Miért nem járunk operába?

Unalmas? Drága? Sokat énekelnek benne? Menthetetlenül elavult műfaj az opera, vagy csak nem találja meg a fiatalokat?

Az elmúlt néhány hónapban több operaelőadáson jártam, és szíven ütött, milyen kevés velem egykorú nézővel találkoztam: a közönség nagy többségét a nagyszüleim korosztálya tette ki, akadt még néhány szüleim korabeli látogató, de fiatalok, huszonévesek alig.

Pedig az Operaház nagyon igyekszik: mindent bevet, hogy megszólítson minket. Az utóbbi idők kreatív, színes-szagos plakátkampánya, illetve a reklámfilm egy varázslatosan gazdag mesevilágként mutatja be az operát, miközben egy-egy modern utalással (robotkezű Mozart) megpróbálja aktualizálni is a több száz éves zenei kincseket, hogy vonzóvá tegye a patinás intézményt. A kampány azt sugallja, hogy izgalmas élmény megnézni egy darabot, hogy az opera él és képes magába szippantani. Kicsit úgy tűnhet, a reklámok jobbak, mint maguk az előadások, ez viszont már az ízlés kérdéséhez vezet: szerintem például zseniális, amit M. Tóth Géza A Rajna kincse színpadképével művelt; egy ismerősöm szerint tiszta Star Wars. A rendezés és a díszlet mellett persze még mindig ott a zenei rész, amin nem sokat lehet modernizálni, de talán nem is kell: elég, ha hagyják érvényesülni, kiáll az magáért.

Ilyenek a germán istenek.  Forrás: www.facebook.com/Operahaz

Ilyenek a germán istenek és óriások A Rajna kincsében.
Forrás: www.facebook.com/Operahaz

Végeztem a Posztit szerkesztőségében egy mini felmérést arról, hogy ki hogyan viszonyul a műfajhoz. Érdekes vélemények születtek. Kriszti imádja a klasszikus zenét, ezen belül viszont a hangszerest, nem pedig a vokálisat. Ezt is inkább otthon, háttérzenének hallgatja, nem koncerten, de egy jó balettelőadásra bármikor kapható. Csabiban és Daniban máig feldolgozatlan gyerekkori traumák élnek különböző kötelező operaelőadásokról. Réka szerint a budapesti operajátszás drága és nem is olyan jó. Piló közelített leginkább az én álláspontomhoz: szerinte is idővel jöhet meg a kedv az operához, ő most tart az ismerkedés fázisában.

Én abban a szerencsés/szerencsétlen helyzetben voltam, hogy opera- sőt Wagner-rajongó családom kiskorom óta cipelt komolyzenei előadásokra, koncertekre, így operába is. Persze megpróbáltak a koromnak megfelelő darabokra vinni, ami nem mindig jött össze: a Parsifal például kicsit korai volt. Pontosabban még mindig nem értem meg hozzá – de a whiskey-hez sem, állítólag ahhoz is fel kell nőni, hogy megszeresd. Nagyobb koromban, bevallom, eleinte sznobságból mentem – szándékosan meg akartam szeretni a komolyzenét, ami sikerült is. Egyszerűen érdekelt, tudtam, hogy valami fontosat és szépet látok, aztán már magam is így gondoltam. Az operalátogatásaim tapasztalata viszont azt mutatja, ezzel egyedül vagyok. Vagy csak nem néztem elég magasra? Piló szerint ugyanis a kakasülő tele van fiatalokkal.

Itt elérkezünk az anyagiakhoz, ami részben valós probléma, részben előítélet. Mennyire drága az opera? Mint annyi más helyen, itt is sok kiskapuval találkozunk, a szemfülesek pedig néhány száz forintért bejuthatnak az előadásokra. Persze ha látni is akarunk, mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk; a földszinti oldalpáholyok pótszékéről maximum a színpad fele látható be. Pro tipp: kinézni egy üres helyet a zsöllyében, és szünetben elfoglalni. Árnyoldala: konfliktusba keveredhetsz, mert nem te vagy az egyetlen, aki így gondolkodik. Kizáró tényező: egyfelvonásos mű. A legdrágább jegy idén az Operaházban 19.800 forint, a legolcsóbb viszont 200; a kettő között pedig könnyen találhatunk olyat, ami egy drágább mozijegy vagy egy múzeumi belépő árának felel meg. Az Erkel színházban viszont a legdrágább jegy is csak 3600 forint: persze, kicsit fapados az intézmény a felújítása ellenére is, de az előadások minőségében eddig nem láttam nagy különbséget.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy operát nézni régen is elit dolog volt: az Operaház megnyitásának időszakában ugyanúgy szívesebben jártak az emberek az akkori tömegkultúrát képviselő népszínművekre vagy operettekre, hogy a varietéket, mutatványosokat és ezerféle egyéb szórakozási lehetőséget ne is említsük. Tehát nyilvánvalóan ízlés kérdése is az opera kedvelése és nem kedvelése, itt viszont elkövetjük azt a hibát, hogy minden operát egy kalap alá veszünk. Pedig nagyon különbözőek zeneileg, hangulatilag, történetükben – ahogyan bármelyik másik művészeti ágban, itt is rengeteg stílus, felfogás, alkotó váltotta egymást. A helyzetet bonyolítja, hogy egy ilyen komplex műfajban minden tényezőnek egy irányba kell mutatnia ahhoz, hogy igazán hasson – a libretto és a partitúra már eleve két dolog, amihez hozzá jön az előadásmód ezerféle meghatározója. De én hiszek benne, hogy egy jó opera képes ugyanolyan élményt adni, mint egy jó film vagy színdarab. Csak óvatosan, lassan kell megközelíteni, és nem árt egy tapasztalt lélekvezető sem a tévelygő ifjúság mellé.