Az idegesítő moziba járó

Moziba menni csodás dolog: nagy vászon, sötét terem, sok ember szurkol ugyanazért a hősért együtt. Vagy mégsem? Antiszociális posztunkban összeszedjük, kik azok a nézőtársaink, akik miatt néha úgy érezzük: legközelebb inkább megvárjuk a DVD-megjelenést (khm…).

1. Az elkéső, akinek a sor közepére szól a jegye. Izgatottan vársz, eltelik a kezdési idő, lemennek a reklámok, lemennek az előzetesek, már húsz perccel a jegyen szereplő időpont után vagyunk, amikor végre sötét lesz. Kényelmesen kiengedsz, ez az, kezdődik. Ekkor érkezik a jellemzően harmincas évei vége felé járó párocska, egyértelműen randin vannak, popcornt venni azért sikerült. A moziba sajnos kevesen járnak, így a terem háromnegyede üres, de párocskánk az igényes szórakozás híve, így jegyük a sor közepére szól, és hiába késtek pofátlanul sokat, nem hajlandóak máshova ülni. Felállítanak egy csomó embert, ha szerencséd van, egy dühösebb is akad a sorban, akivel aztán vitába is keverednek, mert ő bosszús, amiért fel kellett állni. Te pedig azt veszed észre, hogy a nyitójelenetről már le is maradtál.

2. A chips-evő. Valamiért kialakult az emberekben ez a fixáció, hogy ha filmet néznek, akkor közben enni is kell valamit. Az, hogy egyébként sötét van, tehát azt se tudod, mit veszel a szádba, hogy utána kezet sem lehet mosni, hogy ha a film jó, akkor a kaja ízére sem fogsz emlékezni, mert leköti a figyelmed a történet, azt most hagyjuk. De ha már enni kell, akkor miért chipset? A chips zacskója csörög. Igen, ez egy olyan közismert tény, mint hogy ősszel lehullanak a falevelek, vagy hogy a tavasz után a nyár jön. Ha nem akciófilmet nézel, tehát viszonylag csend van, és a film első fél órája azzal telik, hogy az öt székkel arrébb ülő, végtelenül éhes kolléga fél percenként belenyúl a zacskóba, az egészen őrjítő tud lenni. Aztán persze záró akkordnak, mikor elfogy, alapos kolléga lévén jól össze is csomagolja a zacskót, mert az film közben nagyon fontos.

3. A lábfeltevő. Igen, otthon a kanapén elnyúlva szokás tévét nézni, láb az asztalon, vakarod a… hasad. De vegyük észre, hogy most nem otthon vagyunk. Hanem a moziban. Ahogy a munkahelyen, a bkv-n, de még a kocsmában is tudjuk, hogy lábunknak cipőben a helye, próbáljuk ezt a moziban is mantrázni. Látványnak sem éppen üdítő a sok ápolatlan láb, de ha előtte ülök, és a székem háttámláján pihenteti a talpát, akkor az büdös is. Nem beszélve arról, hogy rugdos, mikor helyezkedik. Tartogassuk otthonra.

4. Az SMS-ező/telefonáló. A mobiltelefon használat kényes kérdése korunknak, nem alakult ki igazán etikett, hogy mit illik és mit nem, amióta az okostelefonok elterjedtek, csak még rosszabb a helyzet. Míg régen, ha csörgött a mobilunk, elnézést kértünk és arrébb mentünk felvenni, ma már egyre gyakoribbak az olyan arcok, akik hiába vannak társaságban, fel sem néznek a chat ablakból (miért nem inkább azzal vagy akkor, akivel chatelsz?). Azt viszont valamennyire érezzük, hogy moziban mégsem kellene trécselni. Erre mozibajáró társaink két megoldást találnak: előveszik a telefont, kinyomják a hívást, és gyorsan írnak egy SMS-t, hogy moziban vannak. Igenám, de az okostelefon kijelzője nagy, és, tudod, világít, nagyon idegesítő, amikor kivakítja a szemem. A másik az okos, aki felveszi, hogy “moziban vagyok… mondom moziban vagyok… igen, persze, elemehetünk utána valahova”, hát fogja már be.

5. A smároló. Az az én személyes kattanásom, hogy miért kell szerelmi életet nyilvánosan, BKV-n, sorbanállás közben stb. élni, szerintem ez privát dolog, és egyébként nem vagyok kíváncsi senki nyelvére, sem arra, hogy a barátja számára hol a legizgatóbb, ha hozzáér. De moziban… Elhiszem, hogy nagyon romi a sötét, meg együtt ülni egy filmen, ez csupa izgalom, de talán kordában tudjuk tartani az ösztöneinket. Nálunk, embereknél, párzási időszak sincs, ezt kellene észben tartania, aki a moziban mászna rá a párjára. Mikor feszülten figyelek, hogy mi lesz az újabb fordulat, és a gyilkos felbukkanása helyett a cupp jut el az agyamba, hát legszívesebben ráönteném a chips-evő zacskójának teljes tartalmát.