10 könyvtári tahó
Nemrégen, egy szép napsütéses nap délutánján már vagy 15 perce bolyongtam a központi Szabó Ervin könyvtárban üres helyet keresve. Szorgalmi időszak volt, mégis kitehették volna a teltház táblát. Ismerős, ugye? De ez még nem minden.
Végül azért csak akadt egy hely a másodikon, a polcok között. Nem a legjobb, de ilyenkor ennek is örülni kell. Aztán jött a sokk: a szomszéd asztalnál egy szemüveges, rózsaszín pulcsis, zöld zoknis anyóka pasziánszozott. Leírom még egyszer: pasziánszozott. Egyébként papucsban. Lestem, lestem, és nem akartam elhinni. Aztán már nem is mertem tovább leselkedni, hátha kiderül, hogy valójában kezdő jóslástannal próbálkozik, és a végén még rám uszítja az elátkozott fekete macskáját, vagy megdobál a papucsával, ami pedig egyébként kék volt. De nem is a néniről szeretnék most írni, ő ugyanis nehezen besorolható az alábbi kategóriákba. Azután ugyanis, hogy végül elmenekültem a rózsaszín boszi közeléből (mert egyébként bosszantó hangosan sercegett a kártyalapokkal), jegyzetelés helyett inkább gyorsan összeszedtem a tíz legtahóbb könyvtározó típust.
Ha valaki magára ismerne, nyugodtan szégyellje magát.
1. A Zörgős Szatyrosok. Kezdjük a szatyrosokkal. Az ő esetükben a legfontosabb az, hogy lehetőleg minimum 20 db toll/ceruza/kifestő legyen a szatyiban, de egyszerre mindig csak egyet (és percenként úgy 2-3 darabot) vegyen ki belőle. Menőbb, mint a hátizsák, metamorf és egyedi. Belefér az uzsonna és a sziszegős ásványvíz is. Tesco-s vagy csíkos kínai: egyre megy, a begyűjtött szeretet ugyanannyi.
2. A Kopogók. Az ilyen (női) cipők gazdáit már több teremmel arrébbról is lehet hallani. Főbb jellemzőik: általában nem találják meg elsőre a keresett könyvet, bár tízszer is elmennek mellette, ezenkívül valamit mindig az asztalukon felejtenek, amiért feltétlenül vissza kell menniük. Viszont ha a cipő legalább új és divatos, itt majd jó sokan megnézik, és az elismerésre vágyó alany elégedetten kopoghat majd haza.
3. A Telefonálók. A fő kérdés: vajon miért hiszik azt néhányan, hogy ha a kezükkel eltakarják az arcukat, akkor már nem is halljuk őket? Ilyenkor szimplán csak hülyén néznek ki, mint az a fickó, aki karikába görnyedve rohan át a kamera előtt, mert azt hiszi, hogy attól majd nem látszódik. De most komolyan, a telefonfülkébe sem ül be senki jegyzetelni.
4. A Szenvedők. A túlmozgásos ülés mesterei, ők azok, akik erős külső kényszer hatása alatt könyvtáraznak, folyton járó gumiarccal látványosan utálják az egészet. Különös érzékenységgel találják meg a leginkább nyikorgó székeket (vagy éppen ők teszik tönkre a hibátlanokat), folyamatosan sms-eznek, jár a fejük, mint a bólogató pápának a Suzuki műszerfalán, negyedóránként kaki-pisi-kávé, csak hogy mehessenek – szóval nagyon nem érzik jól magukat. Néha szinte már sajnálom őket, de többször van az, hogy inkább lőnék, szúrnék, elszívnék egy cigit. Pedig nem is dohányzom.
5. A Pusmogók: Gimnáziumból örökölt szokás, ami azonban a gólyatábor elvégzése után már inkább kínos, mint izgalmas. Olvasóteremben sugdolózva trécselni olyan, mint moziban olvasni. Meg amúgy is, beszélgetni egy kávézóban sokkal jobb, van például fröccs meg sör. De lányok, ha már hangosan pletyiztek, és nekünk mindenáron végig kell hallgatnunk, legalább több érdekes részletet kérünk!
6. A Magukban Beszélők. Többnyire idős nénikék és bácsikák, akik az összes sportkommentátort megszégyenítő módon tudósítanak a szabadpolcos keresgélésükről. Mind együtt izgulunk, hogy találja már meg a keresett Daniel Steel klasszikust, és battyogjon haza. Persze szólni senki nem szól, egyrészt illendőségből, másrészt mert valószínűleg nincsenek is tudatában annak, hogy minden kihallatszik. Szóval csak türelem! Majd elfáradnak.
7. Az Ebédelők. Könyvtári újoncok vagy csak szimpla parasztok, elsősorban vizsgaidőszakban. Illatozó melegétel, pizza szelet, menő dobozban vagy zörgős papírzacsiban. Ha az illető jogászhallgató, akkor A Kopogók és A Laptoposok kategóriákba is besorolható. Többnyire kisebb csoportokban tengetik ebédidejüket, ami után távoznak is az olvasóteremből, hiszen a kávé frissen, forrón az igazi. Ezzel mondjuk egyetértek.
8. A Laptoposok. A töltő konnektorra való hangtalan csatlakoztatására csak a fejlettebb egyedek képesek, az alacsonyabb szintűeknek (és mindenki másnak) ez a művelet többperces fültáji nehézséget okoz. Jellemző rájuk a többszöri ülőhely-változtatás, hátha valahol működik valami nyitott wifi, elvégre már a XXI. században élünk. Feltehetően gyűlölik a billentyűzetet, mert nagy erővel ütlegelik. A belépési dallam hangos lejátszásával buknak le a még XP-t használó lúzerek.
9. A Hangosan Haldoklók. A holland hasbeszélés mesterei, a taknyos krákogás bajnokai. Fegyverük a csöpögő zsepi, a szemcsepp, az állandó fészkelődés és a hangos krahácsolás. Ugyanez a büfében hangos orrfújással párosul, dupla adag mézes tea hangos rendelése közben. A telefonban panaszkodás az egyik alapállapotuk, életük rettenetes. Közveszélyes vírusterjesztők: messze elkerülendők!
10. A Fotelban Alvók. Jó, velük igazából nincs semmi bajom, csak irigykedem, mert nekem már soha nem jut hely. De azért a büdös cipőt nem kellene szétszórni. Mégiscsak könyvtárban vagyunk, még ha néha otthon is érezzük magunkat.
Ha úgy érzed, hogy kimaradt valaki, ha valamelyik könyvtárban láttál valami bosszantót/vidámat/meglepőt, vagy csak van egy jó könyvtári történeted, küldd el nekünk az info@posztit.hu címre!
Bónusz:
