmx pályán zakóztunk el, nappal az üzletközpont előtt deszkáztunk, este az aluljárónál szotyiztunk, míg megváltottuk a világot. Mindeközben az út túloldalán bankok nyíltak, boltok zártak be, vagy alakultak át, és házfoglalók vettek birtokba egy régi mozit. A Flórián mozi, egyetlen termével, szürkésbarna, kényelmetlen székeivel majdnem száz évet bírt ki, ami, szerintem mozi években számolva elismerendő teljesítmény.Itt láttam életem első mozifilmjét, a Hook kapitányt.
Ma már nincs mozi, és nincsenek vurstlik sem; de az otthagyott emlékek még belengik az aluljáró ókori római maradványait, a padok, mint relikviák őrzik az első cigi titkát, a remény-sárga színű szocreál műanyag székektől pedig még visszahallani a mély beszélgetéseket.
Nem csak forgalmi, de lelki csomópont is a Flórián tér, közepén Szent Flórián drámai szobrával.

Faluház

 

Az ékszerdoboz kincsei

Ha élménytúrát szerveznék Óbudára, egy körutazást, ahol megmutatok mindent, amitől a harmadik kerület több, mint egy a huszonháromból, a Kolosy téren találkoznánk – hivatalosan itt a kerülethatár.
Végig mennénk a gyönyörűen felújított Csemete utcai promenádon, és Te úgy éreznéd magad, mintha egy kisváros fő utcáján sétálgatnál. Megmutatnám Puskás Ferenc szobrát, ahogy focizik a gyerekekkel, megnéznénk a szökőkutat, és közben le sem tudnád venni a szemed a bájos antik épületekről. Mintha egy ékszerdobozba kerültünk volna, mondanád, és mire egészen beleképzelnéd magad, az Amfiteátrum romjai tetején ücsörögnénk.
Majd elvinnélek a Kiscelli kastélyhoz, felmennénk az ezerlépcsős Doberdó utcán a múzeumkertbe, ahol meglepődnél a sárkány szobrok őrizte csöndes nyugalmon. Visszafelé látnánk az Óbudai Egyetemet, vagy sütizhetnénk a Don Bosco cukrászdában. Aztán lassan, a Kiscelli utcán keresztül kiérnénk a Faluházig, amiről elmesélném Neked, hogy onnan kapta a nevét, hogy egy falunyi ember lakik benne, Te pedig ámulva próbálnád összeszámolni Magyarország leghosszabb házsorának ablakait.
A Flórián tér másik oldala felé vennénk az irányt, egészen a Fő tér felé. Imádnád, hogy találtál egy helyet Budapesten, ahol megállt az idő. A sárga, klasszicista Városháza körül macskaköveken kopognak Óbuda emlékképei. Az autentikus Új Sípos Halászkertből kiszűrődő hegedűszó visszarepít majd Krúdy Gyula korába, mi pedig odasétálunk az esernyős szoborcsoporthoz, hogy mint minden erre járó, Te is választhass egy ernyőt magadnak. A Zichy kastély kertjében pedig meghívnálak egy fröccsre, mert innunk kell egy fröccsöt Óbuda romkocsmájában, a Kobuci Kertben. A Laktanya utcán keresztül haladnánk tovább a Filatorigátig, és így érnénk el a múltból a jelenbe: lenyűgöznének a legál fal óriási, művészi graffiti rajzai, és mi mindet kitárgyalhatnánk a Hajógyári szigeten, a fűben heverészve.
Aztán felszállnánk a Hévre, hogy részese legyél annak, amit a telepiek szívzakatolásának hívnak. Elrobognánk Aquincumig, a katonai romok másik feléhez, onnan pedig lesétálnánk a római partra. Óbuda üdülő övezete, frissen sült hekk és lángos illata, Duna part, Te pedig a stégen ülve megfogadnád, hogy visszajössz még.

Római part

 

Donna Óbuda

Óbuda maga a szenvedély, egy végnapjain túli maffiavezér bölcs özvegye, megannyi titokkal. Az éjszakai élet kegyetlen döntései, megtorlásai és leszámolásai bújnak meg ráncai mögött, bandavezérek vívtak halálos harcot a kegyeiért, és utcakölykök tanultak ügyeskedni elismeréséért. Békásmegyer bandái bár kemények voltak, kevésbé írták be magukat a kriminál történelembe. Inkább az utcai szabályok betartása vagy rosszabb esetben betartatása, a tisztelet és a kisebb seftelések játszották a főszerepet. Persze könnyen beleszaladhattál egy-egy monokliba, ha nem vigyáztál, és jó volt jóban lenni a telep vezéreivel, de fel lehetett nőni. Így, vagy úgy.
Más volt a helyzet az igazi felnőttek játékában. A Flórián tértől nem messze, egy biliárd terem előtt lőtték agyon a hírhedt, és fent már emlegetett Ragyás Tónit, aki épp egyik ellenségével, egy másik kartell vezérével ült egy autóban. Két legyet, egy csapásra.  A kilencvenes évek végén, a Szépvölgyi úton egy Night Clubbot robbantottak fel, szintén a vérbosszú jegyében. A harmadik kerület retteget figurája volt Vizoviczki László, a „diszkópápa” is, a Hajógyári sziget szórakozóhelyeinek tulaja, és a budapesti éjszakai élet legfőbb mozgatója. Legendák szólnak róla, hogy hány ember végezte a Dunában miatta, vagy hogy milyen ügyletei voltak más bűnöző csoportokkal, olajmágnásokkal, külföldi drogkartellekkel és hogyan fizette meg a nyomozóiroda hallgatását.

 

arena

Így, és itt nőttem fel, és nőtt fel velem egy kicsit Óbuda is. Tudjátok, semmilyen kacsalábon forgó, rózsadombi palotára nem cserélném el a Tímár utcai másfél szobás emlékeket, vagy az azóta lakótelepen ért élményeket. Szeretem ezt a helyet, itt érzem magam otthon, és – Ragyás meg a többiek dacára- biztonságban. Ide hazaérek, ide érzések kötnek, mint a régi bandázások a Flórián téren, street art hajlamok bontogatása a Filatorigátnál, első fesztiválom a Szigeten, vagy a legcsodásabb naplementék egy békási panel tetején. Óbuda minden szegletén történt valami, néha vicces, néha kedves, néha szomorú, de mindig, mindig nagyon életszerű dolog. Ez a hely nem csak lakhatást, nevelést is nyújtott, nekem, és még sok mindenkinek, akik legalább annyira gyökereket eresztettek valahol a Kolosy tér és a Barát patak között, itt a háromban, Óbudán.

Óbudán készült képeinket itt láthatjátok: