Forrás: RailPictures.net / Vörös Attila

Ilyenek vagyunk mi, a butapesti közlekedők

Korábban már megénekeltük a Posztit hasábjain a BKV felújításfétisét, és az is kiderült, miként látja egy vidékről felköltöző a fővárost és annak lakóit. Ezúttal kvázi legózzuk össze az említett két cikket, és beszéljünk kicsit arról, hogy ha egy budapesti gyalogos tömegközire száll, miért nem tud logikusan közlekedni. Ugyanis tény, hogy sokszor nemcsak a dudát a gázpedállal összetévesztő sofőrként, vagy a sétálgató emberek között szlalomozó biciklisként vagyunk ön- és közveszélyesek. Bizony, hölgyeim és uraim, időnként gyalogosan, majd buszra, villamosra, metróra szállva is úgy közlekedünk, mintha az imént másztunk volna le a fáról, és azt sem tudjuk, merre van az előre. Nézzük hát meg a teljesség igénye nélkül, milyenek vagyunk mi, butapesti tömegközlekedők.

A türelmetlen

Amíg a peronon vár, különösebb ismertetőjegy híján megkülönböztethetetlen a többi embertársától, viszont amint befut a szerelvény, mintha puskából lőtték volna ki, azonnal az ajtó előtt terem, és leszarja, ha valaki le akar szállni, ő már fél lábbal fenn van. Ő az, akinek hiába magyarázod, hogy ha te nem szállsz le, ő nem fér fel, vagy nem érti, vagy nem érdekli. Ezen csoport tagjai között elég sok az idősebb, ők alkalomadtán banyatankkal és különböző segédeszközökkel csinálnak maguk körül helyet felszállás közben, és elintézik, hogy így vagy úgy, de felférjenek.

villamos1

A tanácstalan

Áll az ajtóban, nyomja a leszállásjelzőt. Ajtó nyílik, ő annak rendje és módja szerint le is lép, de mintha átzuhanna a valóság szövetén és egy másik dimenzióba kerülne, egy lépéssel később már nem tudja, hol van. Megáll, körbenéz, dilemmázik, hogy merre induljon, te meg mögötte állsz sokadmagaddal, én nem tudod, hogy térképet adj neki, vagy tockost. Ha egy tanácstalan egy türelmetlennel találkozik, ott általában kisebb méretű kataklizma bekövetkezése prognosztizálható, evakuáld magad, amilyen gyorsan csak lehetséges (vagy szállj vissza azonnal a járműre).

villamos2

A menekülő

Ő is az ajtóban áll, viszont ő nem nyomja a leszállásjelzőt. „Brit tudósok szerint” ennek két oka lehet: vagy ő akar az első lenni, aki menti az irháját, ha valami kigyullad (lássuk be, nem lenne rendhagyó a BKV esetében), vagy úgy gondolja, hogy az a tízplusz megálló, ami után le fog szállni, nincs már olyan messze, így megteheti, hogy az ajtóban helyezkedjen el kényelmesen, elvégre nem tart fel senkit. Innen jelezném, hogy de. Ő az, akit kerülgetsz felszállásnál, aztán meglepődve konstatálod, hogy mikor te leszállnál, ő jól nevelt sóbálvány módjára még mindig ugyanúgy ott áll, így hát megkerülöd megint. Megkérni őket, hogy álljanak arrébb, ritkán lehetséges, lévén az ifjabb korosztályhoz tartoznak, így a fül- vagy fejhallgató kötelező tartozékként szinte mindig megtalálható náluk.

villamos4

Az agorafóbiás

Semmi és senki kedvéért nem hajlandó elhagyni a szerelvényt. „Leszáll a fél villamos? Sebaj, arrébbállunk” – gondolja, és tesz egy fél lépést… valaki másnak a lábára. Talán ő a legsúlyosabb eset mind közül, mert a többiekkel ellentétben ő elsajátította a közlekedés szabályait, csak rosszul interpretálta azokat, és mint tudjuk, átnevelni sokkal nehezebb valakit, mint megnevelni. Egy módon lehet fellépni az agorafóbiások ellen: fizikai adottságainkat kihasználva finoman arrébb kell taszajtani őket.

villamos3

Az emberi akadály

A tanácstalannal ellentétben ő tudja, merre akar indulni leszállás után, de ezt olyan sebességgel teszi, mintha övé lenne a világ összes ideje. A peron és a járda közötti zebra tömeghez közelebbi szélén áll meg, amitől feltorlódnak mögötte az emberek, a mozgólépcsőn pedig direkt balra helyezkedik, mintha onnan szebb lenne a kilátás. Belőlük relatíve sok kószál a főváros flaszterján, és nem ritka, hogy egymás mellé kerülnek egy-egy forgatagban, ezáltal átlényegülnek „teljes útzárrá”. Őket csakis úgy lehet kivédeni, ahogy azt a rendőrség is javasolni szokta egy-egy M5-ösön történ baleset után: válasszunk másik útvonalat.

villamos5

A rövidtávfutó

Jómagam is ebbe a csoportba tartozom, de mit tegyek, ha állandóan késésben vagyok? A rövidtávfutó az, aki bár tudja, hogy sűrűbben jár a villamos a Nagykörúton, mint ahányszor a Blaha Lujza téren valaki beleböfög az éterbe egy „bazmeg”-et, mégis azon van, hogy még az állomásról épp távozó szerelvényt is elérje, természetesen teljesen esélytelenül. Ő az, aki leszállásnál vitázik a türelmetlennel, megbotlik a tanácstalanban, majd egy műlesiklót megszégyenítő technikával szlalomozik az emberi akadályok között, hogy aztán a mozgólépcsőn lesuhanva farkasszemet nézhessen az orra előtt becsukódó metróajtóval. Ezen csoportnak van egy olyan alkategóriája, amelynek tagjai az imént felsorolt manővereket nem elegánsan, hanem tank módjára, lökdösődve hajtják végre. Őket nem érdekli, ha tömve van a mozgólépcső, akkor sem hajlandók tétlenül megvárni, hogy le- vagy felérjenek. Nos, őket még a mezei rövidtávfutók sem szeretik.

villamos6

Szinte biztosra vehető, hogy vannak még olyan típusok, amiket ez a cikk nem említ, szóval várjuk a kiegészítéseket itt, e-mailben és a Facebookon.