Összekapcsolva – pszichológia az interneten

Pszichológia, Te álnok dög! A lélek multivitaminja, amikor beletanulsz, és elkezded résnyire nyitott szemmel látni magad és a többi embert. A többi, tágra zárt szeműt.

Ahogy az internetre zombultan töltik az önismereti teszteket, karakter besorolásokat, olvassák a szépirodalom köpenyébe bújt semmi haszna tanításokat.
Átképzik magukat depresszívekké, majd elképzelik a világot, nyitott szemmel. Fixálódik bennük valami, de ezt nem tudják, hiszen azt sem tudják, hogy ilyen megtörténhet. És akkor megszületnek. Ők a csukott szemű önismeretek.

2016, valahol Magyarországon. Mindent az internet ural, és egy nagy kék oldal kezd ijesztő méretű teret ejteni a lélekfejlődésen. Töltsd ki – oszd meg tesztek és wannabe pszichológus módon megfogalmazott kontár cikkek hada árasztja el a szélessávot. A legtöbb ilyen cikk arról szól, hogyan legyünk boldogok, sikeresek, vagy épp hogyan ismerhetjük meg magunkat, ahol néha meglebegtetnek egy-két szakkifejezést – na persze csak még az alapműveltség szintjéből-, ettől olyan hitelesnek hangzik majd az egész, és karakterlimittől függően megmondják a tutit. Ha ön társaságkerülő, akkor introvertált, piff egy billog a homlokára, mehet tovább! Gyakran rosszkedvű? Dirr egy bélyeg a melankolikusnak is, következő! Sír a reklámokon? Jajj hát kérem, bipoláris depresszió, népbetegség! Itt a bélyeg.
Neves és követendő pszichológusok írásai, cikkei is vannak, amiket érdemes elolvasni, és még érdemesebb végiggondolni, de önmagában kevés. Olyan ez, mintha hajómérnök lennél, de csak a kormány működéséhez értesz.

Roppant fontos, hogy tudj kormányozni, de tisztában kell lenned vele, hogy mit is vezetsz épp.

vitorlás

Sem a személyiségünket fejleszteni, sem önmagunkat megismerni nem lehetséges interneten kiszúrt cikkek alapján. Még abban az esetben sem, ha az adott írás valóban egy szakember tollából ered, ez az egész ennél sokkal bonyolultabb, és önerőből lehetetlen feladat. Mindenképp szükség van egy szakavatott segítőre – pszichológusra, időre, türelemre és kitartásra. Olyan ez, mint egy utazás, a fent említett cikkek pedig elkerülő utak.
Bonyolult dolog az emberi lélek. Tulajdonságaink, reakcióink és beállítottságunk egy kódolt programként működik bennünk, ahol minden kapcsolódik valamihez, minden vezet valahova, és elsősorban minden annyira tisztán logikus. Mennyire? Annyira csak, hogy egyedül pont észrevehetetlen legyen. Ezért kell az a valaki, aki segít eligazodni a kötegdzsumbujban. El sem tudnád képzelni, milyen dolgok között vannak összefüggések. Hogyan kapcsolódik a munkamorálod az édesapádhoz, a gyermekkori pattanásaid az agresszióhoz, vagy a temperamentumod a fogantatásodhoz? Egyenesen csatlakozik, de ezt nem fogod az internetre szánt irományokból megtudni.

pszichológia
Mondhatok tipikus példákat a félrevezetésre, íme az első és az egyik személyes kedvencem: a stressz témaköre. Nyomjuk el, és száműzzük az életünkből!
Tudod mikor éri az embert legelőször stressz? A fogantatás pillanatában, amikor a petesejt idegen fehérjeként értelmezve el akarja pusztítani a hímivarsejtet. Ebben az immunháborúban való túlélés formálja majd azt az alapvető temperamentumunkat, amin később nem lehet változtatni. Így lesz a visszafogott szülők gyermeke nagyszájú. Vagy ott a vizsgadrukk, amitől sok diák megtáltosodik, vagy a lámpaláz, amitől a színészek annyira jól játszanak.  Ezek mind-mind a stressz hatására vannak. Nem kiirtani kell hát, hanem megtanulni kezelni, ennek érdekében pedig a lehető legmélyebbre ásni.
Agresszió: semmi más, mint életösztön. Az agresszió miatt vagyunk életben, ő a felelős azért, hogy együnk, amikor éhesek vagyunk, hogy legyenek érzelmeink, vagy céljaink, hogy megvédjük magunkat. A kisgyermek, akire folyton rászólnak a szülei és lekorlátozzák, valószínűleg pattanásos és hibás önértékeléssel rendelkező tini lesz, pánikrohamos felnőttként pedig koszorúér betegségekkel fog szenvedni. Csak azért, mert azt tanulta, hogy nyomja el az egyik ösztönének az erősebb részét.
Tud ő kormányozni, nagyon is jól. Hiszen minden cikket elolvasott a pánikbetegségéről, azóta szorongásgátlót szed és befizeti a számlákat időben, csak a mamát ne kelljen olyan gyakran látogatni. Mert oda villamossal kell menni, és a villamoson mindig rájön a pánikroham. Meg a mama híres tejszínes tortájából sem ehet, mióta laktózérzékeny lett. De legalább már kevésbé érzi magát kirekesztettnek, mert elolvasta a múltkor azt a cikket, és rájött, hogy nincs baja, csak introvertált. Vagy mi. Tudod, olyan csoportosítás, hogy az emberek vagy ilyenek, vagy olyanok, két kaszt van, oda be lehet sorolódni, és akkor tudod magadról, hogy nyominak néznek, vagy jó arcnak. Pedig lenne ő társaságibb, de sosem volt az, mert a mama úgy féltette folyton, és úgy szerette, ő volt a mama egyetlen pici fia.

Kár, hogy a mama szeretete egy önző ragaszkodás volt, a fia pedig nem introvertált, csak frusztrált, hiszen felnőtt korára túl sok lett az a fránya elfojtott agresszió. Volt némi iskolafóbiája régen, nem szeretett bejárni, mert az egyik tanár pikkelt rá. Nem lett volna baj azzal a bejárással, ha a túlféltő mama nem vetíti ki rá a saját szeparációs szorongássá fajult önértékelési problémáját. De a fóbia megmaradt, és pánikrohammá nőtt, ami gyakran jön rá a járműveken, mint amivel például a mamához is utazik. Pár éve laktózérzékenységet diagnosztizáltak nála, időben nagyjából akkor, amikor a barátnőjével összeköltöztek, és ő elkerült otthonról. Megszakadt a napi függőségi szál az édesanyával, amire szomatikus reakció volt, hogy az életet adó tejet letiltsa a szervezete. Azóta az apaságra készül, barátnője várandós, hosszú első trimeszteren van túl. A leendő apuka ugyanis szorong a kialakuló helyzettől, mert gyermekkori kötődése felnőttkorban ismétlődik, és ezt az ismétlést nem tudja értelmezni. Ezáltal a várandós barátnőjét sem tudja támogatni, aki akaratlanul szorong, és szervezete elutasítással reagál a magzatra: hosszú reggeli rosszullétek, érzékenység, fájdalmak és folyamatos fáradtság.
Mindezt azért, mert a mama rosszul ragaszkodott a fiához.

pánikroham

A fenti példa egyáltalán nem egy egyedi vagy kirívó eset. Gyönyörűen tükrözi azokat a lelki háttérfolyamatokat, amik megállítását az esetek nagy részében nem tudjuk egyedül menedzselni.

Végezetül, szeretnék még egy – igencsak érdekes – esetet bemutatni. Egy kislányt 6 évesen nevelési tanácsadóba küldtek, egyik napról a másikra fellépő magatartás zavarai miatt. Amikor a gyerek belépett a tanácsadóba, a pszichológus látta, hogy az alkarját ekcémás kiütések borítják. Az anya elmesélte, hogy 3 éve viszi orvostól orvosig lányát, mert a kiütések megjelentek, és nem múlnak el, vagy időről időre kiújulnak. A pszichológus rákérdezett, hogy nincs-e valaki, akit a gyermek hiányolhat, nem tud megölelni (ahogy öleléskor az alkarhoz ér a másik háta). Itt derült ki, hogy az édesapa 3 éve halt meg, azonban ezt a mai napig nem merik elmondani a gyereknek, mert féltik, hogy érzékenyen reagálna. A kislány úgy tudja, csak elutazott. Érdekes egybeesés, hogy pont az alkaron voltak a kiütések, és éppen három éve kezdődtek. Ahogy talán ez a tény rávilágít a magatartás zavarokra is.

Őszintén szeretnék egy ideillő idézettel vagy hivatkozással zárni, de tartok tőle, nem találnék megfelelőt.
Pszichológia, Te zseniális!